Szeretném az elején leszögezni, hogy itt is az az elsődlegesen fontos, hogy nektek mi a jó. Ha nektek az a legjobb, hogy például első pár évben „csak” a gyerek és semmi más, és ebben a helyzetben te teljes mértékben jól érzed magad, akkor az úgy van jól. Ha viszont össze szeretnéd egyeztetni mással is, egy munkával, egy vállalkozással vagy mondjuk elmennétek együtt is kirándulni, rendezvényre stb., akkor már csak az a kérdés, hogy ez vajon működik-e? Ha egy szóval kellene megválaszolnom, akkor azt mondanám, hogy igen. De nézzük sorban, mi kell hozzá!
Szerintem két dolog elengedhetetlen ahhoz, hogy össze lehessen hozni mindent mindennel: az egyik a fontossági sorrend (a tiéd és nem a szomszédé), a másik pedig a tervezés, a jó időbeosztás.
Persze ez nem megy egyik percről a másikra. Először nekem is meg kellett tapasztalnom, hogy milyen összevissza ugrálni, csapongani a feladatok között, majd semmivel sem végezni. Sehol nem ott lenni igazán. És ez a nem jó. Mert akkor inkább egy helyen legyél ott, de ott igazán.
Itt jön az időbeosztás és a fontossági sorrend, mert ugye a nap mindenkinek 24 órából áll. Ha ez a kettő megvan, és jól működik, akkor szépen sorban, ügyesen meg tudsz oldani mindent, amit szeretnél. De emellé tényleg kell az is, hogy fejben át tudjunk kapcsolni. Mert ha az van épp, hogy 8-tól 11-ig munka van, akkor közben ne azon agyaljunk, hogy mi van a gyerekkel, mit kellene főzni stb. Ez fordítva még fontosabb: ha játszok a gyerekemmel, akkor legyek ott vele teljesen. Ne a holnapot tervezzem fejben, ne azon bosszankodjak, hogy nincs kész az ebéd, el vagyok csúszva a munkával.
Ha mindig ott vagyok teljes mértékben, ahol épp tartok, akkor nem lesz olyan gond, hogy elcsúszok, mert minden a terv szerint halad.
Nyilván nem akarok itt rózsaszín felhőket rajzolni. Nem fog menni elsőre. Át kell gondolni, mi is az, amit igazán szeretnénk, hogy beleférjen, és készen kell állni az újratervezésre is (kell A, B és C terv is). Nálam a vállalkozói lét vált be. Egyrészt azért, mert pici gyermekeim vannak, akik mellett nem is tudnék (mások által) meghatározott időbeosztásban dolgozni, másrészt mert később sem szeretnék lemaradni az anyák napi ünnepségről. Szóval ezzel például (saját tapasztalatom alapján) összehozható a gyerek és a karrier, csak igazán akarni kell.
Elkanyarodva kicsit a munkától… Hányszor hallottunk már ilyen mondatokat: Ti kirándulni mentek ekkora gyerekekkel? Igen, mi kirándulni megyünk, mert ők is élvezik, szeretik. Ha nem tetszene nekik, nyűgösek lennének tőle, nem mennénk. Nyilván nem a Himaláját másszuk meg, de lehet menni velük.
Ja, hogy macera bepakolni a csomó váltóruhát, ilyen olyan játékot, rágcsálnivalót és satöbbit? Az. De megéri? Nekünk meg, mert mindenki boldog, jól érzi magát egy-egy ilyen alkalommal.
A mondat elején volt a hangsúly. Nekünk meg. Nem győzöm hangsúlyozni: mindenkinek a saját prioritásainak megfelelően kell cselekedni. Például kiegyensúlyozottabb leszel, ha mondjuk elmész egy órácskát futni, vagy van 2 óra munkával töltött idő is a napodban, és utána térsz vissza a gyerekekhez? Ha igen, és ettől mindenki jobban érzi magát (a család is, és te is), akkor ez így van rendjén. És nem úgy, ahogy a szomszéd mondja: „Jaj, hát persze, nincs is a gyerekeivel”. Igen, lehet hogy 24 órából csak 18-20-at, de akkor ott vagyok. Még az is lehet, hogy ő másképp látja, neki más a jó, és ez teljesen rendben van így. Az is benne van a pakliban, hogy csak saját magát nyugtatja, mert ő nem mert lépni, és megkeseredett a nagy mártíromságban.
Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy elsősorban mindenkinek saját magát kell tisztán látnia, és aszerint rendezni a sorait. Utána már lehet tervezni, tevékenykedni, de ha építkezni akarunk, sose másnak a „házát” építsük fel.
Valastyán Niki írása
Kiemelt kép: Ketut Subiyanto (Pexels.com)
