K. Tengeri Dalma/Tudaton: Olvasóink több beszélgetést is olvashattak már veled a magazin oldalán az egészségmegőrzésről vagy a gyerekkori mozgás fontosságáról. Az egyikben azt mondtad, a mozgás helyreállítása nem biztos, hogy a sporton keresztül történik. Mire gondoltál itt?
Szemlér Ákos: Először is, szeretném ha értenénk: nem azt mondom, hogy a sport rossz, vagy hogy ne sportoljon senki. Hiszen testnevelő tanár vagyok. Azt mondom, hogy az emberi mozgásminták, amelyek genetikailag kódoltak, annyira komplexek, sokrétűek, hogy nem lehet találni olyan sportot, amely mindegyik területet lefedi. Egyes részterületeket nagyon fejleszt, sokszor indokolatlanul, másokat teljesen elhagy.
Fontos leszögezni, hogy a testaurációs nézőpont nem a fiatalkori vagy a középkorúként elérhető csúcsteljesítményt veszi figyelembe, hanem kifejezetten a 60-80 éves fizikai, szellemi és idegrendszeri állapotot, melyet elérni kívánunk. Ebben a tekintetben az általunk gyakorolt sportok döntő többsége hiányosságokat mutat, esetleg negatív hatások is jelentkezhetnek a kor előrehaladtával.
K.T.D.: „Testaurációs nézőpont”, ez mit jelent?
SZ.Á.: A testünk fiatalon tartását, nem csupán elméleti síkon. Főbb elemei a táplálkozás, a légzésszabályozás, a megfelelő mentális minták kialakítása, a hidegadaptáció és természetesen a megfelelő mozgás.
K.T.D.: Ha az általad említett testaurációs nézőpontból közelítjük meg a mozgást, akkor mire lenne szükségünk?
SZ.Á.: Fejlesztésre, harmóniára, komplexitásra. Genetikailag kódolt mozgásmintáink vannak, ezek mindegyikére szükségünk van az egészséges idegrendszerhez és testhez. S ezek „öregkorban” is biztosítják az erőt, mozgékonyságot és flexibilitást.
K.T.D.: Vagyis azzal, hogy hetente, mondjuk, harminc kilométert lefutok, nem is teszek meg annyit magamért, mint amennyit én gondolok?
SZ.Á.: Ha valaki hetente harminc kilométert lefut, az elsősorban mentális gyakorlat, egyfajta meditáció. A test képes rá, de nem fejlődik tőle annyit, mint amennyi időt ráfordít az ember, illetve ez a fejlődés meglehetősen egyoldalú és szűk korlátok között mozog. S ez önmagában egyáltalán nem biztosíték arra, hogy az illető hetvenévesen is ki fog tudni szállni a kádból segítség nélkül. Ettől még lehet futni, mert a futás is a genetikailag kódolt mozgásmintáink között van, de önmagában, ha nincsenek mellette egyéb mozgástípusok, nagyon könnyen az illető hátrányára is válhat.
K.T.D.: Hátrányára?
SZ.Á.: A térdízület kb. 180 fokban képes hátrahajlítani a lábszárat. Ez a teljes ízületi mozgástartománya. Mennyit használunk ebből futás közben? Nagyon szűk tartományt, szinte alig hajlítjuk be a lábat, s a teljes terhelés ebben a kis tartományban éri az ízületet. Újra és újra, több száz, több ezer kilométeren keresztül. Fontos, hogy más tartományban is legyen dolgoztatva az ízület, például guggolással, japán- vagy töröküléssel, egyéb gyakorlatokkal.
K.T.D.: Nekem akkor esett le először a húsz fillér, amikor évek óta tartó futás és egyéb edzésfajták gyakorlása után, függeszkedve, lógásban szerettem volna előrehaladni egy szabadtéri edzőpark eszközén. Biztos voltam benne, hogy simán menni fog, és vagánykodni akartam a lányom előtt. A második „előrenyúlás” után úgy lecsúsztam, hogy azt hittem, meg is sérültem. Akkor jöttem rá, hogy hiába minden erőfeszítés, valami nem kerek.
SZ.Á.: Ez így nem teljesen igaz. Az erőfeszítés nem hiábavaló, csak teljesen más területet érint.
Mondok egy szemléletes példát. Matekból van a négy alapművelet; mondjuk, te nagyon jó vagy összeadásból. Kened-vágod, szóban, írásban, bármennyi számjegyű számokat összeadsz hibátlanul. A kivonás már gyengébben megy, sokat rontasz. A szorzás, osztás meg szinte kiesik, még a szorzótáblát sem ismered, nemhogy az írásbeli műveletet. Ebben az esetben a te kiváló összeadási képességed elég lesz a matek ötöshöz? Nemhogy az ötöshöz nem elég, még az év végi bukás is kinéz. Ha az összes mozgásmintánk közül gyakorlunk rendszeresen kettőt, hármat, esetleg ötöt, az nagyon jó, és abba ne hagyjuk! De látnunk kell, hogy ha a többiről nem veszünk tudomást, az hosszú távon, a végeredmény szempontjából nem lesz kielégítő.
