Ismét Szemlér Ákossal beszélgettünk, ezúttal arról, hogyan váltunk igazi „szobanövényekké”, hová tűnt az alkalmazkodóképességünk, miért lenne rá nagy szükségünk, és mit tehetünk azért, hogy városi körülmények között élve is fejleszthessük önmagunkat. Avagy végérvényesen kiszolgáltatottakká váltunk a kényelemnek?
K. Tengeri Dalma/Tudaton: Többször érintettük veled azt a témát korábban, hogy a mai ember alkalmazkodóképessége erőteljesen beszűkült. Mi van akkor, ha most mindennél jobban szükségünk lesz rá?
Szemlér Ákos: Röviden megválaszolva: baj. Az alkalmazkodóképesség nem olyasmi, amit csak úgy letöltök, mint egy appot a telómra. Nem valami elméleti dolog, amit elég fejben ismerni. Az alkalmazkodóképesség meghatározza a mentális, érzelmi, fizikális létezésünk személyre szabott korlátait.
A beszűkülési folyamat már több ezer éve tart, de az igazán látványos bezuhanás az úgynevezett modern életmód kezdete, az ipari forradalom óta történik. Azóta mondhatjuk, hogy exponenciális a visszafejlődésünk sebessége, már ami az adaptációs készségeinket illeti.
K.T.D.: Ha a skála egyik végén állnak az önellátó természeti emberek, a másik végén pedig a nagyvárosban élő lakosok, te hol helyeznéd el önmagad?
SZ.Á.: Ha mondjuk 10-es a skála és ezen 1-es a nagyvárosi ember, akkor maximum a 3-ra tenném magam. Talán a megszerzett fizikai képességeim többre is elegek lennének, de a természettel való együttéléshez szükséges gyakorlati tudásom kb. egyenlő a nullával. Azt sem tudom, melyik növény mire való, ehető-e vagy sem, ha igen, hogyan stb. Ilyen értelemben tökéletes nagyvárosi vagyok. Nem véletlen, hogy pont „városi aszketizmusról” beszélgetünk. Ez elsősorban a képességek meg- és visszaszerzéséről szól, nem pedig arról, hogy most azonnal költözzünk ki az erdőbe.
K.T.D.: Mit értesz városi aszketizmus alatt?
SZ.Á.: A városi aszketizmus lényege az, hogy a változásokra készít fel, bármilyen irányú is legyen.
Nem globális problémák megoldására törekszik, hanem a saját képességek növelésére.
Az aszkézis szó eredetileg nem önsanyargatást jelentett (ez a jelentéstartalom a középkorban kapcsolódott hozzá), hanem fegyelmezést. Tehát önmagunk fegyelmezése ez, amely megnyitja a valós képességeinkhez vezető utat, még egy nagyvárosban is. Az evés fegyelmezése, a légzés fegyelmezése, a testmozgás fegyelmezése, a gondolatok, mentális minták fegyelmezése.
K.T.D.: Milyen képességekre lenne szükségünk, amelyeket az idő során valahol elhagytunk, és jó lenne visszaszerezni?
SZ.Á.: A tűrőképesség és a flexibilitás tette lehetővé, hogy benépesítsük a bolygót, de ugyanúgy fontos a fizikai és mentális alkalmazkodóképesség is. A modern életmód ezeket vette el tőlünk, mert ezek a képességek feleslegessé váltak. Szeretünk magunknak azzal hízelegni, hogy az életmódunk elhozta nekünk a szabadságot, de ha jobban megnézzük, még soha nem élt az ember ilyen fokú kitettségben, függőségben és szűk korlátok között a történelem során. Ez az ára a kényelemnek és az egyfajta biztonságnak.
Szobanövényekké váltunk, amelyek csak speciális körülmények között életképesek. Minden erőnkkel és találékonyságunkkal azon vagyunk, hogy a külső körülményeket átalakítsuk szobanövény-létünkhöz.
A természetközeli életmódot is úgy élnék a legtöbben, hogy fognák a légkondit, az elektromos tűzhelyet, és a biodízel vagy elektromos autóval áttelepítenék őket a műholdas internettel és az összes kütyüvel együtt a tóparti házba. A függőség marad, a színpadkép változik.
K.T.D.: Vagyis az önellátáshoz való visszatérés csak utópia?
SZ.Á.: Semmiképp nem az, és totálisan az. Kisebb közösségek talán képesek lehetnek az önellátásra, bár ehhez az életmódot minimum a dédszüleink, ükszüleink szintjére kell redukálni. Társadalmi szinten van ennek realitása?
Nincs légkondi, nincs hűtőszekrény, nincs árukiszállítás, nincs internetes rendelés stb. Persze az önellátást sokféleképpen lehet értelmezni. Ha csupán a saját táplálékunk előállítását értjük rajta, akkor abba beleférhet, hogy ugyanúgy függünk a közművektől és a telekommunikációs szolgáltatóktól. Ez esetben növeljük valamennyivel a szabadságfokot, ez is eredmény.
A túlélés záloga mindig is az alkalmazkodóképesség volt.
Hogy az esetleges önellátáshoz egy biogazdaságban vagy egy űrkabinban kell majd alkalmazkodni, arra az idő fog választ adni. Az a fontos, hogy mentálisan és testileg képesek legyünk követni a változásokat.
K.T.D.: Hogyan lehet visszaszerezni az alkalmazkodóképességet városi körülmények között?
