Nagyon szeretem a természetet fotózni. Megmutatni azt a szépséget, amit mindenki más is észre venne, ha nem rohannánk mindig valahová, hanem lenne időnk egy kicsit megállni. Néha kellene mindenkinek pár perc. Egy idézettel tudnám a legjobban összefoglalni, hogy miért jó hozzánk, emberekhez a természet:
„Ha valaha az életben bánatos leszel, mindig menj ki egy közeli erdőbe, és minden fában, minden bokorban, minden növényben és állatban érezni fogod Isten jóságát és mindenhatóságát.”
részlet a Sissi c. filmből
A portréfotózás is szívügyem. Különleges dolog számomra, hogy a képkészítés által érzelmeket és hangulatok tudok közvetíteni. Megismerhetem az embereket, az örömüket, a bánatukat, és ennek tudatában alkothatok egy olyan portrét, amit ha megnéznek, azt mondják: „igen, ez én vagyok”.
A galéria darabjai közül kiemelném Szocska Ábel püspök arcképét, amely egy óvoda megszentelése alkalmával készült. A legkedvesebb alkotásaim egyike. Hihetetlen, hogy a mai világban van olyan ember, akiben ennyi szeretet, jóindulat, kedvesség és önzetlenség van, mint benne. A püspök atyával való beszélgetés igazi feltöltődést jelent, mert magával ragadó a jelensége. A gyerekekhez térdelt le, egy közös fotó erejéig:
Az én történetem ott kezdődik, amikor a szüleimtől megkaptam a Smena fényképezőgépüket. Kisgyerek voltam, még általános iskolás, de attól a perctől folyamatosan fényképeztem, kattintgattam. Innentől már nem volt megállás. Ez nem csak hobbi, munka, ez egy szenvedély.
Az motivál, hogy hagyjak valami maradandót magam után. Legyen az egy portré vagy egy családi fénykép, egy természetfotó, ami szép emlékül szolgál majd. Én nagyon sokszor néztem, és nézem végig a mai napig családi fényképalbumunkat. Olyankor megelevenednek az emlékek, érzések kelnek életre, és jó dolog ezeket felidézni. Ezt a hangulatot szeretném átadni másoknak is.
Mindent ki lehet fejezni egy fényképpel: fájdalmat szavak nélkül, elengedést, békét, őszinte érzelmeket. Akkor születnek az igazán jó fotók, amikor az emberek meg tudnak nyílni nekem. Elkezdenek mesélni magukról, és miközben hallgatom a történetüket, nekem csak annyi a dolgom, hogy szép felvételeket hozzak létre.
A tervem „csak” annyi, hogy még többet tanuljak, és még jobb képeket készítsek. Teszem, amit kell, és kattintok, százszor és ezerszer.
A legnagyobb ihletet a pozitív visszajelzések adják: amikor azt írja valaki, hogy tetszik neki a munkám, szereti nézegetni a fotóimat. Talán ez a legnagyobb ösztönző erő.
Szerző: Tóth Nóra
A képek a szerző tulajdonát képezik.
További képgalériák a Tudaton magazin oldalán ITT.
