Az erdei tündér (novella)

A varázslat nem csak a gyerekeké. Ha csak egy dolgot olvasol ma, az legyen ez a varázslatos, ám mégis komoly novella!
Az erdei tündér_kiemelt

Dóra csak az apró erdei tündért követte, ami a fák között szaladt – mint annak idején az ősmagyarok a csodaszarvast –, hátha valamilyen varázslatos vidékre vezeti. Sokat olvasott erről, és nagyon tetszett neki ez a történet. Többször figyelmeztették, hogy ne kódorogjon el az erdőben, de erről akkor megfeledkezett. Letért az ösvényről és beljebb gázolt a sűrűbe, miközben a torkában növekedett a gombóc.

Tudta, hogy nem szabadna továbbmennie, mégis megtette. Nem akarta szem elől téveszteni a mesebeli lényt. Nem volt már gyermek, mégis egyre jobban félt, pedig tudta, hogy nem leselkedik rá veszély. Lassított a léptein, és lopva a háta mögé pillantott. Még emlékezett rá, merről jött, még látta, hol tért le a csapásról.

Az erdei tündér - novella
Kép forrása: Darkmoon_Art / pixabay.com

A tündér megtorpant egy tövises bokor előtt, és tétován felé fordult. Mintha érezte volna, hogy ő is fél továbbmenni. Azonban nem álldogált sokat, lendületet vett, és könnyedén átugrotta az akadályt. Nem volt mit tenni, követnie kellett. Mégis hányan kergethetnek tündéreket a Mátrában?

Ahogy beljebb és beljebb merészkedett a rengetegbe, azt vette észre, hogy egyre szabadabbnak érzi magát. Minden lépéssel enyhült a félelme, izgatott volt.

Csak a tündérke szárnyas alakját figyelte, ami újra és újra felbukkant, éppen csak egy pillanatra.

– Várj! – kiáltott utána. – Ne olyan gyorsan!

A tündér válaszul csak kuncogott egyet, és huncutkodva szökkent még távolabb. Miért is hallgatott volna rá? Hát kitartóan futott utána: kaptatott felfelé az emelkedőkön, kerülgette a fatörzseket, az ágakat, gödröket. Hiába fáradozott, mindig, amikor már csak karnyújtásnyira volt tőle, vidáman kacagott, és tovaszökkent.

– Hová mész? – kérdezte tőle, de nem érkezett válasz. – Állj meg egy kicsit! – kérte, de ő csak ment, ment előre, fáradhatatlanul vezette valahová. A kaland folytatódott, és ha már idáig eljött, nem akart lemaradni.

Végtére is rettenthetetlen erdőjáró volt, és esze ágában sem volt feladni az üldözést. Semmiképp nem veszíthette el a fogócskát.

Fájt a lába a megerőltetéstől, de tovább lépkedett, szaporán, felfelé. Hosszú ideig szaladt még a tündér nyomában, csodálta a fürgeségét, az erejét. Aztán amikor már végképp nem bírta, megtorpant. Csak egy kicsit, amíg kifújja magát. De a tündér nem állt meg, eltűnt a zöldben.

Megint hátrapillantott, és hirtelen nagyon megijedt. Már semmi sem volt ismerős körülötte. Az erdő hangjai, a neszezés, a recsegő ágak most félelmetesek voltak.

Az erdei tündér - novella
Kép forrása: Shivani Sharma / pexels.com

Mindenhonnan csak fák néztek vissza rá. Odafentről a napsugarak ezerféle árnyékot vetettek, ahogy átsütöttek a magas lombokon. És akkor nagyon kicsinek érezte magát – teljesen elveszettnek. Hogy fog visszatalálni az ösvényre?

Véget kellett vetnie a játéknak. A mesebeli rengeteg átlagos erdővé, míg a varázslatos tündér egy kislánnyá változott. Dóra pedig, a bátor kalandor, megint egyszerűen a nővére lett.

– Ági, gyere vissza! – szólt oda a húgának. – Túl messzire mész! Amúgy is elfáradtam. Te nyertél, jó? – kérlelte. Hosszú pillanatok teltek el, de nem válaszolt, nem bukkant elő egyik fa mögül sem. – Ági, hol vagy?

Azt hitte, elveszítette, és szörnyű rossz érzés kerítette hatalmába. Görcsbe rándult a gyomra. Neki kellett vigyáznia rá! Ha eltűnik, az egyedül az ő hibája!

– Gyere Dóri, nézd, milyen szép! – hallotta meg végre a hangját, és nagyon megkönnyebbült. – Itt, fent! – integetett neki egy meredek dombtetőről. Rögtön utánamászott, négykézláb tudott csak felkapaszkodni.

Gyönyörű kilátás tárult a szeme elé. Az egész völgyet beláthatták onnan: a fák sokasága és a ragyogó nap tényleg varázslatos volt. Szorosan átölelte kishúgát, és még sokáig elnézték a messze nyúló, zöldellő erdőt, mielőtt visszaindultak.

Mindig eszébe jut ez az emlék, amikor erre jár, pedig nagyon régen történt. Azóta már felnőttek. Gyakran meglátogatták a titkos kilátójukat. Egészen a tavaly történt balesetig. Amikor tényleg elveszítette.

Az erdei tündér - novella
Kollár-Tóth Zsuzsanna alkotása

Dóra felmászott a dombtetőre, és meggyújtott egy mécsest. Lekuporodott mellé a földre, és megcsodálta a kilátást.

– Remélem, te is látod – mondta, és elmosolyodott.

György Ákos novellája

A kiemelt kép és a cikk végén szereplő illusztráció Kollár-Tóth Zsuzsanna alkotása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük