Az Aranyhegy Filmműhely természetfilmjeiben a nézők megismerhetik Magyarország gyönyörű természeti tájait, például a Mecseket, a Pilist és a Visegrádi-hegységet vagy épp a Rám-szakadékot, a Holdvilág-árkot, a Dera-szurdokot, a Bükkös-patak völgyeit, és a sort még hosszan folytathatnám.
Több filmfesztiválon kaptak elismerést és díjazást, filmjeiket több százezren tekintették meg. Lenyűgöző képfelvételek, igényes narráció és sok-sok ismeret jellemzi alkotásaikat. Keresztúri Ferenccel beszélgetünk.
Hogyan indult el a Filmműhely, és milyen utat járt be eddig?
A történetünk 2009-ben kezdődött, bár jómagam már a 90-es évek végétől videóztam. 2009-ben azonban egy állandó társra találtam Farkas Péter személyében, így tulajdonképpen innentől kezdve beszélhetünk csapatmunkáról. A legfontosabb jelző, amivel önmagunkat jellemezném, az az amatőr státusz. Mi nem vezetjük a nézőt olyan alapossággal az állatvilág rejtelmeibe, mint ahogyan azt a professzionális filmesek teszik – erre sem eszközeink, sem időnk, sem a felkészültségünk nincs meg. Tulajdonképpen azt mutatjuk be, amit egy átlagos kiránduló látna, csak talán egy kicsit jobb minőségben örökítjük meg, mint ahogy azt egy turista rögzítené. A fejlődésünk javarészt a technikai eszközök fejlesztésében merül ki, egyebek iránt valószínűleg már eljutottunk addig a tartalmi-minőségi szintig, ahonnan a továbblépésnek a képességeink szabnak határt.
A lehetőségeinket korlátozza az a tény is, hogy a filmkészítést a szabadidőnk terhére műveljük, ez pedig komoly gátat jelent, ha az állatvilág megörökítése a cél. Többek között a kevés rendelkezésre álló idő áll annak a hátterében, hogy a munkáink nem tisztán természetfilmek, inkább amolyan tájfilm-természetfilm hibridek, igen gyakran a tájfilmjelleg erős dominanciájával. A szűkre szabott idő területi korlátokat is jelent, hiszen nem tölthetjük a terepmunkára szánt idő nagy részét utazással, illetve egy-egy kevésbé ismert, a lakóhelyünktől távol eső tájegység megismerésével, bejárásával.
A Visegrádi-hegység frekventált kirándulóhelyeit bemutató, A négyek földjén című filmünk képi anyagának rögzítésére például három nap állt a rendelkezésünkre [a film a III. Savaria Filmszemlén különdíjat kapott – S. D. G.] Nem is szerepel benne egyetlen állatfaj sem, vagyis ez egy tisztán tájfilm jellegű munka. A csapat által bejárható út tekintetében tehát minden valószínűség szerint elértük már mindazt, amit a lehetőségeink megengedtek. Innen továbblépni talán csak főállású filmesekként tudnánk, de legalábbis nagyságrendekkel több szabadidő mellett.
Mesélne arról, kik alkották/alkotják a stábot, és kinek mi a feladata benne? Mi az ön pontos státusza a csapatban?
Az az érdekessége ennek a hattagú formációnak, hogy a narrátorunkkal és a zeneszerzőnkkel nem is találkoztunk még személyesen, illetve az egyik alapítótagunkkal, Farkas Péterrel is már csak évente egy-két alkalommal dolgozunk együtt a terepen.
A csapat bázisát – legalábbis ami a rendszeres személyes kontaktust illeti – három ember alkotja: Springer János, Paján Gábor és jómagam. Jani az Aranyhegy Filmműhely mindenese. Megtervezi és elkészíti a kameramozgató eszközeinket, emellett operatőrként is komoly részt vállal a munkáinkból. Gábor eleinte csak természetkedvelő barátként tartott velünk, ma már azonban ő is operatőrként dolgozik, számos remek felvétellel gazdagítva a csapatot. Korábban a mesélő szerepét én vállaltam, ez azonban egyre inkább teherré vált, így keresni kezdtünk egy narrálásra alkalmas személyt.
Így került a csapatba Merklin Ferenc, aki többek között a Szombathelyi Televízió munkatársaként dolgozik. Ferivel nem találkoztunk még személyesen, de hála az internetnek, így is remekül együtt tudunk működni. Én elküldöm írásban a film szövegét, ő pedig visszaküldi az elkészült hanganyagot. Ugyanezzel a módszerrel dolgozunk együtt a zeneszerzőnkkel, Kóbor Miklóssal is. Feri és Miklós érkezése komoly előrelépést jelentett a korábbi időkhöz képest. A „kölcsönvett” aláfestő zenék szerzői jogi problémáitól pl. megszabadultunk Miklós jóvoltából, Feri pedig nagyságrendekkel minőségibb mesélő, mint amilyen én vagyok/voltam. Mindketten remek munkát végeznek, és mindezt teljesen ingyen, hiszen a csapatnak nincsenek bevételei.
Farkas Péter az Aranyhegy Filmműhely következő tagja, aki egyben az egyik alapítótag is, hiszen 8-10 évvel ezelőtt Farkas–Keresztúri Film névvel vele kezdtük el a természetfilm-készítést. Péter éveken át külföldön dolgozott, majd hazatérve Szentendrére költözött. Számára kézenfekvő volt tehát a Visegrádi-hegység látnivalóinak filmezése. Bár a találkozásaink jelentősen megritkultak, a kapcsolatot fenntartottuk, így Peti ma is az Aranyhegy Filmműhely tagja. Ő a közelmúltban készült el egyébként az első önálló rövidfilmjével, amely a Vadváltó címet kapta. A film megtekinthető Péter személyes YouTube-csatornáján.
Én afféle rendezőként tevékenykedem a csapatban. Meghatározom a filmek témáját, megírom a narrátor szöveget, megszervezem a terepmunkát, kapcsolatot tartok a zeneszerzővel és a narrátorral, vágom és szerkesztem a filmeket, emellett operatőrként is részt vállalok a feladatokból.

