Stiglickerti ötvenhárom és fél

M. Fehérvári Judit díjnyertes verse

A hold papucsából
kibuggyan az éj,
itatóspapír volt
a tegnapi nap,
s a felitatott pacákban
benne ragadt.
Így ma is csütörtök vagyok…

Tavaly is az voltam
egész évben.
Kormot szitált halálod
ebbe a napba,
s a felhők ropogása
a nagy zivatarok alatt
meg nem született tenger
hínáros levélfonákkal:
Belőled ennyi maradt.

*

moon
Kép: CDD20 (Pixabay)

Már összeomlottam.
Nem emlékszem semmire sem.
Valahol Pesten indultunk volna
a Szent Lászlóból haza,
de a melletted fekvő néni
azt mondta, már az összes
neurológus látta, voltak
nyolcan vagy tízen…
Pedig már vártam,
hogy felébredj,
de a kóma a tudat
sötét éjszakája vagy
valamiféle fekete lyuk.

*

Csakhogy mégis galaktikák
azok, így itt vagy velem
hétfőn és kedden és szerdán
és pénteken, s minden hétvégén,
de csütörtökönként eljátszod
a halálod ma is.

*

várva-várt csillag
Kép: CDD20 (Pixabay)

Ma egy kisfiú táncát néztem,
éppen két esztendős múlt…
Emlékszem, ebben a korodban
milyen bájos voltál, mikor a
játszótéri szélben csak neked
nyújtotta kezeit a hinta,
és volt palinta meg libikóka-
billenéses álmaid.

*

Már nem álmodom.
Ebbe a csütörtökbe belefulladok
lassan, és nem akarok otthon
lenni, ahol te már sohasem vagy ott…
Kisiklottak a tegnapok, nem maradt más,
csak bánatesőbe csomagolt sóvárgás…
Ma is ebből vagyok.

*

holdfényes dombtető
Kép: CDD20 (Pixabay)

A tárgyainkat befodrozza a múlt,
gyógyulásra semmi ok,
a szobád összeomlott, akár a
légópince, csak az utcai rianások alatt
vagyok néha ott.

*

És nem akarok látni senkit,
emlékeim nem fölösleges holmik,
az EGY kincset rejtik,
és a múlandóság örök rugói
téged idéznek hinni a múltat,
mert már ott sem vagyunk
mi ketten ott.

*

Látom a csöndet, ahogyan
ásít, unja magát és befedezi
a harangszót festményeid
szivárványa és mindkét
varázsdobozod tartalma hiányoddal
is többé lett…
Mélabús kilátóvá váltam.

*

homokdűnék közt
Kép: CDD20 (Pixabay)

S míg te a csillagkapukat nyitogatod,
kulcsra zárod, kilincs fel, kinyit…
Hétpontos zár, vissza, bezár,
magamba szívom a letűnő,
fekete lyukak koncentrikus köreit…
Tenyeremben az összes információt
összegyűjtöm, s rájuk fúvok, akár a
pitypangbóbitára, ha mégis
eltévednél, szívemben térképet rajzol
a hazaút.

*

madár szárnyal
Kép: CDD20 (Pixabay)

Már leszálltam a vonatról, papucsaim
hagytam csak abban a kupéban ott,
utazóink sorban felrakva, de bensőmben
egy ladik lakott: szívem alatt evezőlapátok,
alteregóm fülében egy albatrosz csapkodott.

*

A kikötőben soha sincs éj, mindig ismeretlen
arcokkal tele a dokk. Ma végigkérdeztem
az összes embert, nem láttak-e véletlenül ott.
Ostobán néztek rám, mert az arcom
egyik fele fogfájással van tele,
és többé a fogtündér sem látogat…
Így csak a te apró szárnyad árnyát
láttam fodrozódni a hullámokban,
amint galaktikákat nyitogat.

*

madár a csillagos ég
Kép: CDD20 (Pixabay)

Holnap dagály lesz, szerencse,
hogy gyöngykagylókat gyűjtesz éppen,
de egy lélegzetvétel erejéig mégis
a felszínre írod, hogy „Itt járt Zsófia.”,
és apálykor a hangod is hallom majd,
mikor visszahajtogatott szárnyaim
kibontom éppen ott.

*

A Duna holtágában megbotlott egy csónak,
tiszainak képzelte magát…
Ebből sem lesz már daliás huszár! – mondaná
Apám, mikor még csak csákókat hajtogatna,
s nem emésztené bensejét egy zátonyokkal
mélabús tócsa… Persze, Te ezt nem hallanád már
vagy mégis, ha a kozmikus terv a galaktikák
közötti időutazás.

M. Fehérvári Judit

Kiemelt kép: SarapulovX (Pixabay)

Hozzászólások (1):

  1. gosivali

    2021/11/21 at 15:05

    Megrendítő.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük