Még kezdő törökországi lakosként gyűjtöttem össze azokat az érdekességeket és finomságokat, amelyeket nem lehet kihagyni, ha valakit éppen Törökországba vet a sors. Azóta minimum 20 másik „dologgal” ki tudnám egészíteni, de álljon itt ez a lista a kezdő utazóknak, hogy a kultúrsokk könnyebben átvészelhető legyen.
1. Török tea
A hangsúly nemcsak a török teán van a jellegzetes tulipán alakú pohárkában, hanem az is fontos, hol fogyasztod. Egy hangzatos nevű, modern kávézó helyett azokat az icipici helyeket ajánlom, ahol a forró italt apró székeken kortyolhatod, gyakorlatilag a járda mellett kuporogva. Ne aggódj azon, hogy nyáron őrültség meleget inni, itt azt tartják, ha belül is felmelegíted magad, akkor a kinti hőség egy fokkal elviselhetőbbé válik. Teszteltem, és igaz!
2. Török fagyi, törökül a „maraş dondurması”
A megszokottnál sokkal keményebb textúrájú és érdekes ízű fagylalt kiváló ellensúlyozója a forró nyári kánikulának, ha a tea nem nyerte meg a tetszésedet. Vigyázz, mert a turisták által látogatott helyeken a fagylaltárusok könnyen megviccelhetnek, és a tölcsér üresen marad a kezedben. Persze csak addig, amíg a fagyis mindenféle trükkökkel el nem kápráztat, és úgy nem ítéli, hogy megérdemled a fagylaltodat.
3. Török bazár
Valószínűleg az isztambuli Fedett Bazár és a Fűszer Bazár a bazárok csúcsa, de legyél bárhol, mindig élmény a bazárokban csatangolni. Nincs olyan település, ahol ne lenne bazárnap, és különösen azokba érdemes ellátogatni, ahová a helyiek járnak. Mindegy is, hogy turistabazár vagy helyi, de ne hagyd ki, ha pedig ott vagy, feltétlenül alkudj! Ha a sok nézelődéstől megéheztél, akkor keresd meg a sütödéket. Az asszonyok fáradhatatlanul nyújtják a tésztát, hogy a szemed előtt süljön ki a törökök népszerű, töltött lepénye, a „gözleme”. A kedvencem a sajtos-spenótos!
4. Sirályetetés a Boszporuszon, Isztambulban
Ha a nyaralásod célállomása Isztambul, akkor különleges élmény átkelni Európából Ázsiába vagy fordítva. Felejtsd el az autót, buszt, metrót, vízibuszt, hanem keress egy hajót (vapur), amelynek a fedélzetén lehet élvezni az utazást. Ha nem gondoskodtál előre a madáretetés kellékeiről, akkor se aggódj, mert a hajón is be tudod szerezni a „simitet”, a törökök kedvelt szezámmagos pékáruját. Egy falat neked, egy falat pedig a sirályoknak, mert ők is nagyon imádják! A madarak rutinosan követik a hajót, és ha ügyes vagy, akkor egy-egy bátrabb a kezedből is képes kikapni a kinyújtott falatot.
5. Eltévedni és segítséget kérni
Elég, ha csak a segítségkérésre fókuszálsz, azért jobb nem eltévedni. Legyen szó bármiről, azonnal a segítségedre sietnek, lelkesen magyarázzák az útvonalat, de általában nem azon a nyelven, amit te is beszélsz. Ez természetesen nem szegi kedvüket, kézzel-lábbal, óriási lelkesedéssel mutogatnak, még akkor is, ha ők maguk sem igazán tudják, merre van az arra. Már ezért is imádjuk őket!
6. Döner kebab egy utcai árustól
Annyi, de annyiféle ételt lehet az utcai árusoknál kapni, bátran kísérletezz! Ezek közül az egyik legjellegzetesebb, és mindenki által ismert a „döner kebap”. A nyársról vékonyan leszelt húst a kenyér közé, a pidére vagy a vékony yufka tésztára púpozzák, mellé rejtve némi friss zöldséget, isteni! A legjobb mellé egy pohár frissen facsart narancslé és gránátalmalé mix, vagy az elmaradhatatlan ayran. Először őrültségnek tűnhet, mert az ayran valójában sózott, vízzel hígított joghurtital, de tényleg finomak együtt!
7. Török focit nézni törökökkel
A törökök és a foci elválaszthatatlanok egymástól. Egy focicsapat életre szóló szerelmet jelent számukra, ami szinte minden töröknél szent és sérthetetlen. Ha még nem szembesültél igazán a vehemens vérmérsékletükkel, akkor próbáld kifogni az egyik török csapat játékát, és ülj be velük valamelyik étterembe, kávézóba, bárba megnézni. Ők is előszeretettel gyűlnek össze ilyen helyeken szurkolni a kedvenc csapatuknak, és a hangulat garantáltan fergeteges!
8. Török reggelit enni
Ismét az evésen jár az eszem, de ha egyszer a török reggeli olyan finom! A legtöbb étterem reggelit is kínál, de vannak olyanok, amelyek kifejezetten erre szakosodtak. A hely specialitásától és az igényektől függően érkeznek ki sorban a kisebb-nagyobb tányérkák, rajtuk sajtok, dzsemek, olívabogyók, zöldségek, felvágottak, tojás, ropogós friss kenyér vagy pide és persze az elmaradhatatlan török tea. Lassan csipegess, élvezd, legyél benne – az igazi, hétvégi török reggeli órákig is eltart.
9. Török kávé
Egy fárasztó városnézés után a legjobb leülni valahová, és meginni egy török kávét. Zaccos, az tény, és kérheted cukor nélkül, kevés vagy sok cukorral. Jó, ha ezt előre tisztázod a pincérrel, mert a cukrot bele kell főzni, később jobb nem kavargatni, hogy a zacc a csésze alján maradjon. Ha találsz egy olyan helyet, ahol faszénen, a csészében főzik fel a kávét, akkor nagyon szerencsés vagy, mert ahhoz semmi sem hasonlítható. Vigyázz, a csésze forró!
10. Helyi tömegközlekedéssel utazni
Már a taxizás is élmény, feltéve, ha bírod az iramot, és nyitva mered tartani a szemed a rémes száguldozás és szlalomozás közben. A taxisok és buszsofőrök valóban őrültek, de hisz itt maga a közlekedés is az. Ettől még izgalmasabb lehet a dolmuş-sal való utazás, ami tulajdonképpen egy fix útvonalon közlekedő kisbusz, és akkor indul el, amikor tele lesz. Hisz a neve éppen ezt jelenti: „megtelt”. Ha leintik, bárhol megáll, és ugyanez igaz a leszállásra is. Figyeld majd, ahogy az emberek kézről kézre adogatják előre az utazás árát!
Kiemelt kép: Ben Kerckx / Pixabay
K. Tengeri Dalma írása