A nő hóna alatt padlizsánlila táskát szorongat, mely színben harmonizál a szeme alattival. Tenyerével végigsimítja ceruzaszoknyáját, mintha ezzel kivasalhatná a gyűrődéseket, és felsóhajt.
– Könyörögve kérlek – szól. – Ülj le, és várj meg itt!
Bence bólint.
Az anyja fejében megfordul a gondolat, hogy a gyereket a padhoz láncolja annak a hózentrógerénél fogva, nehogy megint a pláza szökőkútjában, vagy a kisállatkereskedés tengerimalac ketrecében találjon rá. De Bence édes, pirospozsgás arcára pillantva elveti az ötletet.
Bence fejében megfordul, hogy jó volna ismét lubickolni, vagy életunt szőrpamacsokat tutujgatni, de az anyja homlokráncaira pillantva elveti az ötletet.
A nő háromszor a lelkére köti, hogy egy tapodtat se mozduljon, majd bemegy a női mosdóba.
Bence csendben ül és nézelődik, teljes húsz másodpercig bírja, hogy ne kezdje a sarkával a pad lábát rugdosni. Elhalad mellette egy fiatalember, aki sétálás közben a rágógumiját a fiúhoz közeli kukába köpi. Méghozzá a „PAPÍR” részbe. Bence apró keze apró ökölbe szorul.
A minap látott az apjával egy dokumentumfilmet, amelyben egy mélyhangú bácsi a környezetszennyezésről és a bolygó sorsáról mesélt. Mutattak hálóba szorult teknőst, pelikánok csőrére tekeredett nejlonzacskót, olajfoltba ragadt pingvint, és fókák nyakába vájó fémhuzalt. Bence a film végére elpityeredett – jobban is, mint hétéves nagyfiúhoz illik –, az apja a film végére horkolt.
Bence immár a szívén viseli a Föld sorsát, és nem nézi tétlenül, hogy egy bizonyos fiatalember a bizonyos rágóját a papírszemét közé dobja. Felugrik a padról, és a kuka fölé hajol: belenyúl, körmével felkaparja a papírok közé tapadt gumit, majd átteszi a „VEGYES” részbe.
Ekkor észreveszi, hogy megannyi szemét lett rossz helyre dobva. Bence azt sem nézi tétlenül, hogy mindenféle emberek a mindenféle hulladékukat össze-vissza hajigálják. Benyúl a kukákba, és darabonként kiszedegeti, a földre hányja tartalmukat. Hogy a szemetesek legalját is elérje, mélyen bele kell hajolnia, de a fiút ez sem tartja vissza.
Közben egy idős asszony toporog mellette, egyre hevesebben tudakolja, hogy mégis mit művel, azonnal fejezze be, és hol van ilyenkor a biztonsági őr.
Az emlegetett személy épp a pláza tetőteraszán cigarettázik, és csuklik egyet.
Bencének szelektív hallása van, ezt mondja mindig az anyja, hiszen csak azt hallja meg, hogy „Milyen fagyit kérsz?” és „a postás meghozta a képregényed”, de azt sosem, hogy „ideje megírni a matekleckét” vagy „légy szíves, ne ugrálj a kanapén, pláne sáros cipővel”. Ezért nem is érzékeli, amit a néni krákog mellette, és különben is, Bence mindig nagyon kitartó abban, amit csinál. Az asszony korántsem olyan kitartó, ezért néhány perc elteltével otthagyja őt.
Bence koppanásig kiüríti a kukákat. A matricák jelöléseihez méltón négy kupacot képez a pláza kövén: papír, műanyag, üveg és vegyes. A PET palackok összenyomva, a kartondobozok kilapítva sorakoznak, még arra is figyelt, hogy egy péksütis papírzacskóról leszedje a fém kapcsot. Művét szemlélve szuperhősnek érzi magát, szeme előtt lepereg, hogy e tettével a bolygó sorsa megfordul, a jövő átíródik.
Ezután villámtempóban rakja a helyükre a szemeteket, nyilvánvaló okból azelőtt kíván végezni, hogy az anyja visszaérne. Ám a női mosdóban kígyózik a sor, így mire az anya megjelenik, Bence éppen visszahuppant a padra – mindkettejük megkönnyebbülésére.
Bence anyja önfeledten sétál ki a plázából, büszke magára, amiért nevelési elvei célhoz értek, fiát végre szófogadásra bírta. Csak azt nem tudja, hogy porontya teljes felsőtestével a kukákba mászott, egy rágógumi van a hajába ragadva, a pólóján kimoshatatlan olajfolt, és elszakadt a nadrágja hátul. Pár perce van hátra a derűs tudatlanságból, mielőtt rádöbben a kegyetlen igazságra a gyerekek természetéről.
Bence még önfeledtebben sétál mellette, irdatlanul büszke magára, amiért megmentette a bolygót, az emberiséget a kihalástól. Csak azt nem tudja, hogy a színes kukák a „Föld napja” programhét keretében kerültek kihelyezésre – amelyre temérdek vásárló eljött –, ám a pláza alagsorában egyetlen szeméttároló konténer található, így nap végén a szelektív hulladékot összeöntik. Pár éve van hátra a derűs tudatlanságból, mielőtt rádöbben a kegyetlen igazságra a felnőttek természetéről.
Harka Sára írása
Nyitókép: Pixabay/ Viktoria Borodinova
A novella az első Tudaton-pályázat második helyezett műve lett irodalom kategóriában, „környezet” témakörben. A szöveget némi szerkesztéssel közöltük.
