Önmagam nyitott könyve vagyok – Scrapcoaching 1.

A kezdet - hogyan találtam rá az én könyvemre?

Épp az általános bevásárlásomat végeztem, amikor is az egyik sorban megláttam ezt a füzetet. Volt benne valami… Ez a fekete külső ezzel a kedves felirattal teljes ellentmondásnak tűnt, mintha cinikusan odavágta volna nekem, hogy legyen szép napom, pedig igazán tudhatná, hogy épp nem vagyok valami jó formában. Míg ezen gondolkoztam, bekerült a kosaramba, itthon pedig elfoglalta a helyét a polcon, és várt. Várt, hogy mikor fogok készen állni rá. Majdnem egy évig csak néztük egymást, aztán egyik pillanatról a másikra az életem szerves részévé vált.

Scrapbook

Mint sok másik műfajnak, a scrapbooknak (fényképes emlékmegőrzés) is több irányzata van. Évekig csak oldalakat, albumokat készítettem. Nagyon szerettem, hiszen rengeteg gyönyörű papír, kivágat, matrica és dekorelem kapható készen – én pedig sem festeni, sem rajzolni nem tudok, így ez kapóra jött. Ezek mind boldog, habcsókos, kellemes, szép alkotások voltak, viszont egy idő után nem éreztem teljesen őszintének őket. Ezekkel a szép oldalakkal takartam be a teljes igazságot.

Művésznapló

Az egyik alkotócsoportban rábukkantam az art journal (művésznapló) irányzatra, amiben egymás utáni lapokon egymástól független témában alkotnak, szabályok és sémák nélkül. Nagyon tetszettek azok az alkotások, így levettem a polcról a fekete füzetet, és nagy lendülettel nekiültem. Festettem, ragasztottam, pecsételtem nagy boldogan, majd miután végeztem, ültem előtte, és nem értettem, hogy az enyém miért nem olyan szép, mint másoké. Dühöt éreztem, hiszen évek óta alkotok szebbnél szebb oldalakat, az nem lehet, hogy ez ilyen „semmilyen” lett. Aztán hátraléptem, és csak néztem az oldalpáromat. Alkotás közben a gondolataim szétszaladtak, nem figyeltem, mit hova, hogyan teszek.

És ekkor jöttem rá, hogy nem kifelé alkottam (végre), hanem befelé figyeltem, és engedtem, hogy azok a gondolatok is felszínre kerüljenek, amiket eddig mélyen elnyomtam magamban.

Hirtelen észrevettem az apró részleteket, az elnyomott sérelmeket, a ki nem mondott szavakat. Ekkor vált számomra az alkotás terápiává.

Ha valami bánt, ha valami olyan dolog történik velem, akkor előveszem a füzetem, és kiadom magamból. Jó érzéssel tölt el, amikor elkészül egy-egy oldalpár. Sokáig szoktam nézni, ezalatt gondolkozom, szabadon engedem a bennem lévő érzéseket. Nagyon érdekes például, hogy az első oldalon kívül máshová nem került magyar felirat. Sokat gondolkoztam ennek az okán, és arra jutottam, hogy ha angolul látom leírva, akkor ez egy picit távolibbnak tűnik, meseszerűbb, magyarul viszont túl nagyot ütnek a szavak.

Gyerekként sosem tudtam jól kifejezni magam, az érzéseimet mindig nagyon mélyre nyomtam, és nem foglalkoztam velük. Az alkotás segítségével most fel tudom deríteni és el tudom kezdeni feldolgozni a történteket.

Az első „nagy felismerés” után döntöttem úgy, hogy mélyebbre ásom magam a művészetterápiában, és a személyes alkotásaimon keresztül most megmutatom, hogyan kezdjünk neki, milyen eszközök lesznek a segítségünkre, hogyan ne féljünk megmutatni magunkat. Magunknak.

Képek forrása: Mogyorósi G. Ilona Instagram-oldala

Mogyorósi G. Ilona írása

Hozzászólások (2):

  1. Jade

    2021/04/18 at 09:15

    Drága, ugyanezen ív mentén haladok az elmúlt 9 évben, de megdöbbentő s felszabadító volt ezt így kereken megfogalmazva olvasni Tőled. Köszönöm! S imádom, amiket alkotsz, megyek én is pacsmagolni. 😃

  2. Mogyorósi G. Ilona

    2021/04/21 at 11:18

    Kedves Jade, örömmel olvasom, hogy más is hasonlóképp működik, mint én 😁 remélem a következő részek is tetszeni fognak – ahogy írok a könyvemről, egyre több részletet veszek észre, és minden egyes alkalommal ahogy leírom ezeket, elemi erővel tör rám a felismerés, az ok-okozat kapcsolat. Nemsokára érkezem a következő „adaggal” 😁

Hozzászólások.