„A költészetben van egy reménysugár, hogy igazán megértsük egymást”

Vers és emberségünk viszonyáról, kapcsolódásról és megértésről, meg sok minden másról beszélgettünk még, amit csak a költészet adhat. Ebbe a csodás világba bevezetésként pedig érdemes a VerShakerrel kezdeni.

Ádám Eszter: Többször nyilatkoztad azt, hogy 2020 januárjában úgy ébredtél, hogy elindítasz egy irodalmi YouTube-csatornát a költészet napján. Mi volt a motivációd, hogy a színészet mellett a költészet 2.0-s nagykövetévé válj?

Zoltán Áron: Az igazi motivációm a költészet szeretete és a tudat, hogy milyen hasznos a verseken keresztül való gondolkodás, mennyire szükséges eleme a létezésünknek. Ez szerintem a társadalom nagy részében egyáltalán nem így tudatosul. Én mint előadóművész egészen más irányból közelítem meg a verseket. Főleg, ha nemcsak saját magam szórakoztatására olvasom, hanem előadás céljából. Azt fedeztem fel, hogy a versmondás szoros kapcsolatban van az irodalomelméletek legújabb találmányaival. Például a kognitív nyelvtudományban a nyelv evolúciós kialakulásának elmélete, és azon belül a költészet funkciója nagyon fontos visszacsatolás volt számomra ilyen szempontból. Az elmélet brutálisan leegyszerűsítve arra mutat rá, hogy nem a művek felől kell keresni a költészet értelmét, hanem a befogadó felől. A költészet szociokulturális „haszna” a verseket olvasó társadalom által érvényesül. A költői nyelv olyan folyamatosan bővülő tárház, aminek segítségével egyre magasabb szinten tudjuk kifejezni az érzéseinket, viszonyunkat egymással, magunkkal, a világgal.

Sok jó költőnk volt és van, akik képesek megfogalmazni úgy egy gondolatot, hogy két szélsőségesen ellentétes gondolkodású ember is ugyanúgy megtalálja benne magát, ráadásul mindketten a legszubjektívabb, legtitkosabb egyéni élményeiket vélik felfedezni a versben, ami így láthatatlan fonálként összeköti őket. Szerintem a költészetben van egy reménysugár, hogy igazán megértsük egymást. Ez nagyon fontos nekem, ezért foglalkozom vele. Végül pedig egy YouTube-csatorna lett az a furcsa szülemény, amivel az erről folytatott beszélgetést felhangosíthatom.

Á. E.: Szintén egy interjúban mondtad, hogy a vers kapu a költészethez. Számodra mi, vagy ki volt ez a kapu?

Z. Á.: Weöres Sándor számomra ez a költő, a legkorábbi versemlékeim is hozzá kapcsolódnak. Nagyon érdekes, hogy emlékszem olyanokra is, amikkel kizárt, hogy kiskoromban találkozhattam. Ez is az igazán magas színvonalú költészet egyik sajátossága, hogy olvasok egy verset, és úgy érzem, hogy nemcsak csecsemőkorom óta, de még azelőttről ismerem, mert a legfelsőbb szintű, legősibb közös ponthoz kapcsolódik: ahhoz, hogy emberek vagyunk. Weöresnél hallom, érzem és látom, ahogy „őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája”, még ha életemben nem is láttam galagonyát, azt se tudom, eszik-e vagy isszák. De ha még sosem jártam őszi éjjel holdvilágos erdőben, akkor is valahogy értem, hogy milyen az, amikor a „hold rá fátylat ereszt”. Vagyis inkább átérzem a lényegét.

Á. E.: Visszatérve még kicsit a VerShakerre, már két évad lement, mik a visszajelzések? Ki a közönséged?

Z. Á.: Az eredeti célközönség a középiskolás korosztály volt, de leginkább a fiatal felnőtteket sikerült elérni. Sok azért a középiskolás nézőnk, aminek nagyon örülök, és próbálom erősíteni ezt a vonalat. Viszont rájöttem, hogy egy nehezebben befogadható műsort csinálok, képtelen vagyok könnyen fogyasztható, rövid, 15-20 perces anyagokat gyártani. Talán most először sikerült, Fesztbaum Béla epizódja kapcsán.

Á. E.: Van-e arra rálátásod vagy megérzésed, hogy melyik korosztály olvas leginkább verseket?

