Az online világ összetett. Valójában sose tudhatod, hogy ha nyitsz egy ablakot a világra, mi fog bejönni rajta. Milyen veszélyek leselkednek egy kiskamaszra az interneten? Egy izgalmas, ütős és felzaklató cseh dokumentumfilm kapcsán erről lesz ma szó.
>> Olvasd el szerkesztőnk, Széplaki Berta társkritikáját is a filmről: Megöli az emberekbe vetett bizalmat, és milyen jól teszi
Burkon innen, burkon túl
Az oviban már volt HBO-nk, ezért én világosítottam fel az ovis társaimat a „lényegi dolgokról”. Egy óvodapedagógus visszajelzése szerint az ovis altatás alatt már történhetnek „solo” dolgok a takaró alatt, hiszen a gyerek ebben a korban is már fokozatosan fedezi fel a testét.
Vajon miért gondolják a szülők, hogy amikor az oviban a fiúk és a lányok megmutatják egymásnak a „micsodájukat”, ez a kíváncsiság később hirtelen kikapcsol?
Mindegyik múltbeli fejezetemben megvolt a magamhoz való eszem (vagy legalább is úgy hittem), és persze mindig voltak nagy, énkereső kérdéseim – tehát egy önálló, érző, gondolkodó egység voltam. Hozzátartozik a történethez az is, hogy 12 évesen már több plátói szerelmen túl voltam (valójában ovitól kezdve folyamatosan szerelmes voltam valakibe). Mint az várható volt, a suliban már a barátok és az ismerősök voltak a meghatározók, és elindultak a titkolózások, privát kis stiklik is.
Van, ami apróság volt, és baj nélkül megúsztam, és olyan is volt, amit rosszul mértem fel, és nagyot ütött. Szerencsére bármikor döntöttem úgy, hogy megosztom a szüleimmel a problémáimat, ők mindig értelmes párbeszéd keretében próbáltak segíteni, épp ezért máig a legjobb barátaim, bizalmasaim. Utólag sajnálom, hogy általában rendre túl későn kongattam meg a vészharangot, de nyilván ez is a tanulási folyamat része volt – mindkét oldalról.
Mindig voltak és lesznek olyan szülők, akik még a 30+ éves gyerekük helyett is meg szeretnék fújni a levest. Én személy szerint nem hiszek a túlóvásból és tiltásból vont burkokban, mert láttam, mi lett a burokgyerekekből vagy abból, ha ez a burok kipukkan, és a felszabadulás túl nagy mértéket ölt.
Úgy vélem, elég jó nevelési cél lehet az, hogy a felnövekvő gyerekünk végül kellően tájékozott legyen, ki tudja jelölni a határait, jól tudjon kapcsolódni a világgal, és tudatos döntéseket hozzon. Na, persze nem rögtön kell mélyvízbe dobni, meg nem is szabad teljesen magára hagyni. Először sokat kell próbálkoznia, hibáznia, tanulnia, és a visszacsatolás is fontos.
Olyan társadalomról szoktam ábrándozni, ahol általánosan elfogadott, hogy a gyerek a „gyerekhez nem illő” gondolatait, kérdéseit, vonzalmait is megoszthatja a felnőttekkel, a szeretteivel, a „nagyokkal”. Ebben az ábrándban nem nőnek olyan nagyra a démonok sem.
Démonok kinn és benn
Az én netes, kamaszkori legendáriumom még a Facebook és az okostelefonok előtt volt. Rendszerváltás körül született kortársaim, emlékezzünk vissza! Rémlik még az IRC? MSN? IWIW? Chat.hu? Trefort chat? Én főleg az utóbbin nyomultam. 10-12 éves koromban rendszeresen ott ültem a chat előtt esténként. Általában osztálytársakkal, iskolatársakkal beszélgettem, máskor idegenekkel.
Ott volt az a kék-fehér chatablak, és valódibb beszélgetéseket hozott, mint a 3D-s világ. Az internet egy misztikus dimenzió volt, ami engem – mint tipikus, meg nem értett kamaszt – teljesen beszippantott.
Szóval tegyük fel, hogy beregisztrálsz 12 évesen egy chatoldalra. Feltehetően azért mész oda, hogy kapcsolatokra lelj, nem pedig azért, hogy bajba keveredj, vagy mindenféle perverz rád törjön – óhatatlanul mégis ez történhet.
A Csapda a neten című, 2020-as dokumentumfilm az online zaklatás jelenségét mutatja be. A castingra érkező 23 színésznőből 19 találkozott gyerekkorában valamilyen online zaklatással.
Érdekes casting-téma lehet rögtön a cukros bácsikról mesélni a veled szemben ülő vadidegeneknek. Mindenesetre a lányok történeteiből is kitűnik, hogy a gyerekekkori traumákat felnőttkorban is tovább cipeljük. Az egyik castingra jelentkező lány két évig járt pszichológushoz egy ilyen zaklatás miatt.
