Mályvacukor most vagy perec később?
A stanfordi mályvacukor-kísérletben (Mischel–Ebbesen 1972) a tudósok gyermekkorú alanyaik akaraterejét vizsgálták. Mi a jobb: egy aprócska mályvacukor most vagy egy óriási perec később? Rögtön lecsapnak rá? Kicsit később adják fel? Vagy elég tudatosak ahhoz, hogy ki tudják várni a 15 percet? Majd idővel megnézték alanyaik előrejutását az életben. Azok, akik a késleltetett jutalmazást választották, jobb eredményeket értek el például az iskolában vagy a testtömegindex (BMI) tekintetében. Egy későbbi kísérlet (Calarco McCrory 2018) azt is kimutatta, hogy a gazdasági háttér is meghatározó volt a döntésükben.
Gyerekkorban még nem hullanak fejek azért, ha szanaszét hagyjuk a legót a padlón, vagy véletlenül eltűnik egy egész zacskó cukorka. Fiatal felnőtt korunkban is még talán segít anyuci és apuci, ha megszorulunk vagy rosszul gazdálkodunk a kis pénzünkkel. Ám egy felnőtt életében már jelentős következményei lehetnek a lustaságnak, meggondolatlanságnak, nemtörődömségnek.
A felnőtt létbe érve – önálló háztartásba kezdve és saját fizetéshez jutva – előbb-utóbb be kell látni, hogy felelősséget kell vállalni a cselekedeteinkért (függetlenül attól, hogy koldusnak vagy királyfinak születtünk).
Tudatos döntések mentén, rendszerben látva kell szerveznünk életünk különböző területeit annak érdekében, hogy ne temessen maga alá minket a számos kötelezettség és teendő. Ez a kis plusz munka és gondolkodás a perec 15 perce. Az, ha a káosz fölött uralmat nyerünk, számtalan késleltetett jutalomhoz juttathat minket.
Felelősen kezelt pénzügyek
Amikor egyetemista voltam, rendszeresen késtem a könyvtári könyvekkel (elegánsan egész hónapokat), mert „elpatópáluraskodtam” az egészet. Számításaim szerint kb. 10 havi BKV-bérlet árát költöttem el késedelmi díjra akkoriban. Amikor keresővé váltam, a bankszámlámhoz hitelkeretet csapva rendszeresen jelentős mínuszban léptem át a következő hónapba. És amikor megigényeltük az első nagy hitelünket a férjemmel, azon kaptam magam, hogy hirtelen több százezer forint kellene ahhoz, hogy ne kerüljünk bajba már a legelső törlesztőrészletünkkel. Akkor végre leesett a tantusz, hogy muszáj úrrá válnom a pénzügyeimen, mert a „jobb ma egy mályvacukor, mint holnap egy perec”-politika nem fog működni.
Pénz az ördögnek
Induljunk ki abból, hogy mindenféle késedelmi kamat, büntetés „pénz az ördögnek”, szükségtelen veszteség. Ilyen lehet a gyorshajtás, a tilosban parkolás, a bliccelés, a köztéri alkoholfogyasztás, a lejárt mellékvízmérő. Ha szeretünk veszélyesen vagy épp ráhagyósan élni, lehet ez a drága szenvedélyünk…
…de a pénzügyi tudatosságban a nulladik pont az, hogy ne kockáztassunk feleslegesen, és egy számlával se késsünk.
A mai digitális világban mindenről kapunk értesítést, és folyamatosan monitorozhatjuk számlaegyenlegünket online vagy appok segítségével. Automatizálhatunk egy csomó dolgot (pl. átalány a rezsiben), és aminél nem szólnak előre, ott „akinek nincs esze, legyen notesze” alapon állítsunk be jelzéseket a telefonon, hogy mi mikor lesz esedékes.
Kiszivárgott/sosem létezett/elfelejtett jelszavak
Annál pocsékabb érzés nincs, mint amikor szedett-vedett delíriumban úszva elhagyjuk a pénztárcánkat egy hajnali órán, benne a bankkártyával és a cetlire felírt PIN-kóddal. Vagy épp az okostelefonunkat a jegyzetekbe mentett jelszavakkal. Netán a laptopunkat emelik el a vonaton, és egy szimpla Enterrel bejuthatnak illetéktelenek a fél életünkbe. Az se túl kellemes, amikor megérkezik az üzenet arról, hogy 68 helyen kiszivárgott a mindenhol használt, „univerzális” jelszavunk. De akár a „gyanús” oldalakon vásárolt termékeket is említhetem.
Óriási veszteségeket szenvedhetünk el, ha valaki saját digitális felelőtlenségünk miatt adósságba ver minket.
Szóval, mint máshol, itt sem árt az elővigyázatosság: a jelszószisztéma, a titkosítás vagy a második bankkártya.