Z. Á.: A YouTube-nézettség és a visszajelzések alapján azt látom, hogy a VerShaker közönségének tagjai többnyire a fiatal felnőtt hölgyek közül kerülnek ki. Ha olvasgatunk irodalomtörténeti írásokat, láthatjuk, hogy ez nem újdonság, a nőszalonok mindig is előszeretettel hívtak meg költőket, előadókat. Szerb Antal is a női emlékkönyvekre hivatkozik, amikor a Száz vers antológiát összeállítja. De megfigyelhető egy „gender akadály” is, amit úgy tűnik, mi férfiak kicsit nehezen ugrunk meg. Valami miatt azt gondoljuk, hogy a versek nőies dolgok. Fene se tudja, sok összetevője van azért ennek.

Á. E.: Vannak olyan különleges élethelyzetek, amikor inkább leülünk verset olvasni?

Z. Á.: A szellemi és lelki gubancokhoz kötném, ezért alapvetően ilyen kérdésekkel fordulunk a versekhez. Beindítja a gondolkodást és összeköt a probléma túlsó felén lévő személlyel. Segít a kommunikációban, és megérteni azt, hogy amit érzek, az nem az én egyedülálló, megoldhatatlan tragédiám. Például ott van Szapphó, akinek kétezerötszáz éves versei ma is megfelelnek a gondolkodásunknak. Ugyanúgy vagyunk tehetetlenül féltékenyek ma is, mint ahogy az ókori költőnő, amikor meglátta a szerelmét egy fiúval. Ez elképesztően feloldozó és felszabadító. A szerelmi líra nemcsak belátásra ösztönöz, hanem egyszerűen belülről hat és onnan gyógyít. És persze a szerelem az csak egy témakör, amiben a líra segítséget tud nyújtani.

A költészetben való jártasság olyan, mint egy védőoltás, immunitást ad. Lerövidíti azt az időt, amíg tehetetlenül ülünk, hogy most mit csináljunk egy adott helyzettel.

Hiszek abban, ha az embernek vannak a fejében verssorok és költői élmények, akkor előjönnek segítségül, ha szükség van rájuk.

Á. E.: Csak ahhoz kell, hogy legyen korábbról már valami alapismeretünk.

Z. Á.: Hát hogyne! Kérdés, hogy mikor szedjük össze ezeket, és mi hozzá a motivációnk. Itt van nagy szerepe az oktatásnak, és a VerShakerrel is ehhez próbálok csatlakozni. Mert tudom, hogy mennyire leterheltek a magyartanárok, és ezért sokszor a lényegre nem marad idejük: arra, hogy megmutassák, hogy a szépirodalom nem egy történeti tudomány, hanem élő művészet. Szapphó verse élő művészet, amikor olvasom, általam kel életre. De ehhez az kell, hogy akkor is vegyem a fáradságot, és elolvassam, foglalkozzak vele, ha esetleg nem üt be elsőre. Az erre való motivációt kell valahogy megtalálni.

Á. E.: Ezt a motivációt honnan szerezhetjük?

Z. Á.: Nehéz kérdés. Egy nagyon jó irodalomtanár, pedagógus vagy óvónő képes egész életre szóló motivációt adni. Lehet, hogy valaki kedvenc óvónőjétől hallott először verseket, és örökre megszerette a költészetet.

A VerShakerben nem hagyományos verselemzéseket láthatunk, inkább versen keresztüli (ön)reflexiónak, felfedezéseknek, közös gondolkodásnak lehetünk tanúi, meg persze versmondásoknak.

Á. E.: Lehetséges, hogy új típusú versértelmezést szerettél volna bevezetni így?

Z. Á.: Igen, ez a már említett nézőpontváltás. Nem a mű irányából kell kezdeni a verssel való ismerkedést, hanem a befogadó irányából. Erre a legalkalmasabb ez a fajta beszélgetés. A legelső résznél született meg a forma, hogy háromszor vágom be a versmondást, két nagy blokkot alakítva ki a beszélgetésben. Szinte kivétel nélkül mindenki azt jelezte vissza, hogy nagyon izgalmas látni, ahogy a vendég a beszélgetés hatására egyre jobban és jobban mondja a verset. Pedig pontosan ugyanazt a felvételt vágtam be mindegyik alkalommal. Nem a versmondás változott közben, hanem a befogadó.

Á.E.: Van a nagy versmondó elődök között példaképed?

Z. Á.: Sok nagy előadótól olvastam és néztem felvételeket, de van két élő legenda, akikkel személyesen is volt alkalmam már beszélgetni a versmondásról. Nagyon érdekes, mert gyerekkoruk óta barátok, mégis teljesen mást vallanak a versmondás lényegéről. Bálint Andrásról és Jordán Tamásról van szó. Bálint András szerepet csinál a költő személyéből, és úgy ollózza össze a műveit, hogy abból összeálljon egy monodráma. Ezzel szemben Jordánt nem érdekli a költő személye, csak a versben kikristályosodó gondolat. Számára mindegy, hogy ki írta az adott verset, a lényeg, hogy milyen jól tudta megfogalmazni azokat a gondolatok és érzéseket, ami őt is foglalkoztatja. Így jut el végül odáig, hogy bemutatja a Széllel szembe estjét, amiben saját sztorijait meséli, és azok közt egyszer csak elmondja a Hajnali részegséget a saját szavaival! Aztán amikor már egyértelművé válik, miről van szó, elmondja a verset is, de akkor már mindegy, hogy Kosztolányi írta-e, vagy Jordán, a kettő összeolvad.

Á. E.: A kortársaid közül van kedvenced?

Z. Á.: Ma nem jellemző a fiatalokra, hogy verses estet mutatnak be, a közvetlen környezetemből csak Hasi (szerk. Vecsei H. Miklós) foglalkozik ilyesmivel. Ő szuperül csinálja, de nincsen széleskörű viszonyítási alapom. Ezért is indítottam el a VerShakert, hogy legyen! Kell egy olyan fórum, ahol anélkül, hogy versenyhelyzetbe kényszeríteném őket, feltérképezhető egy mai versmondásra kész generáció. Azok, akik egy olyan korszakban lettek előadóművészek, amiben nem divat verses esttel debütálni, itt mégiscsak meg tudják mutatni magukat.

Á. E.: Mit tanácsolnál a kezdő olvasónak, akiben van egy félsz a verssel szemben, hogyan kezdjen a versolvasáshoz?

Z. Á.: Valahogy azt kell megérteni, hogy ő maga a kapcsolódási pont. A versben ne keresse a kis cliffhangereket és csemegéket, amik fenntartják a figyelmét, mint egy sorozat esetében. Nehéz téma, mert iszonyatos dömping van. Nagyon könnyű napokig lebilincselő tartalmakat találni, minden érdekesebb, mint egy ismeretlen költő verseskötete.

Első lépésként el kell könyvelni, hogy a magasabb szintű kultúra befogadásához erőkifejtés szükséges. Akiben ez nem tudatosul, abból sajnos nem lesz versszerető, versolvasó ember.

Belépő szintként vannak jó segítők, Lackfi János például nagyon jól csinálja: a Facebook-oldalán csepegteti és adagolja a verseit, hígítja őket. Vagy Szabó T. Anna és Dragomán György egy másik utat választanak, ők a felnőtt, idősebb korosztályt léptetik be a szépirodalom világába. Szerintem Dragománnak zseniális a sütős-főzős narratívája, és nagyon-nagyon sok embert megfog. Picit tőle is loptam a VerShakernél a koktélmetaforát. Egy főzőműsort könnyebb megnézni, mint egy irodalmi beszélgetést, ezért belecsempészünk valami ilyesmit is, vágyat keltünk vele a költészetre. Amúgy nem új metafora, már Pindarosz is verskoktélokat küldözgetett győzelmi ódái megrendelőinek Krisztus előtt 470 évvel.

Ahogy egy sorozat következő epizódjára vágyunk, hogy folytatódjon a sztori, vagy evés közben vágyunk a következő falatra, ivás közben a következő kortyra, ugyanaz a vágy létezik a versek világában is. Azért fedezzük ezt fel nehezebben, mert a versek esetében magasabban van az első lépcsőfok, mint a sorozatoknál vagy a kaja-piánál. Könnyebben teszünk erőfeszítést az étel vagy a sör megszerzéséért, mint a vers iránti vágyunk felébresztéséért. Pedig tényleg csak az első lépcsőfokról van szó, de hát mindig az első a legnehezebb.

A VerShaker legfrissebb (dupla) epizódjában Weiner Sennyey Tibor költővel versről és mágiájáról beszélgetett Zoltán Áron. Az újító offline adásokat a Művészetek Völgyében készítették. Ha kedvet kaptatok az irodalmi YouTube-csatornához, ebbe is hallgassatok bele.