Visszatérés ősanyáinkhoz és királynőinkhez

S. D. G.: Nekem a tapasztalatom, hogy bár a női egészségügyi gondokról beszélni még mindig tabu, egyáltalán nem az az alapállapot 25 év felett, hogy minden rendben van. Ezért lenne jó, ha többen beszélnének a saját nehézségeikről.

B. E. A.: Teljesen igazad van. Amikor évekkel ezelőtt endometriózist diagnosztizáltak nálam, egyrészt fogalmam sem volt, mi ez a betegség, másrészt pedig meglepett, hogy mennyi nő szenved különböző nőgyógyászati problémákban. Családon belül, illetve a közvetlen környezetemben is rengeteg esettel találkoztam. Én a kezdettől fogva őszintén beszéltem a betegségemről, épp ezért más nők is szeretnek megnyílni előttem.

Ezek a sorsok nem tabuk: rólunk, nőkről szólnak, a nőiességünkről, az önbecsülésünkről, a szexualitásunkról és a mindennapi komfortérzetünkről.

A mai rohanó világ és az egészségtelen, városi életformánk nagyban hozzájárul szerintem a magas számadatokhoz, de erre majd még később kitérek.

S. D. G. Szerintem senki nem úgy indul neki a világnak, hogy egy nap majd női nehézségekbe botlik. És manapság szerintem nincs olyan nő, aki rá ne kérdezne a társadalmi nemi szerepek státusára. Te például egy nagyon menő zenekar frontembere vagy, szembemész a társadalmi elvárásokkal. Neked a saját nőiséged egy ilyen sajátos szerepkörben mit jelentett?

B. E. A.: Felszabadító érzést: visszatérést ősanyáinkhoz és királynőinkhez. Az én családomban erős nők ülnek a trónon: ők a nagymamáim, az édesanyám, úgyhogy volt kitől tanulnom. Számunkra az otthon tiszta, meleg, hívogató és meghitt, vasárnap délben több fogásos melegétel kerül az asztalra. A család az első, ugyanakkor fontos számunkra a munkánkban és a karrierünkben való kiteljesedés.

Apai nagymamámnak mindig mondom, hogy írjon könyvet az életéről, mert egy igazi female empowerment sztori az övé: a szocializmus árnyékában, saját erőből és tudással sikeres üzletasszonnyá vált egy abszolút patriarchális közegben. Valahol én is erre az útra kerültem, mivel a metál színtéren kevés az önmegvalósító női énekes és dalszerző, illetve a zenei menedzsment és koncertszervezés se egy „leányálom”, hogy szimbolikusan fogalmazzak. Viszont a kreatív, finom női energiáim az Ann my Guard és Light By The Sea dalokban abszolút megmutatkoznak, illetve esténként kézműves termékeket, főképp gyertyákat készítek, és minden nap főzök.

Ezek az apró rituálék alapfeltételei számomra a női létnek, és egyensúlyba lendítenek egy kemény munkanap után, amit kizárólag férfiakkal töltök.

Arra jöttem rá az évek folyamán, hogy hiába akar valaki nőként érvényesülni a modern világában, ha a patriarchális rendszer férfiszerepet kényszerít rá „női önmegvalósítás” címen. Ez olyan, mintha a kulcs nem illene a zárba, és a világért sem tudjuk kinyitni az ajtót magunk előtt. Én erre akkor jöttem rá, amikor hiába már a harmadik albumomat írtam az Istennőimről a metál színtéren. Bár komolyabb sikereket értünk el nemzetközi szinten, mégis nőgyógyászati problémát diagnosztizáltak nálam. A fejemet tettem volna rá, hogy velem ilyesmi sose fog történni. De megtörtént. Én pedig olyan vagyok, hogy egy adott betegség mögött mindig a lelki kiváltó okokat keresem először. Nem azt mondom, hogy bármit másképp csináltam volna. Dehogy! Büszke vagyok a kitartó, törtető, férfias tűz-energiára, ami eljuttatott oda a karrieremben, ahol most vagyok, viszont közben nem hallottam a bennem morajló óceánt, a felnőtt nővé érő kislányt… 