SZ.Á.: Igen, ez egy életszerű kérdés. Magyarország lakosságának kb. 70%-a városban él. Ők nem fognak máról holnapra tanyára költözni, ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondaniuk önmaguk fejlesztéséről. Szép fokozatosan ki lehet tágítani a komfortzónánk határait.
A városi aszkéta nem a kényelmet utasítja el, hanem a kényelemtől való függést.
Lépésről lépésre el kellene mozdulunk egy kicsit a skála mindkét vége felé.
Vegyük például a hőmérséklettől való függésünket. Ez az utóbbi pár évtizedben borzasztóan leszűkült a klimatizált helyiségek eredményeképpen. A 18-25 C° közötti tartományban érezzük jól magunkat, alatta és fölötte viszont elkezdünk szenvedni. Szobanövény.
K.T.D.: Azaz télen merüljünk jeges vízben, nyáron pedig kapcsoljuk ki a légkondit?
SZ.Á.: Fő a fokozatosság: elég a hidegzuhany. Egyrészt olcsóbb, másrészt nagyon egészséges. Télen nyugodtan kimehetünk pár percre rövidujjúban. Nyáron pedig lehetőség szerint töltsük az időt nem klimatizált helyiségekben. Ami nem is olyan könnyű, ha belegondolunk, hisz az autó, a munkahely, az edzőterem, az otthonod – mind-mind légkondis.
K.T.D.: Hogyan építhető le a többi függés?
SZ.Á.: Nem tudom jó-e leépítésről beszélni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a függőségeink kereteit lényegesen ki tudjuk tágítani.
Itt van mondjuk az evés kérdése. Enni kell és ez normális, de mi azt tanultuk, hogy napi háromszor-négyszer étkezzünk, lehetőleg főtt ételt, mert csak így őrizhető meg az egészség és az erőnlét. Kutatások támasztják alá, hogy ez nem igaz. Viszont létrehoz az életünkben egy olyan szűk keretet, amin kívül nem tudunk rendesen működni, ez pedig aggasztó és lehet egyfajta függőségnek nevezni. Mégsem az rá a megoldás, ha leépítjük az evést.
Itt is érdemes a rugalmasság kialakításában gondolkodni. Kicsit visszavenni az elfogyasztott mennyiségből úgy általánosságban, aztán be lehet iktatni rendszeresen egy-egy böjtnapot is. De olykor kell a szervezetnek a másik véglet is, tehát néha bele lehet szaladni igazi nagy falásokba is. Szóval nem kell egyik végletből a másikba esni, hanem keressük meg a középutat, és időnként végezzünk kilengéseket mindkét irányba.
K.T.D.: Azt hiszem, nem is vagyunk igazán tisztában azzal, hogy mire képes az emberi test. Mire vagyunk képesek, ha megfelelően foglalkozunk önmagunkkal?
SZ.Á.: Nem kell szuperképességekre gondolni, bár a mai átlagképességeket figyelembe véve lassan az is szuperképességnek számít, ha valaki képes egy napot evés nélkül kibírni.
Jobban bírjuk a hideget, a meleget, mindenféle szélsőséget, ha megfelelően foglalkozunk a testünkkel és az elménkkel.
Hamarabb regenerálódunk betegségekből, sérülésekből – amelyekből még lehet. Megnő a mozgási kapacitásunk. Szobanövényből olyan növénnyé fejlődhetünk, amely nem szenved azonnal végzetes következményektől a hirtelen fellépő környezeti változások, esetleg krízisek hatására.
K.T.D.: Említed az elmét – hogyan foglalkozzunk vele?
SZ.Á.: Az elménk egész kicsi korunk óta egyfajta állandóságra van kondicionálva. Nehezen tolerálja a változó körülményeket, s mivel elég erős hatással van a testi folyamatainkra, korlátozódnak a fizikai képességeink is.
Talán az a legjobb, ha nem tekintjük fix, változatlan állandónak a külső körülményeinket, nem tekintjük magától értetődőnek azt a luxust, amiben élünk. Luxus alatt azt értem, hogy most ivóvízzel öblítjük le magunk után a WC-t, a világ minden tájáról érkező élelmiszert tudunk vásárolni, vagy fokra pontosan be tudjuk állítani, hogy milyen hőmérséklet legyen otthon.
Ha egy kicsit kitekintenénk a világra, amit nagyon nem szeretünk, akkor látnánk, hogy kb. 5 milliárd ember most azonnal cserélne velünk. Ez a kitekintés létrehoz egyfajta rugalmasságot az elménkben, ezt a nyitott állapotot lenne jó megőrizni.
Ákos korábbi megjelenései a Tudatonon:
- A sport nem biztosíték arra, hogy hetvenévesen is ki tudsz szállni a kádból egyedül
- FORDULÓPONT: Vidd a gyereket a dzsungelbe! – interjú
- Az átlagfogyasztónak nem a növényvédő szerek miatt kellene aggódnia – interjú
- Testaurátor – Egy rendhagyó kísérlet naplója, avagy rántottából lehet még tojás?
- Testaurátor – Küzdelem a Döggel
- Testaurátor – Légzés és méregtelenítés
- Testaurátor – Élet a tányéron túl
Kiemelt kép: Roberto Lee Cortes / Pexels
Az interjút készítette: K. Tengeri Dalma
