A gyökér részhez érve a gyakorlattársam elakadt, zavarba jött, amit a trénerünk családdal kapcsolatos kérdésekkel próbált oldani. Annyira szerettem volna védeni a társam, hogy minden fókuszomat ráirányítottam, és akkor történt valami, ami mindent megváltoztatott…
„Kérlek, segíts!”
Hirtelen megláttam saját magamat, amint letérdelek egy kislányhoz, aki sírva könyörög, hogy segítsek neki. „Kérlek, segíts!” – még mindig kristálytisztán látom magam előtt, hallom a hangját, érzem a fájdalmát. Egyből tudtam, hogy mindkettő én vagyok. Én vagyok a segítséget kérő kislány, és én vagyok a felnőtt, akitől segítséget kér. Az egész nem volt több két pillanatnál, utána viszont még órákig sokkos állapotban voltam.
Abban a pár pillanatban harminc évnyi fal omlott darabjaira, harminc évnyi elfojtott érzés szakadt rám elképesztő súllyal.
Ahogy hazaértem, előkerestem egy régi, lementett fotót, amire eddig teljesen más szemmel néztem – most viszont tökéletesen beleillett a képbe. Egész éjszaka festettem, és kerestem magamban azt a kislányt, azokat a réges-régen eltemetett, fájdalmas eseményeket, amik rám várnak. Mert várnak. Egészen addig maradnak, amíg fel nem dolgozom őket. Ezen az éjszakán nemcsak magamhoz találtam vissza, hanem teljesen új irányt is vett az életem.
Scrap Soul Garden
Egészen addig a napig blődségnek tartottam ezt az egész „pszichóblabla” dolgot, azt a nézetet vallottam, hogy egy erős ember nem „picsog” a lelkivilága miatt.
Én vagyok az, aki például simán elfelejtett biciklizni – mivel egy olyan ember tanított meg, aki a gyermekkoromban ért traumákért jórészben felelős volt. Olyan mélyre temettem el ezt a tudást, hogy most felnőttként simán elborulok egy biciklivel, olyan, mintha mindig először ülnék fel rá.
Soha nem gondoltam volna, hogy az elnyomás, a trauma magunkban való eltemetése egyszer bizony vissza fog ütni, nem is kis erővel.
Azon az éjszakán elkezdtem kinyitogatni azokat a szekrényeket, fiókokat, aktákat, amikről azt hittem, réges-rég nem befolyásolják már az életemet. Minél többet foglalkoztam a témával, minél mélyebbre mentem magamban, annál jobban körvonalazódott bennem, hogyan tudok ebből egy új és használható módszert alkotni. Mivel már anyaként nemcsak magamért vagyok felelős, a múltamból pedig tudom, hogy egy anya milyen károkat képes okozni a gyermeke lelki világában, foglalkoznom kellett magammal. Mikor ez tudatosul bennünk, akkor készen állunk a változásra.
Napjainkban
Mondhatnám, hogy minden csodás, viszont ez ebben a formában nem teljesen igaz. Alakulok, kezdem megérteni az ok-okozati összefüggéseket, tudatosabban kezelem az engem ért pozitív és negatív hatásokat egyaránt. Persze az én „gyógyszerem is el tud gurulni” egy-egy helyzetben, és használom Shrek jó öreg mondását, miszerint jobb kint, mint bent… Szerencsére egyre ritkábban veszítem el a fejemet. Minél több múltbéli eseményt dolgozok fel, annál jobban reagálok a mostani helyzetekre – már nem hiszem azt, hogy mindenki ellenem van, nem veszek mindent személyem elleni támadásnak, nem hiszem azt, hogy nem vagyok szerethető, hogy csak arra vagyok jó, hogy az emberek kihasználjanak.
Próbálok céltudatosabban dolgozni magamon, nap mint nap haladni magammal előre – még akkor is, ha pontosan tudom, hogy ez mennyi fájdalmat fog okozni. Semmi mást nem szeretnék az életben, csak boldogan élni, feltétel nélkül szeretni, és hinni abban, hogy az élet nem is olyan sz…
A téma érzékenysége miatt engedjétek meg, hogy a személyesebb példákat a zárt csoporton belül mondjam el, itt igyekeztem kicsit általánosabban mesélni. Köszönöm!
Ha szeretnél erről még többet beszélgetni, csatlakozz a Scrap Soul Garden privát Facebook-csoporthoz, amiben igyekszem technikai jellegű videókkal, személyes videókkal és történetekkel segíteni abban, hogy minden nap egy kicsit jobb legyen…
Képek forrása: Mogyorósi G. Ilona Instagram-oldala
Mogyorósi G. Ilona írása
