Testaurátor: Élet a tányéron túl?

A táplálkozásról testaurátor szemmel

Szemlér Ákos testnevelő tanár, mozgásterapeuta és kung-fu edző egy olyan kísérletbe fogott, amelynek nem lesz rögtön eredménye. Az ő szavaival élve, arra a kérdésre keresi a választ, hogy a rántottából lehet-e újra tojás, avagy lehetséges-e, hogy olyan életmódot folytatunk, ami lelassítja – optimalizálja – az öregedést?

Cikksorozatunk előző részében azt mutattuk be, hogy a légzés és a méregtelenítés sokkal jobban összekapcsolódik egymással, mint azt elsőre gondolnánk. Ákos szerint a következő nagy téma, amit testaurátor szemmel boncolgatni kell, a táplálkozás. Vigyázat, megosztó téma következik!

„Testaurációs szempontból létfontosságú, hogy az evést az elménkből újra lehozzuk a testi funkciók közé, ezt pedig csak funkcionális gondolkodásmóddal, logikával és némi anatómiai ismerettel érhetjük el. Meg persze sok-sok önfegyelemmel.

Receptklub. Gasztrofesztivál. Főzőműsor. Szakácsverseny. Sztárok főznek sztároknak. Civilek főznek séfeknek. Sztárok főznek séfeknek. Mindenki főz mindenkinek. Gasztroblog. Gasztromagazin. Gasztroturizmus. Receptajánló. Enni jó. Nagyon jó. Annyira jó, hogy életünk a gyomor körül forog.

Mióta az élelmiszerhez való hozzájutás nem macera, valóságos tömeghipnózis lett az evésből. Egyfajta kollektív drog. Előtte is táplálkoztunk, de ilyen mértéktelenség, ilyen korlátok nélküli falás nem volt jellemző ránk. Beköszöntött a jólét, a fogyasztói társadalomban hozzáférhetővé vált a bőség kosara, legalábbis mennyiségi értelemben. Együnk finomat, még finomabbat, legfinomabbat és mindenek fölött: sokat! S ha éppen nem eszünk, akkor olvassunk ételekről, nézzünk a tévében ételeket, beszélgessünk ételekről, tervezzünk új ételeket! A történelemben most először olyan időket élünk, ahol nemcsak az evés hiányában, hanem közvetetten az evésben, a mértéktelen zabálásból adódó úgynevezett népbetegségekben halnak meg a tömegek. Ki hitte volna ezt pár száz évvel ezelőtt?

Észre sem vettük, és a táplálkozás a testünkből átköltözött a tudatunkba.

Egyre inkább elvesztette funkcionális jellegét, és színtiszta élvezeti forrássá vált. Igen, az étel legyen finom, különben meg sem ennénk, ez evidens. Az étel azonban legyen funkcionális minőségben és mennyiségben, azaz testünknek, biológiánknak megfelelő! Szegény testünk küldi a jeleket, hogy valami nem passzol: felpuffad, savat termel, székrekedésünk lesz, hasmenésünk lesz, emésztési zavaraink lesznek… Sebaj, mi mindegyikre feltalálunk kiváló gyógyszereket, ezzel a probléma megoldva, mehet a habzsolás tovább… Mert enni azért kell. Sokat, mert „kell az energia”. Meg lehet nézni pl., hogy a vasárnapi ebéd után mennyire vagyunk energikusak…

A hindu vallási terminológia használ egy kifejezést a magas szintű jógamesterekre: goswami. Go azt jelenti érzék, érzékszerv. Swami mestert jelent. A goswami az érzékszervek mestere. Valaki, aki uralja az összes érzékszervét.

Nem fogjuk kitalálni, melyik érzékszerv uralását kell először elsajátítani a jógában. A nyelvét.

Aki az ízérzékelését, az evését uralni tudja, az összes többi érzék uralását könnyen elsajátítja, így szól a tanítás.

A bennünk élő krokodil

Mielőtt rátérnék a „mit együnkre”, szót kell ejtsek a hogyanról. A testaurációs folyamatok igen nagy akadálya, hogy szinte kizárólag félig-meddig emésztett tápanyagok panganak az emésztőcsatornában. Nem megfelelő lebontás, nem elégséges tápanyag, vitamin, rendkívül kis hatékonyságú felszívódás, rendkívül sok plusz munka a szervezetnek a keletkezett erjedő anyagok közömbösítését és kiküszöbölését illetően.

Egy krokodil él bennünk, az csinálja a galibát. Nem a gyomrunkban él, hanem a fejünkben.

Valamiért meggyőződésünk, hogy úgy kell táplálkozni, ahogy a krokodil. Rág kettőt hármat a falaton, már küldi is a gyomorba. A bökkenő, hogy hiába van a fejünkben a krokodil, a biológiánk nem tudott még (szerencsére) ehhez az elképzeléshez alkalmazkodni. Például a nyelőcsövünk szűk és viszonylag rugalmatlan. A nyálunkban pedig emésztőenzimek találhatók (általában munka nélkül). A gyomorsavunk nem olyan erős. A bélrendszerünk nem olyan egyenes, teljesen más lebontó enzimek találhatók bennünk. Nincs mit tenni, az evolúció (vagy a Teremtő) rágásra hozta létre az embert, már ami a táplálkozást illeti.