Impulzív vásárlás
„Jó lesz ez még valamire.” „Nincs kedvem megjavíttatni.” „Fogalmam sincs, kinél hagytam.” „Ha nem lesz jó, max. visszaküldöm.” „Megérdemlem.” Ilyen felkiáltásokkal elszórtam már egy csomó pénzt boltokban. Ilyen volt a sushikészítő eszköz, a sokadik elosztó vagy a műszálas gagyipulcsi Kínából. Arra jutottam, hogy a kacathalmozás helyett jobb taktika az időszakos rendrakás, hogy lássam, egyáltalán mim van. Ha már tudom, mim van, akkor általában rájövök, hogy a fele kacat.
Van az a szabály, hogy ha valamit nem használtál 1, 2, 5 éve (attól függ, miről van szó), azt jobb kidobni (amit lehet szelektíven) vagy más módon újrahasznosítani.
Ilyen az, ha eladod használtan (tele a net piacokkal), vagy elajándékozod (200 könyv a mozgókönyvnek, négy zsák ruha a Vöröskeresztnek, sushikészítő a barátoknak, 100 színes filctoll unokahuginak stb.), netán átalakíthatod (6 kisméretű esküvői ruhaanyagból mindenféle zsák, terítő, zsebkendő stb.). És ha már megszűnt a kacat, célszerűbb minőségit venni egyszer, és inkább azt megbecsülni (biztos helyre téve a garanciát). Természetesen amikor eljön a hónap vége, és nem maradt pénz, az úgyis megtanít kreatívnak lenni: jöhet a spájzkisöprés (ahol a szárazbab és a szottyadt krumpli is érték), az ötforintosok átváltása kiflire, a melegítő újrahasznosítása téli pizsamának.
Megtakarítás
Tudom. Valójában soha nem marad pénz, amit félre lehetne tenni, mert mindig bejön egy nem várt taxiköltség, elromlik a mosógép… de mégis meg kell próbálni.
Pont azért, hogy ha beüt a krach, legyen mihez nyúlni. Manapság már ezerszer jobb módszerek vannak a megtakarításra, mint gyűjteni az aprót a malacperselybe vagy berakni a bankókat az ágy alá (előbbit mi magunk, utóbbit a betörők fosztják majd ki), arról pedig ne is beszéljünk, hogy ezalatt semmit nem kamatozik a pénzünk. Van, aki befektet vállalkozásokba, ingatlanokba. Rengeteg ismerősöm tőzsdézik. Mások hagyják, hogy a megtakarításukat bankok forgassák, vagy lekötik ilyen-olyan alapokba. Ha ügyesek vagyunk, a spórolt pénz fialni fog. Ha kevésbé vagyunk kreatívak, az is elég, ha havonta egy kisebb összeget olyan bankszámlára helyezünk, amihez nem igénylünk kártyát, így nem lehet olyan könnyen kivenni a pénzt – és ha aggódunk a forint romlása miatt, erre is vannak nemzetközibb lehetőségek.
A pénz nem minden
Idegesítő közhely, mégis kegyetlenül igaz: pénzből él az ember. Én is utálom, de muszáj ezt elfogadni. Lehet sok szempontból függetlenedni, jobb fizetésért harcolni, racionalizálni.
De fontosabb az, hogy tudjuk: nem a tárgyaink vagy a szolgáltatásaink vagyunk. Valójában igen kevés dologra van szükségünk, ha nem identitáskellékekkel akarjuk puffasztani az egónkat.
Ugyanakkor esendők is vagyunk, olykor kényeztetni akarjuk magunkat. Mindez rendben van. De amikor picit sikerül lejjebb adni az „én, én, én” reflexből, és akár már másokért is felelősek vagyunk, fontossá válik majd az is, hogy milyen példát mutatunk. És ne adj’ isten, eljöhet az a nap, amikor már mi akarunk adni. Az indiai tanító, Sadhguru mondta azt, hogy ha segíteni akarunk másokon, az első lépés az, hogy mi ne legyünk teher. Pénzügyeink felelős kezelése tehát egy olyan döntés, minthogy jobb lesz egy perec 15 perc múlva, mint egy aprócska mályvacukor most. És ha nem nehezítjük a magunk és mások dolgát, már az is elegendő jutalmazás tud lenni, de lehet, hogy mályvacukor- és perechegyekhez vezet majd.
Szerző: Sós Dóra Gabriella
Felhasznált források:
- Calarco McCrory, Jessica: Why Rich Kids Are So Good at the Marshmallow Test. The Atlantic, 2018. 06. 01.
- Howes, Lewis (2021): EVERYTHING You’ve Been Taught About Manifesting Abundance IS WRONG! (Sadhguru)
- Mischel, Walter; Ebbesen, Ebbe B. (1970). Attention in delay of gratification. Journal of Personality and Social Psychology. 16 (2): 329–337. doi:10.1037/h0029815.
- Stanford marshmallow experiment (Wikipédia)
Kiemelt kép: Thought Catalog fotója a Pexels oldaláról
