Mielőtt hozzákezdenék, megosztok veletek egy hasznos módszert az otthoni növényszárításhoz. Ezt nemcsak gyógynövény esetében, de gyümölcs, gomba és egyebek tartósításához is nyugodtan alkalmazhatjátok lehetőségeitekhez mérten.
Padlással elég sokan rendelkeztek, de akinek nincs, az forduljon bátran egyik ismerőséhez. Ő se fogja bánni, ha egy kicsit kevésbé lesz poros a ház legfelső része. Nyáron itt elég meleg tud lenni, akár 50-70°C is. A levegő általában száraz, és napfény se szűrődik be jelentős mértékben. Így pedig ideális a helyszín gyógynövények szárításához.
A leghatékonyabb, ha fakeretet barkácsolunk, legalább egymétereset, négyzet alakút. Feszítsünk ki közé szúnyoghálót, így majd a ráterített növény nemcsak felülről, hanem alulról is hatékonyan tud majd száradni. A háló alá 10-20 centinként tegyünk alátámasztó fát, hogy a növény súlyától ne hajoljon be középen az egész. A helykapacitást jobban kihasználva akár több ilyen keretet is tehetünk egymás fölé, de a könnyebb hozzáférhetőség érdekében a szintek között fél métert mindenképpen javasolnék kihagyni.
A már aprított növényt 1,5-2 centis vastagságban terítsük a hálóra. A bepállás elkerülése érdekében napjában 2 alkalommal forgassuk át az egészet. Ha kedvez nekünk az idő, növényünk akár 3 nap alatt is kellően kiszáradhat. De ha csapadékosabb napok jönnének, ez elhúzódhat akár 1,5-2 hétre is. Ilyenkor a megnövekedett páratartalom miatt fokozottan ügyeljünk arra, hogy a napi 2 növényátforgatás meglegyen. Amikor száraznak érzékeljük, akkor érdemes a növény szárrészén (vagy egyéb legvastagabb részén) töréspróbát végezni. Ha megtörjük a szárat, és az hallhatóan, recsegve-pattanva törik, akkor már a többi része is jó lesz. Ilyenkor a benne rekedt nedvességtartalom nagy részét már csak a benne megmaradt hatóanyagok jelentik. Tárolásra papír- vagy műanyag zacskó sem rossz, de az én kedvencem a befőttes üveg. Ha az le van zárva, akkor fix, hogy kívülről semmi nem fog belejutni.
Apróbojtorján virágos hajtás
Gyűjtése és feldolgozása:
Teljes virágzásakor gyűjtjük a felső 30-40 centis részét. Igaz, ennek már júniusban nekiláthatunk, de augusztusban is nyílnak még a bimbói szépen sorra. Ha házunk tájékán nincs belőle túl sok, akkor inkább csak a felső 25-30 cm-es részt vágjuk le. Így pár hét elteltével az alatta lévő alvó rügyek friss virágos hajtásokat fognak növeszteni. Ha pedig ezt is levágjuk, akkor a még lentebb lévők aktivizálódnak majd. A növény aprításához használjunk metszőollót, 1 cm-es darabokra elegendő darabolnunk. A szárítása során a töréspróba itt is szépen mutatja majd nekünk, hogy a növény mikor éri el a tárolásra alkalmas állapotot.
Alkalmazás:
Biztonságos gyógynövényről van szó, így gyermekeknek 6 éves kortól már nyugodtan adható, felnőttek pedig napi 2-3 csészével is ihatják. Teája aranysárga színű, mint egy jó tokaji. Illata kellemes, íze pedig üdítő. Gyakran használják kellemetlenebb ízű teakeverékeknél ízjavítóként. Hatása enyhén gyulladáscsökkentő, ezt azonban egész testünkben kifejti. Támogatja a májat és epét, szabályozza a lép működését. Kortyonként javasolt fogyasztani mandula-, száj- és torokgyulladás, illetve rekedtség és hangszalaggyulladás esetén. Erősíti a húgyhólyagot, ezáltal alkalmas vizelettartási gondok leküzdésében. Nem csak felnőtteknél, de gyermekeknél is hatásos. Külsőleg varasodott sebek borogatására és pattanások ellen ajánlott.
Kisvirágú füzike virágos hajtás
Gyűjtése és feldolgozása:
Szedése körültekintést igényel, mert elég sok növény hasonlít rá. Használjunk nyugodtan növényhatározó könyvet. Illetve elég sok mobilapplikáció is segítséget nyújthat már ilyen téren (pl. PlantNet, PictureThis, GardenAnswers stb.). Vagy termesszük kertünkben, annál nincs biztonságosabb. A gyűjtendő rész itt is a herba (virágos hajtás), annak felső 20-30 cm-es része. Nagyobb konyhakéssel könnyen aprítható vágódeszkán, a félcentis darabok már megfelelők. Viszonylag gyorsan szárad, így a töréspróbára is hamar sort tudunk keríteni.
