Kenderboszorkányság: az alapanyagtól a nyakékekig

A klímaválsággal és minden egyéb globális változással az új irányok kora jött el. Néha ez a régi dolgok felfedezését jelenti.
Intambo

Egyre inkább visszanyúlunk eleink tudásához és a régi alapanyagokhoz. Önmagukban is megoldást jelenthetnek korunk kihívásaira, modern technológiákkal ötvözve pedig akár innováció is születhet belőlük. Ruházati termékeket éppúgy lehet belőlük készíteni, mint mondjuk ékszert – ahogy teszi ezt az Intambo megálmodója, Sipos Barbara is. Az ékszerek az ásványok erejét hordozzák magukban, ugyanakkor a fenntarthatóságot is hirdetik az ősi és modern dizájn ötvözésével. 

Kenderékszer ásványokkal

A vadkenderen túl 

A zárvatermők törzsébe tartozó, lágyszárú kender a világ majdnem minden pontján jelen van, használata széles spektrumú, a növénynek pedig rengeteg alfaja ismert. Leginkább az addiktológia területén nevezetes a cannabis sativa – ez az, amit a füves cigikbe sodornak a szerhasználók, illetve bizonyos esetekben bizonyítottan tudják használni a nyugati orvoslásban is – kizárólag orvosi felügyelet alatt. A mostanság divatos, belőle kivont cbd olaj gyógyhatásairól még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű tudományos bizonyíték, mindenesetre kutatások tömkelege foglalkozik a témával.  

A szépségápoló szerekben is megjelenik itt-ott a kender, állítólag faggyútermelés-kiegyensúlyozó és bőrszépítő hatása van, de erről is megoszlanak a vélemények. Élettani hatásait tekintve most nem is foglalnánk állást, egyéb felhasználási módjai viszont megdobogtatják a tudatos szívünket

Nemcsak a vadkender használható ugyanis, az organikus kender egy szuper dolog, amely egy rendkívül fenntartható alapanyag. Még akkor is jól járhatunk vele, ha 6000 kilométerről importáljuk. Termesztése során kevés vízzel is beéri a növény, ráadásul több rostot termel a gyapothoz vagy a lenhez képest, és gyorsan reprodukálódik.

Natúr extravagancia  

A magyar ékszerkészítő, Sipos Barbara az Intambo márka szülőanyja, egyfajta rituális ékszermágus, ahogy ő fogalmaz: varázsékszerkészítő boszorkánytanonc. Az összképet megnézve tényleg az.

Sipos Barbara

Meglátta a lehetőséget a kenderben mint alapanyagban, és csodákat alkot ásványékszereivel. Az extravagáns darabokat maga tervezi, készíti, fotózza. Egyrészt fenntarthatóak, másrészt a spirituális út támogatói is. Nincs két egyforma ékszer, mindegyikből egy készül, de kollekciók részei. 

„Mindig kerestem a mást, ami nem átlagos, ami az én igazi utam, amiben és ahol jól érzem magam. Átverekedtem magam nehéz korszakokon, és kimásztam a mélyből a fénybe. Ezt az érzést szeretném átadni az ékszereimmel is, hogy merjünk önmagunk lenni, és vállaljuk fel azt, amik és akik vagyunk, még ha olykor ez nehéznek is tűnik.“ 

Intambo ékszerek

A kötél, mint szimbólum jelenik meg Barbara alkotásaiban, elmondása szerint az összeköttetés jelképe. Önmagunkkal, a kreativitással, az anyatermészettel és egymással érdemes megtalálni a kapcsolódást. Egyedi ékszereinek készítéséhez az intuíciót hívja segítségül.  

“Erősen intuitív alkat vagyok, ami ebben az esetben azért fontos, mert képes vagyok találkozás nélkül kapcsolódni a vásárlóimmal, és elkészíteni nekik azt, amire valóban vágytak.” 

Ahány ékszer annyi stílus

A kendert először az esztétikája miatt használta, magának készített belőle nyakláncot, de ahogy belemélyedt az ékszerkészítésbe, úgy merült el a kender felhasználhatóságában is. Az ő fürdőszobájában is megtalálható alapanyagként, de a konyhában is jelen van.  

Barbara hitelessége ott fogható meg, hogy életének több területén visszaköszön a tudatosság. Életmódja, élettere fenntartható, valamint termékei csomagolásánál, előállításánál is prioritást élveznek a természetes értékek.  

„A márkámban nagy hangsúlyt fektetek a környezettudatosságra a természetes anyagok használatával. A boríték fűrostból készül, a névjegykártya ültethető magpapír/újrapapír, a bemutatkozó lapot szélenergiával készült papírra nyomtattuk, ami egy magyar kisvállalkozó munkája. Ezen felül ügyelek arra, hogy az ékszerekhez szükséges anyagokat minél közelebbről rendeljem meg, lehetőleg EU-n belül vagy Törökországból.” 

Ezen felül a magánéletében is jelen van ez az attitűd: adományoz, újrahasznosít, komposztál, jógázik, meditál, másodkézből vannak a ruhái, a természettel harmóniában él, tiszteli a növényeket, a gombákat, az erdőt. Egy igazi modernkori boszorkány, aki valódi értéket teremt.  

Az igazán fenntartható élet egy szelete

Az Intambo ékszereknek saját weboldala van, illetve a Facebookon és Instagramon is fellelhetőek, valamint az Unihemp Kenderbolt portékáját színesítik, de a kender felhasználását körüljáró Zengető Fesztiválon is kereshető lesz tervei szerint. Addig is az erdőben gombászik, mert a természettel harmóniában élve szakellenőri vizsgájára is készül. 

Mácsadi Anni cikke

A fotókat készítette: Sipos Barbara

Hozzászólások (1):

  1. Kiss Sarolta

    2021/10/26 at 17:10

    Gratulálok a fiatal”boszorkánynak”és sok sikert kívánok alkotásaihoz!
    Valamint sok vásárlót is.

Hozzászólások.