Az Egy élet a bolygónkon egy zseniálisan felépített könyv, amely utat mutat mindnyájunknak, inspirál és sokkol egyszerre. Attenborough a saját életén keresztül vezet végig minket Földünk környezeti változásain. Mindezt pedig a csernobili atomkatasztrófa keretébe helyezi.
Szomorú számok
Az első részben megdöbbentő adatokat tár elénk kronologikus sorrendben. Láthatjuk, ahogy a Föld népessége rohamosan növekszik, a légkör szén-dioxid-tartalma elképzelhetetlen sebességgel emelkedik, az érintetlen területek aránya pedig irreális ütemben csökken. Tényszerűen, számokban látni a folyamatot egészen meghökkentő és egyben szívfacsaró élmény.
A második részben a jövőről ad képet a legfrissebb tudományos adatok tükrében. Mondanom sem kell, hogy a reális vízió a mostani tendenciák szerint nem túl idilli. Aggódva ezt írja (Attenborough 2020: 121.):
„Ha továbbra is úgy élünk, ahogy most, akkor féltenem kell azokat, akik tanúi lesznek a következő kilencven év történéseinek”
Miért is?
- Egyre nagyobb erővel, gyakrabban fognak tombolni a hurrikánok, a bozót- és erdőtüzek.
- Az óceánok savasodnak.
- Az édesvízkészletek fogyatkoznak.
- A légszennyezettség egyre súlyosabb lesz.
- A biodiverzitás csökken.
- Az ózonréteg károsodik.
Összességében: a klímaváltozás hatásai egyre inkább érezhetőbbé válnak. Ez a folyamat a földtörténet tömeges kihalási eseményeihez hasonlítható.
„Jelenlegi tevékenységünk halálra ítéli a Földet”
Attenborough 2020: 128.
Tehát miénk a felelősség, mi okoztuk a mostani állapotot, és ha így haladunk, egyre csak rontani fogunk az aktuális helyzeten. Már nemcsak a környezetünket veszélyeztetjük, hanem a következő generációk életminőségét is, gyermekeinkét, unokáinkét. Mi is érezhetjük a bőrünkön a kellemetlen következményeit „soha nem elég” világunknak: a szélsőséges időjáráson, az elszabaduló, világszinten jelen lévő, emberéleteket követelő vírusokon, a levegő minőségén, a pusztító természeti katasztrófák hírét hallva. De mindez semmi ahhoz képest, ami a következő generációkat érintheti. Elképzelésünk sincs arról, hogy nekünk milyen jó dolgunk van a jelenben – akár maszkban, karanténban, a korlátozó intézkedések ellenére is –, ahhoz képest, ami várhat ránk vagy leszármazottainkra az elkövetkező időkben.
A visszavadítható világ
A sokkoló adatok, borús jövőkép után azonban jön a feloldozás a harmadik részben, itt arra a kérdésre keresi a választ az író, hogy mit tehetünk azért, hogy visszavadítsuk a világot, megmenthessük bolygónkat. A könyv azzal nyugtat, hogy van megoldás! Még MOST képesek vagyunk változtatni, de csak együttes erővel sikerülhet, globális, fenntartható változtatásokkal.
„Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet – velünk vagy nélkülünk – megújult erővel él majd tovább.”
Attenborough 2020: 252.
Gondoskodjunk róla, hogy szemtanúi, részesei, okozói lehessünk ennek a megújulásnak! Arra buzdít a lassan 95. életévét betöltő, sokat megélt természettudós, dokumentumfilmes úttörő, hogy tanuljunk hibáinkból, és ne adjuk fel a reményt, akkor sem, ha minden olyan félelmetesnek és kilátástalannak tűnik. A következő néhány évtizedben van még esélyünk visszafordítani a pusztítást és visszaadni az élővilágnak, amit elvettünk tőle, a szabadságot, a teret, a biodiverzitást, az életet.
Hivatkozások
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről. Budapest, Park Könyvkiadó, 2020.
(A kép mellett ajánljuk olvasóink figyelmébe a Netflixen megtekinthető dokumentumfilmet is: A life on our planet.)
A kiemelt kép forrása: Jaymantri (Pexels.com)
Tar Krisztina írása