K.T.D.: Melyek azok a genetikailag kódolt mozgásminták, amelyeket említesz?
SZ.Á.: Járás, futás, ugrások, szökkenések, egyensúlyozás, forgás. Mászások – fel-le valami alatt, földön –, kúszások. Húzódzkodás, de legalábbis függeszkedések. Emelések, húzások, tolások. Inkább azt mondanám, hogy mindazon mozgásminták, amelyeket a gyerekek csinálnak a játszótéren mindenféle okítás, képzés nélkül.
K.T.D.: Ha ezt mind megfelelően gyakoroljuk, milyen öregkort élhetünk meg? Természetes, hogy a környezeti és egyéb tényezőket nem lehet kivonni a képletből, de akkor hadd kérdezzem így: milyen öregkorhoz segíthet hozzá?
SZ.Á.: A mozgás csak egy szelete a testaurációnak; fontos, de önmagában nem perdöntő. Az öregkorunk minősége nagyban függ a légzésmintánktól, táplálkozásunktól, gondolati, érzelmi struktúráinktól is. A genetikailag kódolt mozgásminták rutinszerű ismétlése, alkalmazása ízületi fájdalmaktól mentes, ruganyos, dinamikus és erős testet biztosíthat hatvan év fölött is. A természeti népeknél látható.
K.T.D.: Az ülő életmód biztosan nem segít a helyzeten, de a legtöbbünknek nincsen választása, ha a munkahelyen eltöltött időre gondolok. Azt is tudjuk, hogy a testmozgás fontos, sokan sportolunk ezt vagy azt. Ha a kedvenc mozgásformánkat kombináljuk a természetes mozgásmintákkal, képesek vagyunk ellensúlyozni a sok-sok irodai székben eltöltött munkaórát?
SZ.Á.: Nem. Szeretném felhívni a figyelmet valamire, aminek jelentősége rendszerint elsikkad.
Lehet az irodai székben eltöltött órákat démonizálni – nem alaptalanul –, viszont akkor meg kell nézni, mi történik, ha vége a munkának, és felállunk abból a bizonyos székből.
Többnyire beülünk egy másikba, csak ez az autó ülése, vagy a buszé, vagy a metróé. Aztán hazaérünk, megint leülünk. Evés közben is egy széken ülünk, és a pihenés is a kanapén történik. Otthon általában a képernyőt nézzük, olvasunk, zenét hallgatunk. Tehát az ülő életmód nem az irodára korlátozódik! Továbbmegyek, a természeti népek is rengeteget ülnek, igazából, ahogy tehetik, leülnek. De nem széken! Nem kanapén! Nem fotelban! Így aztán nem renyhülnek el a gerinc melletti izmaik, a csípő- és térdízületeik.
Tehát a megoldás nem az, hogy napi 14-16 órát ülünk a munkahelyen és otthon felváltva, aztán heti háromszor elmegyünk futni vagy edzőterembe, hogy egy-egy mozgásmintát szakadásig gyakoroljunk. Igen, ez is valami, sokkal jobb, mintha nem történne semmi. Lényegesen javítani fog az életminőségen, ha ésszel csináljuk, és nem okozunk magunknak sérülést. A hosszú távú megoldás pedig az, hogy továbbra is gyakoroljuk a szívünkhöz közel álló sportot, mozgásformát, a hétköznapi, sporton kívüli mozgásmintákat pedig átalakítjuk.
K.T.D.: Milyen tippeket tudsz adni erre?
SZ.Á.: Egyszerű dolgokra kell gondolni, annyira egyszerűekre, hogy a legtöbb ember nem is fogja komolyan venni. Például ha átmész az úttesten, a túloldalon felszökkenhetsz a járdaszegélyre – minden egyes átkelésnél. Vagy leguggolhatsz megigazítani a cipőfűződ. Szórj szét a szobádban egy marék papírfecnit, és szedd össze őket egyesével. Amit kiemelten ajánlok, az egyensúlygyakorlatok – állásban és járás közben –, valamint a forgás. Felnőttként ezek gyakorlása kiemelten fontos lenne, mert az idegrendszerre vannak közvetlen hatással.
A lényeg, kezdd el használni a tested a mindennapi tevékenységek során úgy, hogy ne a kényelmes megoldásokat keresd! Természetesen ez szembe fog menni az automatizmusokkal, sőt mi több, teljesen bolondnak fogod nézni saját magad, amiért nem a kényelmesebb utat választod.
Kiemelt kép: RODNAE Productions / Pexels
Az interjút készítette: K. Tengeri Dalma
Ákos korábbi megjelenései a Tudatonon:
- FORDULÓPONT: Vidd a gyereket a dzsungelbe! – interjú
- Az átlagfogyasztónak nem a növényvédő szerek miatt kellene aggódnia – interjú
- Testaurátor – Egy rendhagyó kísérlet naplója, avagy rántottából lehet még tojás?
- Testaurátor – Küzdelem a Döggel
- Testaurátor – Légzés és méregtelenítés
- Testaurátor – Élet a tányéron túl