Ezzel magam is tudtam azonosulni. Amikor én küzdöttem a múlt démonaival, pszichológushoz fordultam a húszas éveim elején. Ő egy gyakorlatot ajánlott. Ha jól emlékeszem, a következőképp történt. Miután elmeséltem neki az egyik nyomasztó, múltbéli élményemet (#metoo), egy széket rakott elém, és megkért, hogy üljek át oda, meséljem el újra, de most úgy, mintha újra 13 éves lennék, és az egész most történne. Majd üljek vissza, és mondjam el a gyerekkori énemnek, hogy mi minden történt azóta, mikre jöttem rá, és miért nem kell már félnie többet. Nem szeretem, ha instruálnak, de belementem. Felkavaró élmény volt. Annyira, hogy vissza se mentem többé ahhoz a pszichológushoz. Azt hiszem, az elől futottam, hogy újra ilyen mélyre kelljen mennem. Persze utólag már tudom, hogy lehet ez elől futni, csak nincs értelme: a lelki munkát előbb-utóbb el kell végezni, ha nem akarok egy életen át szenvedni tőle, vagy továbbadni azt másoknak is.
A készítők végül három színésznőt választottak ki a projekthez. 18 éven felüliek voltak ugyan, de 12 évesnek kellett kiadniuk magukat.
A három gyerekszobába, amelyek díszletként szolgáltak a filmhez, sok gyerekkori emléktárgyukat elhozták: gyerekkori fotóikat, rajzaikat, könyveiket, kottáikat, érmeket, plüssöket, hogy minden autentikus legyen. Volt köztük egy babaház is, amit az egyik színésznő édesapja épített. Az édesanya nem támogatta ennek használatát (szerintem érthető okokból), de a színésznő mégis beengedte a forgatásra, mert segített neki belehelyezkedni a 12 éves kori szerepébe.
A lányok számára ez hamar többről szólt, mint egy forgatás: elkezdett összemosódni fikció és valóság, a múlt és a jelen, a magánéletük és a munka. Lehetőségük nyílt szerepet vállalni egy harcban, amiben ők is érintettek voltak.
A forgatás tíz napon keresztül zajlott, a lányok déli 12-től éjfélig voltak online. Az egyik színésznő már a profilja létrehozása után 5 perccel 16 üzenetet kapott, a másikat pillanatokon keresztül egy indiai fickó hívta a Messengeren, hiszen a social media platformok össze vannak kötve, és pillanatokon belül meg lehet találni a másik személyt, ahol további infómorzsákat gyűjthetünk be róla. (Így tettem én is a férjemmel, amikor megismerkedtünk a társkeresőn. Az elején elkotyogta a zenekara nevét, és 5 perc Google-keresés után már tudtam a civil nevét, és ott voltam a Facebook-profilja küszöbén… Szerencsére nem vette zaklatásnak, amikor idő előtt bejelöltem.)
A projekt szabályai
- 1. Mi magunk nem kezdeményezünk beszélgetést, csak válaszolunk.
- 2. A beszélgetés elején felhívjuk a figyelmet arra, hogy 12 évesek vagyunk.
- 3. Nem flörtölünk. Nem csábítunk. Nem provokálunk.
- 4. A szexuális javaslatokra naivan válaszolunk: „Nem tudom”, „Szégyenlős vagyok”.
- 5. Meztelen kép küldésének igényére csak többször megismételt kérés után válaszolunk.
- 6. A találkozást mindig a molesztáló kezdeményezi.
- 7. Pszichológussal, szexológussal, ügyvéddel és kriminológussal konzultálunk.
- 8. Facebookot, Skype-ot, Snapchatet és Omegle-t használunk.
És beindult a szörnygép
Egy idősebb férfi élővideós elélvezése után a sokkolt színésznő első reakciója: „Ez igazán undorító”, és érzelmeivel küzdve ugrik föl a géptől. A rendező az eset után azonnal a csapathoz hívja a színésznőt, és nyugtatni próbálja. Majd ezt mondja: „Figyelemre méltó, mennyire nem érdekli őket a hatás, amit csinálnak. Ez a gyermek haszonelvű kihasználása.”
Tételezzük fel, hogy az a fajta tinédzser vagy, aki elhiszi, hogy a tőled sokkal idősebb chatpartnered tényleg egyenértékűként kezel. Lehet, hogy te csak beszélgetni akarsz, de ő többet szeretne. Elég körmönfont érveléssel élt egy csupasz udvarló: „A tévében gyakran mondják, hogy a fiatal lányok gyakran látogatják a chatszobákat, és tudom, hogy a szülők gyakran aggódnak. Egyrészt helyes, hogy szemmel tartják a gyerekeiket, de másrészről viszont korlátoznak is. Szóval melyik út a helyes?”
Ekkor kezdődnek el azok a kérések, amik feszegetik ugyan a határokat, és tudod, hogy nem helyes, sőt nem is akarsz behódolni, de te mégis megteszed, mert nem szeretnéd őt elveszíteni – így kénytelen-kelletlen bár, de belemész a játékokba.
