Önképek, hibásan
Ha önismeretről beszélünk, elkerülhetetlen az önkép tanulmányozása. Milyen az emberek önképe? Siralmas. Siralmasan sematikus. Ennek igazolására jó példa az a kísérlet, ami Barnum-hatásként terjedt el a köztudatban. Az 1970-es évek Párizsában hirdettek meg egy lehetőséget: mindenki, aki elküldi születése adatait, horoszkópot kap cserébe. Érdeklődőben nem volt hiány. A jelentkezők mindegyike meg volt elégedve az eredménnyel. Igaznak tartották magukra nézve a jellemzést, az emberek 94%-a magára ismert. A mintául szolgáló elemzés mellesleg egy tömeggyilkosé volt.
Pár évvel ezelőtt a híres mentalista, Danny Blue is elkövetett hasonló tréfát. Különféle embereket hívott egybe, akiknek az írását elemezte. Egy levélben írta le meglátásait, amit az önkéntes delikvensek érdeklődve olvastak. A kamera vette az elemzéssel kapcsolatos csodálkozásukat, elégedettségüket és elismerésüket. Fantasztikus, hogy ez a mentalista mennyire belém látott! Tényleg ilyen vagyok! Beletrafált a jellemembe! A játék végén jött a hideg zuhany:
Mindegyik ember, aki nemre, korra, foglalkozásra és jellemre való tekintettel szignifikánsan különbözött egymástól, ugyanazt a jellemzést olvasta végig!
Szenoik, az álom-emberek
Vannak olyan önelemzéssel foglalkozó irodalmak, amik fontosnak tartják az önismereti munkában az álmok megfigyelését és elemzését is. Hogy valójában mennyire jelentősek az álmok, annak élő példái azok az emberek, akik egész életüket az álmaikhoz igazítják. Malajziában él egy embercsoport, a szenoi törzs. Kilton Stewart tanulmányozta őket először, a második világháború előtt.
A világ legdemokratikusabb csoportjának tűnnek. Minden megállapodás és szerződés szerint történik náluk. Állítólag csak kétszer esznek naponta, és akkor is csak maniókagyökeret.
De híresek még valamiről. Tökélyre vitték a tudatos álmodás gyakorlatát. Minden reggelt azzal kezdenek, hogy elmondják egymásnak az álmaikat. Az arra érdemesebbeket az öregek megvitatják, elemzik. Úgy élnek álmaikban, mint a valóságban. Ha ellenséges alakkal találkoznak álmaikban, addig nem ébredhetnek fel, amíg el nem pusztítják. Ugyanígy, ha szerelmi jelenetbe kezdenek, be is kell fejezni azt, eljutni az orgazmushoz. A sikeres akció után ajándékot kérhetnek a szerelmesüktől, amit aztán az ébren várakozókkal is megosztanak. Ez az ajándék ugyanis csak valami szellemi termék lehet: egy tánc, egy költemény, egy dal.
A szenoi gyerekeknek jó dolguk van: kicsi koruktól tanulják, hogyan kell a kellemes álmaikat megőrizni és felidézni, hogyan kell „jól álmodni”.
A népük hite szerint álomkultúrájuk hozzájárul az egészséges életükhöz.
Feldmár, a meghökkentő
Ma már sokan ismerhetik a pszichológust, akinek nézeteit egykor fű alatt, stencilezett lapokon terjesztették a rajongó egyetemisták. A kilencvenes években tartott előadásain fürtökben lógtak a diákok. Feldmár András személye, ismertsége is megszelídült már azóta; nem lengi körül olyan titokzatosság és extremitás, mint régen. Időközben számos könyve jelent meg, folyamatosan előadásokat tart, és megalapított egy intézetet, amely többek között a szabad, őszinte, szégyen nélküli kommunikációt tűzte zászlajára.
Mint gyakorló pszichiáternek, természetesen az önismeretről is vannak tapasztalatai és véleményei, karakteresek és meghökkentők, mint a legtöbb kijelentése.
Az élmények szabadságában például így fogalmaz: „Abban a pillanatban, amikor valaki elfogad minket, abban a pillanatban úgy tudunk nőni magunkban, akik mi vagyunk, hogy ne kelljen állandóan küzdeni azok ellen az erők ellen, amik ránk hatnak, hogy így kell lenni, úgy kell lenni, ezt kell csinálni, azt kell csinálni. És még egyszer azt mondom, hogy mindenki azt akarja, hogy színészkedjél. És egy jó terapeuta, amiből sajnos nagyon kevés van a világon, abban segít, és bátorít, hogy hagyjuk a színházat, nem kell azt játszani, nem kell alakítani azt a karaktert, amit a társadalom, a szüleid, a tanítóid mondanak, és hogy a világ elég gazdag és szeretettel teli ahhoz, hogyha te önmagad leszel, akkor sem leszel egy darab szar. Mert mindenki azt mondja neked, hogy te egy darab szar vagy, azt pedig takard be aranylemezzel, tehát aranyozd be azt a szart, ami te vagy. És akkor nagyon félünk egymástól, mert ha közel kerülünk egymáshoz, hozzáérünk a látszó aranyhoz, és akkor azon az ujjunk keresztülmegy, és akkor a szarba érünk. Ettől fél a legtöbb ember, hogy nehogy közel kerüljünk egymáshoz, mert akkor megtudod, hogy az alakításod mögött csak egy ronda, szaros ember vagy.”
Bálint Vera írása
Kiemelt kép forrása: geralt / pixabay.com