S. D. G.: Mi a te diagnózisod, és hogy jutottál el odáig, hogy diagnosztizáljanak?

B. E. A.: 2018-ban harmadik stádiumú endometriózist diagnosztizáltak nálam laparoszkópos műtét után. Sok nőtársamnak nem mondok újat azzal, hogy csak a harmadik orvos (aki az ország egyik legnagyobb specialistája) mondta ki a diagnózist, előtte két nőgyógyász állította, hogy nincs endometriózisom, pedig akkorra már munkába is alig tudtam járni a fájdalmaim miatt.

Emlékszem, egy kedd délután akkora fájdalmat éreztem, hogy a mentőket terveztem hívni. Aztán a vécén támaszkodva, miután a fájdalomtól kihánytam mindent magamból, eszembe jutott, hogy mit mondok majd a mentősöknek? Menzeszfájdalom? Migrén? Biztos kinevetnek. Inkább a több napon át tartó, csendes szenvedést választottam a sötét szobában, fájdalomcsillapítóktól kábultan. A műtétem igazi megváltás volt: a nagy napon nem voltam ideges, hanem boldog, hogy egy kis időre megszabadulhatok a fájdalomtól.

Emlékszem, amikor felébredtem, láttam egy 25 éves lányt, akinek nem volt olyan szerencséje, mint nekem: nála olyannyira komoly volt a probléma, hogy sztómazsákot kapott, amellyel kénytelen együtt élni. De valahol boldogságot láttam az arcán, amiért ő is megkönnyebbülhetett egy kis időre, hogy nem kell a borzalmas fájdalommal együtt élnie…

S. D. G.: Hogy kezelted és mit tehettél a felmerült helyzet ellen? Ez egy fennálló vagy javítható állapot? Szembekerültél-e szőnyeg alá söpréssel?

B. E. A.: Nem mondok meglepetést azzal, hogy a fizikai fájdalom mellett mentálisan is megviselt a diagnózis. Viszont megfogadtam, hogy nem leszek az önsajnáltatás példaképe, így kizárólag egy magyar Facebook-csoportban vagyok tag, ami endometriózissal foglalkozik.

Az ottani történeteket olvasva is szerencsésnek mondhatom magam, amiért még megvan a méhem, és mindkét petevezetékem átjárható.

Ezen a fórumon egy csomó jó dolog is történik: recepteket osztunk meg, a félelmeinkről beszélünk, őszintén, kötetlenül. Mint ahogy azt említettem, beszélnünk kell egymással, mint régen az asszonyok szövögetés közben, mivel a női lét alapfeltétele a kommunikáció és a folyamatos visszacsatolás.

A diagnózis egy életre szól, ez a legrosszabb az egészben. A műtét után szinte biztos visszatér, amelyet egy újabb műtét követ. Sokan már a 20-as éveikben a méheltávolításon gondolkodnak, csak hogy ne kelljen tovább szenvedniük. Én nem azt mondom, hogy írjuk ki magunkra, hogy milyen betegséggel kell szembenéznünk életünk végéig, viszont fontos, hogy ne legyen tabu mondjuk a munkahelyen, hogy pár napot otthonról dolgozzunk, mivel napokig az ágyból se tudunk kikelni, annyira fáj mindenünk.

Elegánsan, diszkréten el lehet magyarázni a közvetlen környezetünknek, hogy min megyünk keresztül.

S. D. G.: Mit lehet tudni erről a betegségről? Mit tehetsz ellene? Milyen kihatással van ez a jelenre és a jövődre nézve?

B. E. A.: Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méhnyálkahártya (endometrium) kórosan elkezd nőni a méh üregén kívül. Laikusoknak úgy szoktam ezt elmondani, hogy ez az anyag összetapasztja a belső szerveket, és úgy nő ki a méhből, mint egy fa a földből. A jelenlegi adatok szerint minden tizedik nő érintett, úgyhogy abszolút népbetegségről beszélünk.