Ezt a valós szitut reprodukálták a forgatás alatt a készítők a kamu meztelenedésekkel. Dublőrrel ugyan, de sokadszori kérésre létrejöttek az erotikus fotók – részben azért, mert egy lány, aki azt hiszi, hogy valós kapcsolatot épít, gyakran ilyet is képes bevállalni, másrészt hogy ki akarták deríteni, hogy felhasználják-e a szexuális ragadozók a lányok ellen ezeket. És ha hiszitek, ha nem, ilyenbe belemenni néha könnyebb, mint elmondani a szülőknek, hogy mi történik veled éppen. Mert ha elmondod, a szülők beléd vetett bizalma meginog, eltilthatnak téged a nettől, és el kell majd számolnod minden percedről – ez meg nyilván nem érdeked. Csak persze amikor jön a zsarolás, hogy a képeket kiszivárogtatják, már késő sírni, mert lehet, hogy már régen fenn csücsül a média egy pornószerveren, és onnan már senki se fogja tudni visszahívni ezeket.
Magyar hétköznapok
Hadd osszak meg veletek egy valós beszámolót, amit egy bátor olvasónk küldött. (Kérésére nevét nem közöljük.)
„12. osztályos voltam. Már akkor teljesen tisztában voltam azzal, hogy merre tovább, és mi az 5-10 éves tervem (nagyjából bejött, ami nem, az nem rajtam múlt főleg). Ez nem tetszett az osztályban a ’menőknek’, akiknek fogalmuk sem volt saját magukról. Akkor még a MyVip volt a menő. Csináltak nekem egy kamu profilt, ahol egyebek mellett horogkeresztet tettek a képeimre. Volt ott minden kiírás, hogy ilyen-olyan (már bocsánat) szopást vállalok, és hasonlók. Persze nyíltan írtak is erről, így volt bizonyítékom, hogy ki áll a dolog mögött. Én elég magabiztos voltam mindig, így kinyomtattam mindent, és már mentem is az igazgatóhoz, és persze elmondtam nekik, hogy a következő lépés a rendőrség. Mivel ez a suli akkor még egészen jónak/elitnek számított, eltussolták a dolgot, de persze a tettesekkel el lett beszélgetve, és a magatartásjegyük a legrosszabb lett, de ennyi lett a következménye. És persze év végéig az osztály jelentős része már nem szólt hozzám, mert én voltam a „spicli”. (Köszönöm a bátor nyilatkozónak az elbeszélést. Egy olyan világban, ahol nemhogy egy horogkeresztért, de már egy szivárványos zászlóért is bajba lehet kerülni, ez óriási veszélyeket rejtett számára. Szerencsére volt benne annyi józanság, hogy megtette a megfelelő lépéseket, de amit a végén ír, hogy egy évig ő volt a spicli az osztály szemében, messze nehezebb lehetett, mint azt elsőre gondolná az ember.)
>> Olvass el egy másik megrázó zaklatástörténetet egyik olvasónktól: Undorítja a felnőtt nők teste
A forgatás után
A forgatás közben a sminkes felismerte az egyik zaklatót, aki amúgy gyerektáborokat üzemeltet. Egy ponton a stáb (és az érintett színésznő) megjelent a gyerektáboros fickó házánál, és szembesítette őt a tetteivel. Természetesen a fickó berezelt, és először tagadott, majd reflexből legitimizálni próbálta, amit tett. Mindenki mást okolt, de a saját felelősségét nem ismerte el, még a bíróságon is a meghurcolt áldozat szerepében tetszelgett. Egy kétes ismerősöm egyszer azt mondta nekem: „Bármi belefér, ha el tudsz számolni a lelkiismereteddel.” Nos, ha nincs lelkiismereted, úgy még könnyebb.
A forgatás lezárultával a teljes forgatási anyagot átadták a nyomozó hatóságnak. Azt hinné az ember, hogy sorra hulltak a fejek, de pénzbüntetés, eltiltás, elterelés és hasonló minor ítéletek után csak egy embernél szabtak ki eddig két év letöltendőt, akinél már tényleg annyi gyerekpornó volt, amitől csillogott az internet. A nyomozó azt mondta: „Amit láttam, az a mocsok legalja, amivel valaha találkoztam. Az oldalaknak elvileg lépéseket kellene tenniük, de […] ők természetesen a hirdetésekből gazdagodnak. Ezért létrehoznak egy teret, ahol mindez megtörténhet.”
A legszomorúbb ebben az egészben az, hogy tiniként teljesen bevonódsz a játszmákba – amikről nem tudod, hogy játszmák. Magadat adod, felfeded magad, megnyitod a szívedet, kötődni kezdesz. Ha megúszod ép bőrrel, akkor is ott marad az önhibáztatás és a szégyen. És amikor véget ér a rémálom, nem lesz valódi elszámoltatás és igazságszolgáltatás, így soha nem tudod igazán lezárni vagy helyretenni azt, ami veled történt. Marad a bokszmeccs a démonokkal, amik már csak a fejedben léteznek, mégis kihatással lesznek minden további cselekedetedre.
Van segítség! Ha Ön vagy ismerőse családon belüli erőszak vagy bántalmazás áldozata, keresse az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) a +36-80-20-5520-es vagy a NANE szervezetét a +36-80-505-101-es telefonszámon.