K. Tengeri Dalma/Tudaton: Amikor megkerestél, azt mondtad, hogy egy természetvédelmi mozgalomról szeretnél beszélgetni. Miféle mozgalom ez, egyáltalán van-e értelme egy újabb ökomozgalomnak, hiszen annyi van már világszerte, hazánkban is.
Szemlér Ákos: Amire én rá szeretnék mutatni, az nem egy természetvédő mozgalom, legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. Igen, rengeteg csoport van hazánkban is, egy rakás jó kezdeményezés, lelkes és motivált emberekkel, sok esetben szakemberekkel. Ami gond, hogy ezek valahogy nem találnak egymásra, illetve nem sikerül jelentős társadalmi többséget elérniük. Van pár ezer, esetleg pár tízezer követő a digitális térben és maximum pár száz aktivista a fizikai térben. Nagyon lassú, körülményes így a munka, és szinte alig tudnak hatást gyakorolni döntéshozó szervekre. Egyszerűen hiányzik hozzá a kinyilvánított társadalmi támogatottság.
Ennek van egy jól körülírható oka, egy mentális ok.
Ezért a mozgalom, amire hívok mindenkit, tisztán szellemi jellegű és egyetlen célja van: felszámolni azt az akadályt, ami jelenleg a társadalom döntő többségét gátolja abban, hogy távlatokban, reálisan gondolkodjon olyan dolgokról is, mint például az élőhelyünk.
Ebben a mozgalomban nincsen zászlólengetés, egyenpóló logóval, tüntetés, demonstráció, semmi látványos akció. Ennél sokkal-sokkal bonyolultabb és nehezebb dolgok vannak: önreflexió, dogmák felülírása, mentális megújulás, egyéni felelősségvállalás, békés kommunikáció.
K.T.D.: Az ökológiai krízis, amit átélünk, sokrétű és összetett. Szerinted melyek a sarokpontjai?
SZ.Á.: Én nem vagyok ökológus vagy természetben élő valaki. Sőt, kifejezetten városlakó, abból is panellakó, már gyermekkorom óta. Szóval nem tudok erre tudományos igényű választ adni. Amit én látok, az egy másik krízis: az ökológiai változásra adott kollektív reakciónk, itt, a Kárpát-medencében.
Abban a Kárpát-medencében, ami egyébként egy vízgyűjtő medence, és idén nyáron porzott a szárazságtól. Amúgy nem lenne ez rossz hely, mert vannak folyóink, ivóvizünk, termőtalaj, geotermikus források, biodiverzitás. Nem jellemző a földrengés, vulkánkitörés, ciklonok, tornádók sem. Azt nem tudom, hogy itt van-e a föld szívcsakrája, vagy van-e ilyen, de
abban majdnem biztos vagyok, hogy 8 milliárd embernek legalább a fele most azonnal elcserélné velünk az élőhelyét.
Mert jól láthatóan mi nem tartunk rá igényt. A határainkat védjük, a határok közti élőhelyet meg kicsit sem. Sőt, csak tönkremegy a kezeink között.
Azért az ökológiai krízisnek, ahogy nevezed, mégiscsak van egy sarokpontja, amit kiemelnék: az, hogy ökológiai. Nem hitéleti, nem morális, nem ideológiai, nem politikai. Tehát kivétel nélkül mindenkit érint. Erre ideológiák szintjén nem lesz használható válasz, csak a praktikumok jöhetnek szóba. Azt gondolom, a természet nem lesz olyan toleráns és együttműködő, hogy szépen kivárja, amíg a gyengébben szervezett vagy széthúzó társadalmak is konszenzusra jutnak, hogy mit is, hogy is, mikor is?
K.T.D.: Mire utaltál, milyen mentális okra vezethető vissza, hogy hiányzik a társadalmi támogatottság?
SZ.Á.: A rendszerváltás óta szellemi polgárháborúban élünk. Nem tudtuk, és úgy néz ki, hogy nem is akartuk feldolgozni a 20. századi viharos történelem okozta tragédiáinkat. 33 éve megy a nyilasozás, a kommunistázás, az ilyen-olyan bérencezés, el- le- és felszámoltatás – ez persze csak szólamokban. Vesszentrianon, merjünk kicsik lenni, árpádnépehejjjj. Kormányok jöttek és mentek, a szakadékok mélyültek. Közben több generáció felnőtt, és érdemben nem változott semmi. 45 éves vagyok, két fiú apukája, de ugyanazoktól a frázisoktól hangos a közélet, mint 12 éves koromban, ugyanúgy egymással vívjuk a harcainkat.