Na de miért? Nagyanyáink is ennyit szenvedtek volna régen? Marilyn Monroe-t is az endometriózis kényszerítette arra, hogy fájdalomcsillapítókhoz nyúljon? Ezt nem tudjuk, csak feltételezzük.

Ez a csavar az egészben: a mai modern orvostudomány némán áll a dolog előtt, és nem tudják a kiváltó okot, csak feltételeznek.

Én a lehető legtöbb cikket elolvastam, videokurzusokon vettem részt, és az évek alatt kialakítottam magamnak egy életformát, amelyben hatékonyan tudom kontrollálni a fájdalmaimat.

Önző vagyok alvás és evés terén. Muszáj a napi 7-8 óra pihenés és a napi ötszöri étkezés. Már évek óta nem eszem húst, és 90%-ban növényi, cukormentes étrendre tértem. A maradék 10%-ban a következőképp bűnözök: étcsokoládét eszem, nagyon ritkán tanyasi tojást vagy laktózmentes tejterméket. A növényi alapú, vegán diéta nemcsak a testemnek tett jót, hanem a spirituális énemnek is: egyre közelebb érzem magamhoz a természetet és az állatokat, mintha valaki megtisztította volna a szemüveget, amellyel a harmadik szememen keresztül látok. Mindenkinek szívből ajánlom, viszont itt is, mint az endónál, sohasem szeretnék prédikálni és kiírni magamra, hogyan étkezem, vagy hogy mennyire fáj a hasam. Én csak finoman inspirálni szeretnék másokat a történetemmel.

A folyamatos futás és jóga nélkül már élni sem tudnék, éppen ezért nagyon szomorú vagyok, amikor mondjuk a fájdalmam miatt nem sikerül aznap 100%-ban a topon lennem fizikailag, és nem tudok elmenni futni.

Nagyon örülök, hogy a kannabisz gyógynövényt egyre kevesebb országban „vetik máglyára”, mivel velem csodákat tett: a CBD-olaj nagyon jó gyulladáscsökkentő és altató, rendszeresen szedem, illetve kurkumát és gyömbért eszem reggelente.

Az Oroszlán aszcendensem imádja a luxust és a kényeztetést, így szeretem meglepni magam hetente valamivel. Jelenleg sajnos nem tudok ruhákat és ékszereket venni magamnak a pandémia miatt, viszont egy használt könyv vagy egy virágcsokor a sarkon áruló nénitől ugyanolyan boldogsággal tölt el, mintha kozmetikushoz mennék. A napi 20 perc csönd és meditáció (amely sokszor gyertyakészítésbe torkollik) is fontos, illetve a napozás. Észrevettem ugyanis, hogy télen nagyobbak és hosszabbak a fájdalmaim, mint mondjuk nyáron, ezért igyekszem minél több D-vitamint szívni magamba. Szeretek eljárni gyógyító asszonyhoz, aki hipnózissal, masszázzsal és meditációval kezel. Ilyenkor a petefészkeimhez beszélek, megpróbálom megfejteni, mit üzennek nekem.

Még nagyon sok tanulnivalóm van a betegségemről és magamról. Ezekről naplót vezetek, és tudom, hogy évről évre egyre magabiztosabb és egészségesebb leszek. A legnagyobb kívánságom pedig, hogy egy nap édesanya lehessek. Ha lehet egy kérésem a Jóistentől, akkor az az, hogy legyen egy gyönyörű, egészséges gyermekem hamarosan.

