30-as nő lettem

Számvetés testi és lelki változásokról, eredményekről, hitről és önismeretről…
30-as nő

Hát eljött ez a nap is: beléptem a bűvös 30-as csoportba!

Sokan teljesen elhűlnek a saját életkoruk és születésnapjuk miatt, talán félnek az idő múlásától; attól, tartogat-e még az élet bármit is bizonyos életszakaszok után. Nem szoktam számvetést készíteni, azonban ez a 30-as szám valamiért mégis erre ösztönzött. Úgy érzem, új szakaszhoz értem. Egyébként is minden egyes születésnapomkor azt éreztem, hogy most valami új vár rám; a 30-ról pedig annyi ellentmondásos véleményt hallottam, hogy már csak ezért is izgatott voltam miatta.

30-as nő lettem én - számvetés
Kép forrása: cottonbro/pexels.com

Egy ismerős úgy köszöntött fel: „Üdv a B oldalon!” És valóban… mintha átléptem volna egy küszöböt, ami, ha nem is Narniába, de egy másfajta életbe vezet.

Mit értem el, mire betöltöttem a 30-at?

Szerintem nincs ember, aki ne kérdezné ezt meg magától többször is életében. Itt sok mindent fel lehetne sorolni, hiszen mindenki a saját maga által felállított elvárások be- vagy be nem teljesülését adja meg támpontnak. Végzettség, nyelvvizsgák, utazások, házasság, gyerek, munka, vállalkozás, hobbi stb. – ezekből tudnék felsorolni én is párat. Habár esküvő még nem volt, és gyerek sincs, saját otthonról sem tudok egyelőre beszámolni, de alakulófélben van valami ahhoz hasonló.

Azonban talán nem is ezek a legfontosabbak, hanem amit önmagam fejlődésében elértem. Adódtak helyzetek, amelyekre volt ráhatásom, és voltak olyanok, amelyekre nem.

Vajon sikerült-e tanulnom ezekből? Történt-e előrelépés bizonyos történések kezelésében? Az biztos, hogy az elmúlt években hatalmas ívet jártam be. Nem fizikálisan és mások által nem észrevehetően (talán az El Camino volt a kivétel), de a magam számára nagyon is érzékelhetően. Egyre jobban letisztult előttem, milyen életet is szeretnék élni, merre szeretnék továbbhaladni. Változtak a körülményeim, máshová költöztem, megérkezett az a férfi is mellém, akivel közös jövőt tervezünk. Ez mind-mind rengeteg belső változást is magával hozott, illetve új életfeladatokat is kijelölt.

30-as nő lettem - számvetés
Kép forrása: Hassan OUAJBIR/pexels.com

Önmagam elfogadása és szeretete még megoldandó feladat, de e téren is sok lépcsőfokot tettem meg felfelé. Önismeretben gazdag év volt az utolsó a 30. előtt. Kimerítő, nehéz, mélypontokkal teli, sírástól duzzadó, határokat átlépő.

Szar év volt, na, mondjuk ki.

Számomra legalábbis.

De tudom, hogy rengeteg tanítást hozott magával. És a sok „szar” is a saját döntéseim következtében történt – szóval igazán nem hibáztathatok senkit. Nem is teszem.

Na és a testkép? Nőként aztán mindannyian a ráncokat és a hurkákat vizsgáljuk magunkon, tűpontosan tudunk rámutatni mindegy egyes kis testi „hibánkra”; ahogy telnek az évek, úgy még inkább.

Az én testem is elkerülhetetlenül változik. És nem buta közhely, amikor azt mondják, 30 körül már érezhető. Én is érzem. Nem panaszként szoktam ezt megemlíteni, csupán tudomásul veszem, hogy alakulok fizikai szinten is. Már nem vagyok sovány, nagyobb lett a ruhaméretem, nem bírok éjszakázni, korán elalszom (már lassan egy filmet sem vagyok képes este megnézni emiatt…), kevésbé bírom a pörgést, és egyre többször fáj a hátam, a nyakam és a lábam. Nem bánom, mert ezek jelzik, hogy ideje jobban odafigyelnem a testemre is, több törődésre van innentől szüksége.

30-as nő lettem - számvetés
Kép forrása: Life Of Pix/pexels.com

Míg korábban nem kellett annyira az étkezésemre figyelni, most már feltűnik, ha egy nap többet eszem a kelleténél. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs diétázni vagy fogyókúrázni! Csupán figyelem a szervezetem jelzéseit, amit évekkel ezelőtt még nem tettem.

Mit szeretnék elérni a 30 után?

Nyugodtabb életet, ez biztos. Dolgozunk ezen mindketten a párommal, csak bízni tudok az életben, hogy megsegíti ezt a folyamatot. Úgy, ahogy annak lennie kell. Szeretném, ha végre elkészülne az otthonunk, hogy olyan életet élhessünk, amelyet elképzeltünk. Nem fogok tudni már visszatérni a régi, megszokott kerékvágásba, de nem is kell:

új élethelyzet, új életszakasz kezdődik, amelyben más formában kell újraépítenem önmagamat és a szabadságomat. A 30 előtti tapasztalásokból, élményekből táplálkozom.

Megváltozott a világ, sőt folyamatos változásban van, ahogy az emberiség is. Valószínűleg másképp fogom élni az életem, mint azok, akik korábban töltötték be a negyedik évtizedüket. Én már mást hozok és viszek magammal. Azonban ami talán közös az előttem járó generációkkal, az az, hogy szeretnék valamiféle megnyugvást találni az elkövetkezendő években, egyúttal hitet önmagamban, hitet az életben, hitet a saját mikrokörnyezetemben. Vannak pontosan meghatározott céljaim, terveim, de hogy ezek hogyan és mikor valósulnak meg, vagy megvalósulnak-e egyáltalán – azt már az életre bízom.

Magasházi Virág írása

Kiemelt kép forrása: RyanMcGuire/pixabay.com