A YouTube-oldalukra 9 éve kerülnek fel saját készítésű természetfilmjeik, amit azért is tartok különösen dicséretre méltónak, mert így bárki számára hozzáférhető a világon bárhol, bármikor. Sok magyar filmalkotás épp azért marad ismeretlen, mert túlzottan védik a tartalmukat, és nem biztosítanak elegendő felületet, csatornát, hogy a közönség egyáltalán rájuk leljen. Önnek mi ezzel kapcsolatban a felfogása?
Az teljesen érthető, ha egy profi természetfilmes nem teszi közzé a világhálón a munkáját. Ha szerződésben áll különböző televíziós csatornákkal vagy produceri irodával, talán meg sem teheti, hogy csak úgy szélnek ereszti a filmjét.
Mi, fogyasztók hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a filmkészítő a film bevételeiből él.
Tehát nyilván nem érdeke, hogy bárki bármikor ingyen megnézhesse vagy letölthesse az alkotását. Ettől függetlenül egy idő után számos profi filmes megosztja a munkáját a világhálón, ha a szerződései engedik. Szerintem ez méltányolandó nagyvonalúság! Az amatőrök esete más. Minket nem kötnek szerződések, és nem okozunk magunknak sem kárt azzal, hogy nyilvánossá tesszük a munkáinkat. Sőt!
Az egyetlen biztos megtérülése a munkánknak a nézőink szeretete.
(E film a IX. Göcsej Filmszemlén I. helyezést ért el az etűd kategóriában, a 2014-es Savaria Filmszemlén pedig II. helyezett lett a Bajnok Filmek Ligája versenyen.)
Hogyan jut el egy filmötlet a megvalósításig? Milyen lépései, fázisai vannak? Hetekről, hónapokról vagy évekről beszélünk?
Nem dolgozunk kőbe vésett forgatókönyv alapján, már csak azért sem, mert az állatok sohasem asszisztálnak az ötleteinkhez. Meglehetősen flexibilis tehát a hozzáállásunk, konkrét keretet talán csak egy-egy tájegység adhat a filmekhez. Ha a terepmunka során a fekete harkállyal találkozunk, akkor az fog szerepelni a produktumban, ha vaddisznóval, akkor pedig az.
Néha előfordul, hogy az állatok tekintetében is előretervezhetünk kissé, de ez ritkaságszámba megy. Ilyen mozzanat volt például a szivárványos ökle párzási szokásainak megörökítése a Szépséges sebhelyeink című filmünkben. Biztosak voltunk ugyanis abban, hogy a halakat ugyanott megtaláljuk a következő forgatási napon is. Egy fekete harkály felbukkanása azonban túlságosan esetleges ahhoz, hogy építeni lehessen rá. A tájfilmek természetesen már jobban tervezhetők – hiszen a hegy nem szalad el –, de az is igaz, hogy sokkal kevésbé népszerűek és megbecsültek, mint a valódi természetfilmek.
Az esetek többségében rákényszerülünk arra, hogy a munkáinkban a tájelemek megjelenítése domináljon.
Egy tájfilm akár hetek alatt elkészülhet, míg egy hibrid tájfilm-természetfilm végső formába öntéséig akár évek telhetnek el.