Egy falatot addig kellene rágni, amíg tökéletesen folyékony péppé válik a szánkban. Nem valami guszta, igaz? Kinek van erre ideje?

Ezért kihagyjuk ezt a látszólag időpazarló folyamatot. Az eredmények magukért beszélnek. A lakosság egyik fele a székrekedésre szed gyógyszert, a másik a hasmenésre és a közös metszet pedig a puffadásra. A szervezet pedig honnan veszi el az (elégtelen légzés miatt, bocsi ezt nem hagyhattam ki) amúgy is kevés energiát a küzdelemhez? A regenerációból. Az ráér később is alapon. Ilyen a szervezet. Mindig oda csoportosít, ahol legnagyobb a kár. Kár. Mármint, hogy ilyen felesleges, magunk okozta butaságok miatt nem jut energia az energia-büdzséből a testaurációra.

Lenne még egy óriási előnye az optimális tápanyagfelszívódáson kívül annak, ha rágnánk az ételt. Lényegesen kevesebbet ennénk.

Van az agyunkban az éhségközpont elnevezésű iroda, ott ül bent egy muki és 15-20 perc rágás után kikapcsolja a vészjelzést: oké, a Főnök már evett, semmi pánik! Én tapasztalatból mondom, az a mennyiség, amit 15 perc alatt alapos rágással el tudsz fogyasztani, elfér a két markodban. Micsoda véletlen, hogy a gyomrunk is üresen kb. egy ugyanekkora zsákocska. A krokodil viszont 15 perc alatt ennek a többszörösét tunkolja le a torkunkon, előemésztetlenül, hadd menjen, tágul az a gyomor! Mire a muki az irodában kikapcsolja a vészjelzést, már meg vagyunk tömve, mint a déli busz, kajakóma indul…

Szóval, ha testaurátori babérokra vágyunk, sajnos a krokodilnak mennie kell….

Az ős-étrend nyomában

A bolygón több millió olyan faj él, aki nem fotoszintetizál, tehát valamivel táplálkozik. Ezek közül csak egyetlenegyet lehet zavarba hozni azzal, hogy mit egyen… Ez már önmagában is paródiává tesz minket a teljes élővilágban.

Johnathan Macedo / Unsplash

Napjainkban igazi gasztroháború zajlik, az ember „természetes” étrendjére vonatkozóan. Nem szeretnék ebben a háborúban részt venni. Felőlem aztán nyugodtan ehet bárki bármit (amíg az a bármi nem én vagyok). Minden faj rendelkezik egy „ideális” étrenddel, amelyen élve képességei maximumon tarthatók élettartama döntő részében. Ha azonban a külső körülmények úgy hozzák, egyfajta rugalmasság jelenik meg, és ha nem jut ideális táplálékához, képes máson is elélni. Vagy kipusztul.

Olyan ez, mint a kemence, amibe mindent bele lehet dobálni. Elég benne a száraz, hasított akácfa is és a felmosórongy is. Nyilván más a fűtőérték és a szennyezési faktor. De elégni elég.

Ami minket illet, tanulmányozhatjuk az anatómiai felépítésünket. Erről csak annyit írnék, hogy az általános iskolai leckén túl, azaz gumós fogazat=mindenevők, kiderült, hogy a tápcsatorna jellemzői nem a fogazattal kezdődnek és záródnak be. Szinte hihetetlen, de olyan jelentéktelen, apró csacskaságok is számítanak, mint pl. állkapocs felépítése, nyelv felszíne, nyál ph-ja, nyálban lévő emésztőenzimek, nyelőcső szerkezete, nyelőcső hossza, gyomor testhez viszonyított mérete, gyomor pH-ja, gyomorban található emésztőenzimek, belek testhez viszonyított hosszúsága stb. Valami különös véletlen folytán ezekről semmilyen említés nem esik, pláne nem összevető szándékkal. Azért, akit érdekel, talál ilyen táblázatot a hálón. Jómagam egészen máshonnan közelítenék a témához.

Szóval az úgy volt – mondja a hivatalos álláspont -, hogy az ember a tűzhasználat során, a főzés-sütés következményeként egyrészt ki tudta iktatni a mérgező anyagokat a növényekből, felpuhította a rostokat, másrészt javult a tápanyagokhoz való hozzáférés is. Ugye milyen könnyen átsiklik rajta a Hétköznapi Elme? Nekem is kétszer kellett elolvasnom, mire előugrott agyam egy rejtekéből mindannyiunk régi, kedves ismerőse, Columbo hadnagy és a következő monológot adta le, Szabó Gyula szinkronhangján:

„Tehát, ha jól értem, Ön azt állítja, hogy a többmillió ősi fajból pont a legfejlettebb az, aki annyira degenerált félkegyelmű volt, hogy életvitelszerűen mérgező növényeket evett…

Hmmm, roppant érdekes… Erre nem gondoltam.