Közben a társadalom mostanra négy részre szakadt: balosok, jobbosok, közönyös enerváltak és a menekülők. Mindegyikükben közös az indulat, a düh, a félelem – ez lett mára a népesség meghatározó életérzése. Abba most nem megyek bele, hogy ezeknek a destruktív érzelmeknek a krónikussá válása mit okoz a testben. Szellemileg tunyaságot, szűklátókörűséget, dogmatizmust vagy az érdeklődés teljes hiányát, valamint az együttműködésre való képtelenséget. Kivéve azt a két hetet, ami alatt a másik tábort kellene felnégyelni, elűzni vagy lámpavasra húzni.
Egyfajta hipnotikus állapot, a saját negatív érzelmi és gondolati mintáink ketrecében vagyunk.
S a világ minden jelenségét, valamint az ezekre adott megoldásokat is kizárólag ennek a ketrecnek a rácsain belül tudjuk értelmezni. Időnként leváltjuk, vagy legalábbis leváltanánk az idomárt, azt gondolván, hogy ez megoldást hozhat, de a ketrecből már nem jövünk ki. Megszoktuk, belenőttünk.
Azonban nagyon úgy néz ki, hogy a modernkori történelem során most először olyasmivel kell szembenéznünk – nem csak nekünk –, ami az eddig használt ideológiák kereteiben nem értelmezhető, nem kezelhető és nem megoldható.
K.T.D.: Szerinted ez most elegendő lehet, hogy letegyük a fegyvert az említett szellemi polgárháborúban, és „kimásszunk a ketrecünkből”?
SZ.Á.: Nem tudom, hogy elegendő lehet-e. Ady Endre írta: nekünk Mohács kell. Amit személy szerint látok, hogy egyre több azoknak a száma, akik megelégelték ezt az őrlődést. Ez a tömeg szinte exponenciálisan növekszik. Az a probléma, hogy bár ők már nem hisznek a politikusoknak, nem azonosulnak a keretrendszerrel, viszont az érzelmi világukat nekik is a csalódottság, a düh, a félelem és bizonytalanság tölti ki. Az ismert partokat már elhagyták szellemileg, de nem igazán tudnak hova fordulni. Márpedig akkor marad a ketrec megszokott biztonsága és az egyfajta tanult, idomított tehetetlenség.
K.T.D.: Honnan örököltük ezt a tanult tehetetlenséget?
SZ.Á.: Elég ősi. Az a lényege, hogy a mindenkori hatalom mondja meg az egyszerű embernek, mit, hogyan és mikor kell csinálni. Legyen az sámán, fejedelem, táltos, király, avagy köztársasági elnök, ENSZ, WHO stb. Ezzel addig nincs is baj, amíg a mindenkori hatalom az életet védi és szolgálja. A természet is hierarchikus rendszerek mátrixa, együttműködése. A tehetetlenség ott jön elő, mikor a mindenkori hatalom jól láthatóan nem az élet érdekeit helyezi prioritásba, hanem saját maga fenntartását, bármi áron. Mint egy vírus. Ahogyan ez jól megfigyelhető a modernkori politikában…
Az interjú második részében a mozgalommal folytatjuk, és hogy Ákos szerint mire lenne szükség, hogy ki tudjunk mászni a tehetetlenség gödréből.
Ákos korábbi megjelenései a Tudatonon:
- Városi aszketizmus: „Nem a kényelmet kell elutasítani, hanem a kényelemtől való függést”
- A sport nem biztosíték arra, hogy hetvenévesen is ki tudsz szállni a kádból egyedül
- FORDULÓPONT: Vidd a gyereket a dzsungelbe! – interjú
- Az átlagfogyasztónak nem a növényvédő szerek miatt kellene aggódnia – interjú
- Testaurátor – Egy rendhagyó kísérlet naplója, avagy rántottából lehet még tojás?
- Testaurátor – Küzdelem a Döggel
- Testaurátor – Légzés és méregtelenítés
- Testaurátor – Élet a tányéron túl
Kiemelt kép: cocoparisienne / Pixabay
Az interjút készítette: K. Tengeri Dalma
