A-NY-Ó-S-O-K, így teljes nagybetűvel, akik mindenbe beleszólnak, mindent irányítani próbálnak, állandóan féltékenyek. A téma él és virul, ráadásul nem is lehet országhatárok közé szorítani. Anyóspajtás, anyósjószág, át tud-e szaladni papucsban, jobb, ha messze van – kinek mi jut. Meggyűlhet velük a bajunk, pláne, ha az adott ország – esetemben Törökország – sajátosságait nem ismerjük.
Állandó pletykatéma
A kiköltözésem hajnalán, kezdő törökországi lakosként eszembe nem jutott volna, hogy bárkit rögtön arról kérdezzek, hogy milyen a kapcsolata az anyósával. Ám gyorsan kiderült, hogy a török nők körében az anyósok kibeszélése népszerű téma, valami olyasmi, amiről bármikor jólesik fecsegni.
Amikor engem faggattak a saját házam tájáról, akkor mindig meglepődtek, hogy jó viszonyt ápolok az enyémmel. Egy-egy keserű mosoly kíséretében csak legyintettek „áh, még nem telt el elegendő idő”, vagy hangosan sóhajtva kommentálták: „nagyon szerencsés vagy!”.
És tényleg. Azóta elegendő idő eltelt, és kiderült, hogy szerencsés is vagyok. Itt senki nem lepődne meg rajta, ha azon siránkoznék, hogy anyósom formálni próbál, átnevelni, az itteni normáknak megfelelően megváltoztatni, különösképpen, hogy külföldiként csöppentem a családba. Hisz a török lányok is intenzív kiképzésen vesznek részt, ha az anyós AZ a típus.
A török család
A saját tapasztalataim szerint Törökországban más a családi struktúra, mint amit én otthonról hoztam. A családnak komoly összetartó ereje van – persze ez otthon sem megy ritkaságszámba –, és olyan sűrű szövésű hálóként tudnám leírni, amely mindenkit betakar – ha akarja, ha nem.
Az összes létező pozitívuma mellett nem ritka, hogy a háló fojtogat, de itt ez a normális, és még ha a gyerek fullasztónak is érzi, beletörődik.
A szülők feltétel nélküli tisztelete alapvető, a szülői intés, szó, vélemény általában nagyon komolyan befolyásolja a gyermek döntéseit.
A gyerekek közül a fiúkkal szemben komoly elvárásokat támaszt a család, ez alatt értendő az anyagi és erkölcsi támogatás is. Vannak olyan férfi ismerőseink, akik a család egyedüli aktív korú, keresőképes tagjai, ezért fontos szerepet játszanak a szülők és felnőtt (!) lánytestvérek életében. Bár egymástól messze élnek, minden esetben elvárják az anyagi segítséget. Mégis miben más ez, mint nálunk? Hisz lehetőségeink szerint mi is segítjük a családtagjainkat.
Az iszlám tanításai szerint a család eltartása a férfi feladata, a nőkre otthon, a családi harmónia megteremtésében számítanak. Bár a nők manapság növekvő arányban lépnek be a munkaerőpiacra, és különösen igaz ez a nagyvárosokra vagy a nyugati, sok tekintetben „modernebb” országrészekre, az is tény, hogy még mindig magas a háztartásbeliek aránya. A 15 év feletti, munkaképes női lakosság kb. 70%-a otthon van.
Korábban ennyien sem dolgoztak, és a vidéki területeken, a konzervatív családok körében ez a hagyomány a mai napig erősen él. Ilyen családokban fordulhat elő az, hogy a lánytestvér tovább szeretne tanulni (már ha a család ehhez hozzájárul), és a már saját családdal rendelkező, külön élő bátyjától várja el az iskolához szükséges anyagi támogatást. Eszébe sem jut – mert neki eszébe sem juthat, hisz nőként, lányként talán ki sem engednék „egyedül”, felügyelet nélkül a nagyvilágba –, hogy elmenjen dolgozni, és saját maga próbálja előteremteni a szükséges anyagi fedezetet. Helyette a család aktív, kereső férfitagjától várja a segítséget, a báty pedig természetesen segít, ez nem is kérdés számára, hiszen erkölcsi kötelessége.
Anyósok és (pici) fiaik
Itt a szoros családi kötelékek és a társadalmi elvárások azt eredményezik tehát, hogy az anyós-após komolyan beleszól a dolgokba, és a gyermek sokszor megkérdőjelezés nélkül hallgat is rájuk. Nem biztos, hogy ott tanul tovább, ahol szeretne, nem azt dolgozik, amit szeretne, nem azt a lányt veszi el, akit szeretne, nem ahhoz megy férjhez, akihez szeretne – a skála egészen széles, és mindig attól függ, hogy a család milyen beállítottságú. Ez utóbbit fontos kihangsúlyozni, hisz család és család között óriási különbségek lehetnek, sokkal nagyobbak, mint amihez mi hozzászoktunk.
Az anyós és após közül pedig, mily meglepő, az anyós a veszélyesebb, még akkor is, ha a látszat egészen mást mutat.
A menyek felköthetik a gatyaszárat, ha lazítani akarnak a szorításon, nem mellesleg a férjüket is kezelésbe kell venni, mert annak általában fel sem tűnik, hogy a mama jobban jelen van az életükben, mint kellene.
Amikor csak egy ismerős panaszkodott ezzel kapcsolatban, akkor arra gondoltam, hogy hát persze, előfordul ez máshol is, nem kell Törökországig menni. Aztán szaporodott azok száma, akik vázolták a saját helyzetüket, és a történetek többnyire ugyanúgy végződtek: sokan ódzkodnak a családi látogatásoktól, sőt, egyesek még egy városban sem élnének anyósukkal, akkor sem, ha ebben a városban 4 millióan laknak. Törökös túlzás?
A mama, a drága jó mama, volt olyan kedves, és elkényeztette a kisfiát, holott ő csak azt adta neki, ami egy patriarchális berendezkedésű társadalomban egy török kisfiúnak, kamasznak és fiatalembernek jár. Most pedig tessék, trükkökkel és praktikákkal, könnyekkel vagy anélkül, de formálgatni kell a teremtés koronáit, hogy leszálljanak arról a bizonyosról. Török sajátosság?
A teáskanna-hasonlat
Ilyenkor mindig eszembe jut egy itt hallott, kedves kis hasonlat, amely párhuzamot von a családi szerepek és a teázási kellékek között.
Talán ti is ismeritek a hagyományos kétrészes török teafőzőt, az alsó kannában forr a víz, míg a felsőben ázik a jó erős teafű. A hasonlat szerint a felső kanna szimbolizálja a feleséget, az alsó pedig a férj anyját. Vagyis az anyós állandó forrása kell ahhoz, hogy a feleség ízletessé váljon a felső kannában, éppen úgy, ahogy a tea is az alatta bugyogó forró víz hatására válik zamatossá.
A férj a teáspohár. Azaz mind a feleség, mind a mama helyet kap benne, hisz először a felső kannából öntünk a jól kiázott teából, amelyet aztán az alsó részben levő forró vízzel hígítunk. A teához adott cukor jelképezi a gyerekeket, akik megédesítik a teát és az életet is. A kiskanál a férj lánytestvére, aki időnként megjelenik, kavar egyet és odébb áll. A poháralátét pedig a papa, aki, ha kell, felfogja a kilöttyent teát.
Kedves nőtársaim, országon innen és túl! Meny vs. anyós – mennyire törökösen?
K. Tengeri Dalma írása
Kiemelt kép: Walter Gadea / Unsplash, Rodnae Productions / Pexels.com