Valamint azt is állítja – kérem javítson ki, ha tévednék –, hogy a többmillió ősi faj közül éppen a legfejlettebb nem volt képes a környezetében lévő táplálékot rendesen megemészteni és hasznosítani. Hmmm, különös elgondolás.

Talán az emésztőrendszerünk tökéletes, de nem volt hozzá megfelelő földi táplálék? Ez esetben nem zárható ki a földönkívüli származás sem. Hmmm. Vagy, bár az erdő rogyásig volt élelemmel, mégiscsak az emésztőszerveink voltak elégtelenek. Hmmm, ez esetben azt kell feltételeznünk, hogy gúnyos tréfát űzött velünk a természet. Míg a bolhától a mamutig mindenki kiváló egészségben tudja táplálékát elfogyasztani, és feldolgozni, addig őseink alultápláltságtól rogyadozva botorkáltak… Hmmm, mert nekünk már csak teszkógazdaságos, sufnituning, ikeás emésztőrendszerre futotta az evolúciótól.

Amennyiben elgondolása helytálló és a főtt-sült táplálék valóban jobb egészséget jelent, minden bizonnyal igaz lehet ez a háziállatok esetében is. S egy ember étrendje annál nagyobb mértékben tartalmaz könnyen felszívódó tápanyagokat, minél nagyobb mértékben csökkenti a nyers élelem fogyasztását. Hmmm, Ön komolyan próbára tesz… Mégis azt kell mondjam, meggyőződésem, hogy ÖN FÉLRE AKAR VEZETNI ENGEM!”

Tehát a nyers táplálék a táplálék?

Ha nem az ember lenne a Gőg Hercege, talán egyszerűbb lenne beismerni, hogy az a természeti rendező elv, ami sok millió fajra igaz, vélhetően ránk is. Nevezetesen, hogy minden nem fotoszintetizáló faj természetes táplálékát nyersen fogyasztja és ez kiváló egészségben tudja tartani. Ezzel egyszersmind redukálódik is a számba vehető (szó szerint is) táplálékok köre.

engin akyurt / Unsplash

Az, hogy elkezdtük a táplálékot főzni-sütni, számomra csak annyit bizonyít, hogy az őstörténet egy bizonyos pontján valamilyen külső tényező hatására (pl. éghajlatváltozás, népvándorlás) nem jutott hozzá az ember a természetes táplálékához elegendő mennyiségben, s ami elérhetővé vált, azt meg nem tudta nyersen megemészteni. Tudjuk, a kemence és a felmosórongy esete. Kiváló, nem is olyan távoli példa az ausztrál bennszülöttek története, akik a hódító gyarmatosítók elől az eredetileg partközeli, erdős régiókból a szárazföld belseje felé húzódtak (na jó, menekültek) a bozótos, sivatagos részekre, és ezzel alapjaiban változott az étrendjük. Az eredetileg szinte színtiszta gyümölcs, gyökér, gumófogyasztó populáció „bármit megeszünk, ami megmoccan” populációvá vált. Valahogy így.

Hogyan mutat ez a gyakorlatban?

Jómagam 24 éve vagyok vegetáriánus, aminek első 5-6 évében a krumpli-rizs-bab-kenyér-tészta-sajt-csoki-kóla(!) étrend elkötelezett gyakorlója voltam.

Zöldség- és gyümölcsbevitel nem veszélyeztette egészségtelenségi állapotomat. Ennek ellenére valahogy túléltem, sőt, amit magam sem értek azóta sem, még a vérképem is teljesen rendben volt (azt hiszem, ezen a ponton könnyes szemmel búcsút inthetünk a materializmusnak)!

Kalandozásom, tétova kísérletem a nyers ételek felé mindössze két éve kezdődött Bicsérdy Béla egyik könyve nyomán. Rögtön leszögezném: még nem álltam át teljesen! Ami történt, hogy az arányokat kezdtem el változtatni. Szépen fokozatosan. Azután eljutottam odáig, hogy hétköznapokon igyekszem nyerset fogyasztani, a hétvége a családi összejövetelek okán egyelőre maradt „hagyományos”, de vegetáriánus.

Kezdetben elkövettem azt a hibát, hogy a nyers gyümölcsökből és zöldségfélékből igyekeztem ipari mennyiséget betolni, felpuffadtam. Sokan egyébként ezt panaszolják a nyersevők közül. Nos, igen, erről már esett szó.

A krokodil zabálja fel a zöldeket, gyümiket, rágás zéró, nyál zéró, nyeli befelé, aztán meg pislogunk, ha felpuffadunk és levonjuk a következtetést: nem működik.

Krokodilnak nem is. Sokkal kevesebb táplálék elég, ha optimális a felszívódás.”

Forrás: Szemlér Ákos blogja

Kiemelt kép: Miti / Unsplash

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük