Zichó Viktor extrémsportoló: „Azt szeretném, ha úgy adhatnék valamit ezekkel az utakkal, hogy közben inspirálom az embereket”

Zichó Viktor őrületes expedíciókon és túrákon vesz részt, mindezt két keréken, egyedül, speciális bicikliken.
Zichó Viktor

Zichó Viktor őrületes expedíciókon és túrákon vesz részt, mindezt két keréken, egyedül, speciális bicikliken. Sok viszontagság között, 11 hónap alatt járta végig Kőrösi Csoma Sándor útját egészen Indiáig, majd bringával mászta meg a Kilimandzsárót. Legutóbb elkerekezett Európa legészakibb pontjára. Vajon mi késztet arra valakit, hogy ilyen túrákat teljesítsen? Tényleg csak a kalandvágy?


K. Tengeri Dalma / Tudaton Magazin: Nagyon sok mindennel foglalkozol, extrémsportoló vagy, kalandfotós, túravezető, civilben energetikai mérnök, és könyvet is írtál. Te minek tartod magad?

Zichó Viktor: Tényleg sok mindennel foglalkozom, de igazából azt tartom magamról, hogy hosszú távú extrémsportoló vagyok. Olyan sportoló, aki jelenleg hegyet mászik és kerékpáros expedíciókat teljesít; nekem már ez lett a fő foglalkozásom, ez nyújt megélhetést. A túráimról fotókat és videókat publikálok, könyvet írok, előadásokat tartok, és a terveim között szerepel, hogy naptárakat is készítsek.

K. T. D.: A Facebook közösségi oldaladon írtad, hogy akkor van értelme az ilyen különleges teljesítményeknek, ha azokkal üzenni tudsz másoknak, ha inspirálni tudod őket. Kiknek szólnak ezek az útjaid, és mi az üzeneted?

Z. V.: A világon mindenkinek szólnak az üzeneteim. Azt szeretném, ha úgy adhatnék valamit ezekkel az utakkal, hogy inspirálom az embereket.

Szeretnék abból adni másoknak, ami az életem részévé vált: a környezettudatos közlekedés, az ökoturizmus, a fenntarthatóság, valamint az energiatudatosság szemlélete.

Számomra igazából ez küldetés, hogy minél több emberhez eljuttassam a fontos üzeneteket.

K. T. D.: Akkor ezért járod a világot két keréken, illetve saját erőforrásból?

Z. V.: Így van. Ha nem is két keréken közlekedek, a lehető legkevésbé pazarló és leginkább fenntartható közlekedési formát választom. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy ki van zárva a repülő az életemből, de nem csinálok olyat, hogy elrepülök 6000 kilométert, hogy beüljek egy all inclusive hotelba, és ugyanazt a szolgáltatást élvezzem, amit 200 kilométerre, a miskolctapolcai gyógyfürdőben is megkapnék.

Zichó Viktor
Mászás közben

K. T. D.: Fontos lenne lépéseket tenni a fenntarthatóságért, ezt is több helyen kihangsúlyozod. Szerinted egy átlagember milyen kis lépéseket tehet? Vagy milyen kis lépéseket kellene, hogy megtegyen?

Z. V.: Szerintem kis lépést hülyeség megtenni, nagyban kellene gondolkodni. A lényeg az, hogy ne érezzük úgy, mindenről le kell mondani. Viszont az is nyilvánvaló, hogy bizonyos komfortról le kell mondani ahhoz, hogy ne csak járjon a szánk a fenntarthatóságról; ha zöldek akarunk lenni, azért tenni is kell.

Szerintem akkor tudunk valamit igazán tenni, ha képesek vagyunk feladni azt az óriási kényelemet, amiben valójában élhetünk.

Gondolok itt mind a közlekedésre, mind a háztartások fenntartására, mind az étkezésre, mert ezek azok a fogyasztói szférák, ahol rengeteget tudunk spórolni a felhasznált energiamennyiségen és a kibocsátáson.

Az étkezés sokkal kevesebb kibocsátással és környezetkárosító hatással jár, ha a helyileg megtermelt ételeket esszük, ha kevesebb húst fogyasztunk, vagy ha nem tudunk lemondani a húsról, akkor a baromfihúst részesítjük előnyben.

Az italfogyasztásnál szintén rengeteg energia elmegy a palackozott italok előállítására, lehetőleg ne ásványvizet fogyasszunk Európában, hisz mindenhol elérhető a jó minőségű csapvíz. Elhitetik az emberekkel, hogy csak a palackozott víz a jó, holott ez nem igaz – bármit el lehet hitetni az emberekkel, és bármit el lehet adni nekik. Úgy gondolom, a médiának nagyon nagy szerepe van abban, hogy milyen fogyasztói szokások alakulnak ki. Ezért akarok én is a média része lenni, hogy ezt ellensúlyozzam, hogy visszahozzam a normális gondolkodásmód irányába az embereket. Hogy ne csak ezeket a túlfogyasztó trendeket mutassák az embereknek, hanem legyen valami ellenpélda is.

K. T. D.: Azt is említetted, hogy az alkalmazkodóképesség szintén fontos, és a túráidon igencsak szükséged volt rá. Általánosságban hogyan látod a mai átlagembert, milyen az alkalmazkodóképességünk?

Z. V.: Mindenki tud alkalmazkodni, az emberi szervezet csodálatos. Hihetetlen, hogy mikre képes az ember, és ezt nagyon sokan meg is tapasztalják.

Zichó Viktor
A hegyek meghódítása

Például tudunk mindennap húst enni, de ha kell, a hét 4-5 napján vega kaján is élni. Vagy lehet autó nélkül létezni, erre is képesek vagyunk; tudunk vonattal és biciklivel közlekedni. Vagy tudunk olyan szobában élni, ahol nem 24 fok van, hanem 19 vagy 16, esetleg mínusz 10. Nézzük Kőrösi Csoma Sándor példáját, ő hónapokon keresztül olyan szobában élt, ahol tényleg mínusz 10 fok volt. Inkább nem fűtött be, mert akkor nem volt füst a szobában, és bebugyolálta magát takarókba, közben írt. Vagy például a norvégok, akiknél megszálltam, 14 fokos hálószobában alszanak. Megtehetnék, hogy 25 fokban aludjanak, de 14 fokos szobában alszanak, mert nekik az jó, mert az az egészséges.

K. T. D.: Hogyan lehetne az embereket ráébreszteni ezekre a képességeikre? Hiszen mindenkiben benne van, csak elfelejtettük, elkényelmesedtünk.

Z. V.: Ez nehéz. Elsősorban azt kell elérni, hogy az emberek ne tukmálásként éljék meg a törekvéseinket.

Én mindig azt mondom, egy tiszta érzést kell kelteni az emberben, hogy jól érezze magát amiatt, mert kevesebbet fogyaszt, kevesebb a kibocsátása, kisebb az ökológiai lábnyoma.

Abban pillanatban, amikor ezt elérjük, sikeresek lehetünk. Ha ez az érzés hiányzik az emberből, akkor nem tudjuk elérni a célunkat, és az emberek nem fognak változtatni.

A másik az externália. Ha van valamilyen externália, akkor az ember abba az irányba mozdul el, hogy valami olcsóbb legyen. Hogy csinálja például a német állam? Úgy, hogy támogatja a megújuló energiaforrásokat. Igazából Magyarországon is létezik ez az irány, és kötelezően magasabb áron veszik át a termelőktől a megújuló forrásból származó energiát. Ez nem piaci ár, ezért tud működni, egyébként nem lenne versenyképes a megújulóknak az alkalmazása.

Ez a fogyasztók esetében is így van. Ha a fogyasztó látná, mennyivel olcsóbb napelemes rendszerrel üzemeltetni egy elektromos autót, akkor abba az irányba mozdulna el. Most még nagyon drága az ilyen infrastruktúra kiépítése, ezért nincs még annyira elterjedőben. Vagy ha pénzt kapna valaki azért, mert fenntartható közlekedési eszközzel jár munkába, az is sokat lendíthetne. Egyébként léteznek már olyan munkahelyek, ahol támogatást adnak azért, ha valaki kerékpárral jár munkába.

És nyilván a példamutatás is fontos, én pont ezt akarom elérni a túráimmal, példát szeretnék mutatni, különösen a következő expedíciómmal. Egy olyan világelső expedíciót tervezek, amelynek keretében az egész Himaláján végigmegyek. Ezzel azt az üzenet akarom közvetíteni a következő generációnak, hogy kerékpáron bármi lehetséges. Ha végig tudok menni a Himaláján biciklivel, akkor ők is be tudnak menni az 5-10 kilométerre lévő munkahelyükre biciklivel, vagy akár egy elektromos kerékpárral.

K. T. D.: Átugorva a túráidra, eltekertél Indiába, Kőrösi Csoma Sándor sírjához, megmásztad a Kilimandzsárót két keréken, illetve elbicikliztél Európa legészakibb pontjára is. Mindegyik felérhetett egy-egy önismereti utazással is: melyiktől mit kaptál?

Z. V.: A Kőrösi Csoma Sándor-expedíció volt a legintenzívebb talán, mert ott sokkal több országon utaztam át, mint a másik kettőnél. Amikor Afganisztánba értem a hegyek közé, nagyon messze a városoktól, egyszer csak iszonyú magas hegycsúcsokat pillantottam meg magam körül, és az egyik völgy szinte kinyílt előttem, elláttam a völgy végéig.

Nem volt ott semmi, nem volt körülöttem senki, és úgy éreztem, hogy ott beteljesedett az életem.

Úgy éreztem, nem kell már több, annyira magával ragadott a pillanat, annyira jelen voltam, hogy nem érdekelt sem a múlt, sem a jövő. Tudtam, sok munkám van abban, hogy idáig eljutottam, és én teljességgel megbecsültem ezt. Úgy éreztem, akár meg is halhatok, a teljes boldogságot éltem át.

Ez is hozzákapcsolódik a mondanivalómhoz. Aki csak elrepül oda, az nem fogja annyira megbecsülni, hogy eljutott odáig. Sokkal többet hozzáad, ha saját erőből jutunk el egy adott turisztikai desztinációhoz. Ha lassan tudunk haladni, és nehézségek is felmerülnek közben, akkor érezzük igazán a távolságot, és ez sokkal többet ad az utazás értékéhez. Ez az igazi ökoturizmus.

K. T. D.: És a másik kettő utadon?

Z. V.: A Kilimandzsáró-expedíciónál mentálisan küzdöttem meg nehezen a csúcs környéki szakasszal, az fontos volt a mentális edzésfolyamatban. Mégis talán attól kaptam a legtöbbet, amikor én adhattam másoknak.

Zichó Viktor
A Kilimandzsáró mászása közben

A Kilimandzsáróról való leereszkedés nekem óriási boldogságot jelentett, csodálatos érzés volt legurulni a csúcsról. Másnap a túravezető szállásolt el a saját lakásában, és amikor kipihentem magam a csúcsmászás után, odajött hozzám a túravezető fia és megkért, hadd biciklizzen a kerékpárommal. Azt válaszoltam, hogy nyugodtan menjen vele, láttam, mennyire odavan az örömtől.

Két óra múlva, miután kibiciklizte magát, megjelent ő is az ebédlőasztalnál, és láttam rajta, hogy szomorkás. Kérdeztem, hogy milyen volt a bringázás, és azt felelte, hogy nagyon élvezte. „Bárcsak lenne egy ilyen biciklim!” – sóhajtott fel. „Lehet, hogy lesz” – válaszoltam. Néhány órával később odaajándékoztam neki a biciklimet. Tudtam, hogy neki nagyon sokat jelent, mert nehezebben jut hozzá egy kerékpárhoz, mint én. Ezzel talán tovább terjesztettem a kerékpározás örömét, és lehetőségét adtam valakinek.

Az észak-európai expedíciómon sokat egyedül lenni volt nehéz, főleg sötétben.

K. T .D.: Egyébként miért túrázol mindig egyedül?

Z. V.: Megszoktam, és szeretek egyedül lenni. Másokkal is jó együtt, de én nehezen tudom mások társaságát elviselni, elég öntörvényű vagyok. Nem is kívánnám senkinek azt az iszonyú megterhelést és szenvedést, amit átélek azokon az utakon. Nagyon nehéz például, hogy folyamatosan szakad az eső, 0 fok van, és nem tudok olyan ruhát felvenni, ami ne ázna át. Minden állandóan hideg és csuromvizes. Vagy napokon keresztül minden fagyott a táskámban, és nem tudok semmit sem enni, amit szeretnék. Ha enni akarok, akkor először fel kell olvasztanom a mellkasomon.

Zichó Viktor
Úton Kőrösi Csoma Sándor sírjához a Hindukus hegyein keresztül, a Himalájától nyugatra

Túlélni bármilyen körülmények között lehet, az ember bármihez tud alkalmazkodni, csak el kell határozni. El kell dönteni, hogy ezt végig fogom csinálni.

K. T. D.: Egy ilyen volumenű útra hogyan lehet felkészülni? Iszonyú állóképességre, monotóniatűrésre és alkalmazkodóképességre van szükség; hogyan tudsz rá fizikálisan és mentálisan készülni?

Z. V.: Nekem ez igazából folyamatos, én itthon is edzek, biciklizek, futok, aki nem áll meg az edzéssel annak nem kell külön edzés, külön rákészülés.

K. T. D.: Mégsem lesz például minden futóból ultrafutó, ehhez kell valamilyen plusz.

Z. V.: Ha nagyon akarsz ultrafutó lenni, akkor az is leszel. Ha eldöntöd, hogy ultrafutó leszel, és neked ez az álmod, megvan hozzá a két lábad, rendben vagy fizikailag, akkor az leszel. Ez igazából csak akarat kérdése.

K. T. D.: Ezek szerint neked innen ered az az indíttatás, hogy extrém szintekre emeld a túrákat, az expedíciókat, a vállalásokat? Folyamatosan emeled a tétet?

Z. V.: Én ezeket élvezem, ezekben érzem jól magam, és akarom őket csinálni. A következő egy nagyon különleges expedíció lesz. Végig fogok menni az egész Himalája hegylánc legnyugatibb pontjától a legkeletibb pontjáig. Az körülbelül 5000-5500 km közötti vállalást jelent, mintegy 160 000 m szinttel, és úgy tervezem, 6 hónapig fog tartani az út.

K. T. D.: Ha az összes expedíciód közül egyetlen sztorit kellene kiemelned, melyik lenne az? Mi hagyta benned a legmélyebb nyomot?

Z. V.: Talán ami a Kőrösi Csoma Sándor expedíció végén történt velem. Kilenc hetet töltöttem egy kórházban, ahonnan végül kiengedtek, akkor oldották fel India lezárását a Covid–19 miatt. Utána indultam tovább, még hatnapnyi útra voltam Kőrösi Csoma Sándor sírjától. Az utolsó két napot álruhában kellett megtennem, mert nem engedtek be a legutolsó államba. Azt mondták, oda csak az indiaiak mehetnek be, ezért én indiai lettem. Beöltöztem helyinek, béreltem egy biciklit, és azzal fejeztem be az expedíciót. Ebben a ruhában mentem fel Kőrösi Csoma Sándor sírjához is.

Nagyon idegtépő volt, mert két rendőrrel is találkoztam, az első elhitte, hogy indiai vagyok, csak messzi államból jöttem, ezért nem beszélek hindiül. A másik rendőr kérte, hogy távolról mutassam meg az útlevelemet, de a Covid–19 miatt nem merte megfogni, és elengedett.

Zichó Viktor
A pillanat, amikor Zichó Viktor a 11 hónapos utazást követően megérkezett Kőrösi Csoma Sándor sírjához Dardzsilingbe, Indiában

Így tudtam eljutni a sírhelyig, azt az élményt pedig lehetetlen leírni. Hirtelen minden üres lett a fejemben. Utána kezdtem el gondolkodni, hogy ha nekem ennyire nehéz volt, akkor milyen lehetett Kőrösi Csoma Sándornak, aki szintén álruhában közlekedett, szinte végig. Ráadásul ő nemcsak utazott, hanem felkutatott egy nyelvet szinte a nulláról, ami valljuk be, kicsit erősebb, mint hogy én végigmentem ezen az útvonalon.

Azt éreztem, hogy amit ő véghez vitt az életében, az egy csoda.

Akaraterővel gyakorlatilag bármire képesek vagyunk, ha tényleg el akarjuk érni. Bárki álmodhat nagyot, és ha kellőképpen odafigyel rá, sikerülni fog. Én pontosan ennek az analógiájára szeretnék példát mutatni az embereknek, mert ha akarják, akkor bármit elérhetnek a fenntarthatóság vagy a környezetvédelem érdekében is. Csak akarat kérdése.

Zichó Viktor weboldala

Zichó Viktor YouTube-csatornája

A képek Zichó Viktor tulajdonát képezik.

Az interjút készítette: K. Tengeri Dalma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.