S. D. G.: Mit tanácsolsz a 20+ korosztálynak? Vagy nőtársaidnak, akik ugyanezzel küzdenek?

B. E. A.: A fenti életmódbeli tanácsokat illetően próbálják ki, hogy számunkra mi működik és vezessenek „fájdalomnaplót”. Nekem az endometriózison kívül rendszeresen jönnek-mennek a ciszták, amelyek szintén egy stresszesebb időszakhoz és kibillent egyensúlyhoz köthetők. Lelkileg is mélyre kell ásni: sokszor az apa-lánya, anya-lánya kapcsolatban kell keresni a választ a betegségünkre, nálam apukám halála után újult ki szörnyen az endo, a mai napig nem sikerült teljesen feldolgoznom édesapám elvesztését, aki egyébként szülész-nőgyógyász volt. A párkapcsolatok terén is kritikus szemmel kell vizsgálnunk magunkat. Erről egy egész estét tudnék beszélni, legyen csak annyi, hogy fontos a meghitt intim kapcsolat a nő és a férfi között, enélkül az önbecsülésünk egyre csak romlik, ami különböző nőgyógyászati betegségekhez vezethet.

Vissza kell találnunk az ősi női forráshoz és ahhoz a szerephez, amelyben kényelmesnek érezzük magunkat.

A tiszta víz, a friss egészséges étel, az otthon harmóniája, a kedves szó, a folyamatos kalandvágy, az anyai ölelés, a minket körülvevő szépség és esztétikum szerintem minden magát nőnek valló ember számára alapfeltétel kell, hogy legyen. És igen: önzőnek kell lenni a saját „női-énidő” tekintetében és fel kell tenni azt a bizonyos koronát a fejünkre!

Én tudom, hogy ez nem egyszerű, főleg a mai világban, de muszáj ezekről a dolgokról nyíltan beszélni és tudom, hogy az igazi férfiak megértően és elfogadóan fognak viselkedni velünk, ha kimondjuk, amire vágyunk. Na de mire vágyunk igazán? Ez már csak a női lélek titkain múlik…ezért kell mindenkinek mélyre ásnia!

Én nagyon örülök, ha ismeretlen lányok írják le a történeteiket nekem, vagy ha van, akiknek megadhatom az orvosom elérhetőségét. Nem egy nőtársamnak sikerült így segítenem, amire nagyon büszke vagyok.

S. D. G.: Miként változtatta meg ez a szemléletmódodat a nőiségről?

B. E. A.: Elsősorban, ahogy már említettem a beszélgetésünk elején, először félreértelmeztem a female empowerment definícióját, mivel egy patriarchális szerepben szerettem volna érvényesülni férfias vehemenciával, nőként, ami totál félrevezetett évekig.

Nekem nem ez az utam, ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy mindenki a maga nézetei és saját nemi szerepe szerint kell, hogy éljen, a legjobb és legbölcsebb belátása szerint.

Az én tapasztalataim teljesen szubjektívek. A betegségem jelzés volt, hogy ebben az életemben a harcos amazont nem a férfiak által uralt csatamezőn kell keresnem, hanem egy palotában, királynőként a trónon. Megtanultam szembenézni önmagammal, életmódot váltottam, és egyre közelebb érzem magamhoz a nőtársaimat. A műtétem előtt, a fájdalomtól megtörve lázálmom volt: női arcokat láttam a világ minden teréről, ugyanúgy az ég felé pillantva, könnyes szemmel. Tudom, hogy valódi nőket láttam, akikkel kialakult valami kapocs közöttünk. Fájdalmas, egyben mesés élmény volt.

S. D. G.: Hogyan tovább?

B. E. A.: Három éve volt a műtétem, és érzem, hogy hamarosan jön a következő. Viszont van, hogy napokig nem érzek fájdalmat, és a maximumon pöröghetek, ami nagy boldogsággal tölt el. Három havonta járok kontrollra, és amíg nem látnak a méhemben nagy elváltozást, addig igyekszem kihúzni a műtétig természetes gyógymódokkal. Nincs folyamatos betegségtudatom, hiába érzek folyamatosan szúró érzést a méhemben és a hasamon.

Tudom, fura, de már megtanultam együtt élni vele! Különös kapcsolat a miénk!

Most viszont, ha nem bánod, abbahagyom a történetem, hiszen előttem áll az esti futás, a jógagyakorlatom és az Újhold meditációm. Megyek is, örültem a találkozásnak!

Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella

A fotókon: Baumann Eszter Anna