Kállai Angelika

Kállai Angelika
Kállai Angelika

„Nem harcolhatsz valami ellen, annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni.”

Wass albert

46 éves leszek decemberben, Skóciában élek, elvált szülőként, két kis gyermekkel. Ezek a tények, amik egy külső szemlélő számára is láthatók, felfoghatók, de hogy ki vagyok és mit csinálok, az nem mondható el néhány sorban.

Az életemben a meditáción, jógán kívül öt dolog hozott gyökeres változásokat, és én varázslatnak hívom őket: asztrozófia, aromaterápia, családállítással, EMF balance technique és meseterápia. Mivel szeretném ezeket a varázslatokat másokkal is megismertetni és segíteni ezek által az emberek életében, ezért folyamatosan tanulom őket. A figyelmem és hivatásom középpontjában a gyerekek és hozzájuk kapcsolódva a családok, szülők állnak.

Mert mindannyiunkban ott szunnyad a gyógyító, a táncos, a költő, a festő… csak figyelnünk kell a belső hangra, hagynunk kell, hogy szívünk tiszta szava vezessen, még akkor is, ha eszünk számára ez lehetetlennek tűnik. Hiszek benne, hogy ahol a fókusz, ott az energia.

(Nem csak) gyerekeknek írtam a Kalandok Fényországban című sorozatot, amelynek első kötete angolul könyvként megjelent, magyarul a weboldalon érhető el PDF-formátumban.
Írok verseket, blogot asztrozófiáról, aromaterápiáról, útkeresésről, transzgenerációs traumákról, és már született egy vizualizációs gyakorlatom is. Hogy az írások ne csak látók számára legyenek elérhetők elkezdtem egy hangos blogot is.

Kállai Angelika weboldalai:

Kalandok Fényországban
Ray of Light

Instagram-oldala:

Ray of Light

Angelika versei:

Követlek a fényes úton