Alkalmazás:
A tea elkészítésénél érdemes ügyelni a folyadék tetején megjelenő rétegre. Ahhoz, hogy ez ne akadjon fenn a szűrés során, egy kanállal emeljük le onnét, és fogyasszuk el azonnal. Ezt követően a leszűrt teát már kortyonként lehet inni. Használata főleg férfiak számára fontos, mert segít megelőzni a prosztata betegségeit, de hatékony a már kialakult prosztatamegnagyobbodás kezelésében is. Gyulladáscsökkentő hatása miatt azonban nőknek is ajánlott a hólyag működésének javítására. Enyhén vízhajtó, tartalmaz antioxidánsokat ,és hatékony immunerősítő. Fogyasztásában nem szükséges szünetet beiktatni. 50 éves kor feletti férfiak számára mindenképpen javasolt inni.
Erdei szederlevél
Gyűjtése és feldolgozása:
Ennél a növénynél kiemelném, hogy csak a vadon gyűjtött lesz ideális fitoterápiás célokra. Tehát csak azt érdemes gyógynövényként használni. A kerti változatnál, ami gondozást kap, sajnos nem képződnek elégséges mennyiségben hatóanyagok. De persze a termését mindenképpen érdemes fogyasztani annak is. A legjobb a földön futó erdei vadszeder, melynek szépen kifejlett leveleit akár még szeptemberben is gyűjthetjük. Érdemes vastagabb anyagú kesztyűt viselnünk, mert nemcsak a szár, de az alsó levéllemez is rendelkezik tüskékkel. Viszont könnyen vágható, így elegendő vágódeszkán egy nagyobb konyhakéssel aprítani. A szárításánál kesztyűben markoljunk bele, s mikor már teljes mértékben recsegve törik, akkor lesz tárolásra ideális.
Alkalmazás:
Gyerekeknek 6 éves kortól már adható, felnőttek pedig napi 1-2 csészével bármeddig fogyaszthatják. Kedvező hatással van azokra, akiknél a cukorbetegség kezdeti fázisban van. Segítséget nyújt inzulinrezisztencia esetén. Ideális immunrendszerünk erősítésére, magas a vastartalma, és hatékony méregtelenítő. Gyakran keverjük a málnalevél teájával, mert kedvezően kiegészítik egymás hatásfokát. Így javaslom a keveréküket köszvény megelőzésére és kezelésére, hasmenés elmulasztására, vérszegénység ellen és ízületi betegségekre. A szederlevél teája külső alkalmazásban segíthet mérsékelni a pigmentfoltokat, de ideális hámlasztóként is. Gargalizálva torokfájás, afta, szájfekély és szájgyulladás ellen javasolt.
Aranyvessző virágos hajtás
Gyűjtése és feldolgozása:
Országszerte találkozhatunk vele, nem hiába szokás invazív növényként emlegetni. Észak-Amerikából hozták be anno Európába. A virágos hajtás felső 30-40 cm-es részét gyűjtjük egészen a nyár végéig. Aprításához metszőollót javasolnék, fél-1 centis méret között pedig már jók is vagyunk. A szárításhoz hagyjunk meg egy hosszabb szárrészt, időnként ezen érdemes majd töréspróbát végezni. Ha már pattanva törik, akkor nyugodtan csomagolhatjuk.
Alkalmazás:
Viszonylag erős hatású növényről van szó, így kúraszerűen érdemes fogyasztani. Első héten napi egy csészével igyuk reggel éhgyomorra, második héten már csak minden másnap, majd a harmadik héten két tea fogyasztása pont elegendő is. Vízhajtó hatása miatt kell reggel alkalmazni, így hatékony vese- és hólyagbántalmak ellen. Összehúzó hatással rendelkezik, ezáltal az enyhébb hasmenés megszüntethető vele. Erősíti a májat és az epe működését. Epeköveseknek azonban nem ajánlom, mert könnyen megindíthatja a követ a fokozott epeváladék-termelés. Ideális reumás és ízületi betegségek enyhítésére. Külsőleg főleg sebek gyógyítására és fekélyes részek tisztítására használjuk.
Lórom termése
Gyűjtése és feldolgozása:
Érdekes növény, ugyanis termése érett állapotban rozsdavöröses-barnás színű. Mintha a nap vagy valamilyen betegség megégette volna, pedig nem így van. Ezt a termést a magszárról akár egyből kézzel is lehúzhatjuk, így nem szükséges vágóeszközt alkalmazni. Aprítani felesleges, és szerencsére vékony rétegben kiterítve egészen gyorsan szárad. Belemarkolva, ha már recseg és ropog, akkor tárolhatjuk is nyugodtan.
Alkalmazás:
Tipikusan olyan növény, amit ritkán használunk, de ha mégis kell, akkor nagyon. Már 1-2 csésze tea is nagy segítséget nyújthat, ha éppen ránk jönne a szapora. Összehúzó és antibakteriális hatása révén segít megszüntetni a hasmenést és egyéb bélfertőzéseket. Teáját 3-4 perces főzéssel készítsük. Viszont ha nincs időnk erre, akkor szárazon elrágcsálva és bőséges vízzel leöblítve is ugyanolyan hatással rendelkezik. A bőrgyógyászatban kenőcsöket készítenek a gyökeréből, de igazából a termésből készült tea is hatékony lemosóként, varasodott sebek kezelésére.
Ha kíváncsi vagy egyéb augusztusi növényekre, akkor látogass el az oldalamra. A gyógynövénytúrás időpontok már egészen szeptember végéig fent vannak az „események” menüpontnál.
Méhész Ádám írása
A képeket készítette: Méhész Ádám
Kiemelt kép: Kaboompics.com (Pexels.com)