A forgatások közben biztosan sokféle kalandban van részük. Tudna mesélni a vicces, megható, ijesztő vagy épp megdöbbentő pillanatokról?
A kívülállók számára a mi hobbink egy csuda izgalmas dolognak tűnhet, az igazság azonban az, hogy túlsúlyban vannak a csendes és eseménytelen várakozással töltött órák, napok, hetek. Ha az állatok megörökítése a cél, akkor eleve a magányos terepmunka ígérkezik sikeresebbnek, ha mégis többen indulunk útnak, akkor is halkan, és keveset beszélgetünk.
A hosszú évek alatt voltak természetesen vicces, megható, és megdöbbentő pillanatok is. Ijesztőek talán kevésbé fordulnak elő a magyar erdőkben, bár a gemenci ártérben futottunk már össze a malacait féltő vaddisznóval. Szerencsére nem fajult el a dolog, az állatok inkább a menekülést választották. Nem tudnék most hirtelen kiemelni egyetlen történetet sem, de az eseménytelen várakozás órái is elég izgalmasak számunkra ahhoz, hogy életben tartsák a szenvedélyünket.

Melyik filmjüket tartja a legjobban sikerültnek? Melyek a személyes kedvencei, és miért?
Azt, hogy melyik filmünk sikerült legjobban, nem biztos, hogy helyesen meg tudom ítélni, és az sem jelent szilárd megítélési alapot, hogy miként teljesített egy-egy munkánk a különböző filmfesztiválokon. A siker függ ugyanis a többi benevezett film mennyiségétől és minőségétől, de még az aktuális zsűri ízlésétől és hozzáállásától is.
A YouTube nézettségi mutatók szintén nem adnak támpontot, hiszen egyrészt fogalmunk sem lehet a nézők „hovatartozásáról”, hozzáértésének mértékéről, másrészt a relatíve magas megtekintési szám egyáltalán nem garantálja a jó minőséget. Ha a magas megtekintési szám lenne a cél, akkor nem kellene mást tennem, mint meztelenül, visítva körbeszaladni a házunk tömbjét, aztán pedig megosztani a YouTube-on. A nagy nézettség ebben az esetben garantálható lenne… De vajon a minőség is? Ugye hogy nem? 🙂
A személyes kedvenceim közé azok a filmek tartoznak, amelyben vízi élőlényeket mutattunk be, talán azért, mert
…a vízalatti világ sokkal kevésbé ismert az átlagember számára, mint a fakopáncs, a csuszka, a róka vagy az őz, és ezeknek az állatoknak az életterei.
Konkrétan tehát az Erdők alján, vizek mélyén és a Szépséges sebhelyeink a kedvenceim, és ezek forgatása, anyaggyűjtése szerezte a legtöbb örömet is egyben.

Mi a legutóbbi filmjük? Mesélne róla bővebben?
A közelmúltban készültünk el a Kelet és nyugat című filmünk második részével, ami a Nyugat-Mecsek tájaira kalauzolja a nézőt. Nehezebb dolgunk volt az első rész összeállításához képest, azon egyszerű oknál fogva, hogy a hegység nyugati fele távolabb esik az otthonunktól, mint a keleti oldal (ismét az idő és a távolság tehát a kényes kérdés). Véleményem szerint nagyjából hozza az első rész minőségét, azzal a különbséggel, hogy a mesélő szerepét Merklin Feri vette át tőlem, a zene pedig már nem „kölcsönvett” művekből áll, hanem Kóbor Miklós barátunk komponált aláfestő muzsikát, kifejezetten erre a munkánkra.
A filmet egyébként a komótos, lassú, szemlélődő történetvezetés jellemzi, így azoknak ajánljuk, akik szeretik ezt a stílust!

Van-e soron következő projekt, mik a távlati tervek?
Bármilyen gazdag is a Mecsek a látnivalók tekintetében, lassan elfogynak azok a területek amelyek bemutatásra érdemesek. Az állatvilág filmezése viszont a kevés szabadidő miatt nehézkes, így egyre hosszabb idő telik el két film elkészülése között.
Tervezzük a Völgységi-patak bővebb bemutatását, a forrásvidéktől a torkolatáig. Sajnos az utóbbi években már egyáltalán nem láttunk halakat a patakban, pedig az élővilág bemutatása nagyon komolyan befolyásolja a tervezett film értékét, minőségét. Nyilvánvaló, hogy amennyiben már nem élnek halak a Kelet-Mecsek fő vízgyűjtőjében, az sokkal komolyabb baj annál, minthogy elkészül-e egy hobbifilm, vagy sem. A következő heteket tehát kutatással töltjük, és az eredmény függvényében alakulnak majd a további teendőink.
Tekintsd meg az Aranyhegy Kelet és Nyugat című kétrészes filmjét a kapcsolódó cikkeinkben (alább)!
Filmjeik elérhetők a YouTube-csatornájukon.
További információ az Aranyhegy Filmműhely Facebook-oldalán (ez egyben az interjúban látható fotók forrása is).
Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella