Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet által 2020-ban kiadott, kemény borítású könyvecske (125 oldal), Fülest idézve a Micimackóból: „a kedvenc méretem”. Vagyis A5-ös formátumú, ami azt jelenti, hogy „tenyérbemászó” és zsebbe illő. Plusz pont, hogy könyvjelzővel is rendelkezik. A külső borító eléggé színes ahhoz, hogy magára vonja a figyelmet, viszont nem rikító, csiricsáré. Egy festmény reprodukciója, amely számomra csak stílusában ismerős. Egy piros abrosszal leterített asztalra könyöklő, fehér inges férfit és egy undok pofájú sziámi macskát ábrázol. Kettőjük között egy lángoló tarajú kakas egy könyvet tart, amelynek nyitott lapjain, halványan, cirill betűs írás olvasható. Az asztalon egy palack, poharak és egy sárga villamos. Tudatalatti asszociáció: Bulgakov. Rákeresek a neten. A festmény Orr Máté alkotása, címe pedig: Hála a kakasnak. További kutatás után megtudom, hogy az alkotót valóban Bulgakov A mester és Margarita című regénye ihlette a műve megfestésekor. Kiderül a rejtélyes cirill betűs szöveg üzenete is, ami egy orosz idézet a könyvből. Magyarul így hangzik: „A gyávaság a legrútabb bűnök egyike”.
Való igaz, az utazónak le kell győznie a félelmeit, meg kell szabadulnia a gyávaság bűnétől, ha útra akar kerekedni. Ki kell mozdulnia a komfortzónájából, vállalnia kell a hányattatást, az idegen kultúrák és az idegen nyelvek nyújtotta kihívásokat, az utazás elkerülhetetlen kényelmetlenségeit és a kies szállodaszobák esti magányát. Ugyanis az utazó – mint amilyen a szó legjobb értelmében a szerző maga, Nagy Abonyi Árpád – egyáltalán nem azonos a turistával. Turista bárki lehet, akinek pénze van, de az utazónak ennél többre van szüksége: egyéni stílusra. A turista csoportosan utazik a turistaparadicsomokba, ahol az idegenvezetők, mintegy futószalagon, végigvezetik a kötelező látványosságok előtt. Nyájként terelgetik őket, mivel a turisták általában tájékozatlanok, felkészületlenek és gyámoltalanok. Úti céljaikat nem a kíváncsiság határozza meg, hanem az ár és a vélt minőség aránya, céljuk a lehető legpasszívabb pihenés és kikapcsolódás az all inclusive szolgáltatásokat nyújtó szállodák valamelyikében.
Az utazó ezzel szemben magányos farkas. A kíváncsiság és a felfedezés gyönyöre vezérli az úti célja megválasztásakor. Útjaira alaposan felkészül: utána jár az adott ország, vidék földrajzának, történelmének, szokásainak és látványosságainak. A „kihagyhatatlan” látványosságokat azonban olykor könnyű szívvel kihagyja, (ha például turisták tömegébe ütközik). Ő nem feltétlenül látni, hanem inkább tapasztalni akar, megélni magát az utazást.
Nem a csodákat, hanem a hangulatokat keresi. Mivel örök nyüzsgő, és fittyet hány a kényelemre, az utazó lehetőleg olcsó hotelekben száll meg. Úgyis csak aludni jár oda, hiszen napestig az utcákon lófrál, igyekezvén azonosulni a hely varázsával.
Olyan vendéglőkbe, kávézókba, cukrászdákba tér be, amelyeket a „bennszülöttek” is látogatnak, tudván, hogy ott teremnek a legízletesebb helyi falatok, és ott történnek meg a legizgalmasabb harmadfokú találkozások a nyelvvel, a kultúrával és az érdekes egyéniségekkel.
Abonyi Nagy Árpád útikönyve három városba, három országba, három földrészre röpít el minket ebben a szellemiségben, Hermész tenyerén: Lisszabonba, New Yorkba, illetve Hong Kongba.
A szerző jelen időben, egyes szám első személyben, pörgő módon, mintegy az útitársává fogadván az olvasót, vezet végig minket a városokon, illetve a könyv lapjain. Általa számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy az utazás nem az A-ból B-e való minél hamarabbi eljutást jelenti, hanem ennél sokkal többet. Az utazás lényege az út maga, valamint a másság megtalálása az egyre inkább uniformizálódó világban. Számára az utazás napokkal, hetekkel, hónapokkal az indulás előtt elkezdődik. Mentális, szellemi felkészülés, belső ráhangolódás előzi meg az indulást. Ez részben pótolja mindazt, amit a civilizáció elragadott az utazás romantikájából. A mai világban az út néhány órányi, általában kellemetlen zötykölődést vagy émelyítő repülést jelent, amelyben nincsenek átmenetek, hiszen fél nap alatt akár több ezer kilométerre kerülhetünk a megszokott világunktól. Ez persze, bizonyos szempontból tagadhatatlan előny, de hajdan, az első útikönyvek megjelenésekor, a romantikus korban, emberi tempóban szeltük volna át a tájat, szemlélődve, meg-megállva, türelmesen, lépésről-lépésre haladva a célunk felé.
A látottakat a szerző realisztikus módon, aprólékos részletességgel tárja elénk, viszont betekintést enged az olvasónak a saját gondolataiba is. Olvasás közben képszerűen peregnek előttünk az események, szinte halljuk a párbeszédeket, és érezzük a szokatlan, egzotikus illatokat. Számos apró, érdekes információ fűszerezi a történeteket.
Megtudjuk, hogy a világon a legfinomabb halkonzerveket Portugáliában és Marokkóban gyártják. Hogy Mátyás királynak volt egy pompázatos, denevérekkel díszített köntöse. Hogy a felhőkarcolók közé soha nem süt be a nap. Hogy Jimi Hendrix apai ágon cseroki indián volt. Hogy Hong Kong területének a negyven százaléka park és zöldövezet.
A könyv minden lapján átsüt a szemlélődő, filozofikus derű napvilága, még akkor is, ha épp egy felhőszakadásról számol be a szerző. Ám ahol fény van, ott az erős kontrasztok, az árnyékok is megjelennek, nyugtalanító, bizarr helyszínek vagy alakok formájában. A ragyogó napvilág és az árnyék egymás kiegészítői, mert a szerzőt idézve: „valahol minden összeér, valahol minden, mindennel összefügg”. Lisszabonban, egy erődítményszerű, komor épület, (amelyről kiderül, hogy egy sötét múltú elmegyógyintézet) látványa borzongatja meg mindennap, mikor elhalad előtte. A Harlemből pánikszerűen menekül, mivel olyan helyekre tévedt, ahova a született New York-iak nagy része soha be nem tenné a lábát. Ugyancsak Amerikában egy hatalmas könyvesboltban talál menedéket két furcsa kínai elől, akik kitartóan követik. Hong Kongban egy rámenős transzvesztita és két hamis vízumokkal seftelő sötét, fenyegető alak érezteti a világvárosi éjszakák leselkedő veszélyeit.
A kötet hátsó, belső borítólapját böngészve látom, hogy 500 példányban adták ki a könyvet. Ha kiadó lennék, én máris a második (esetleg bővített) kiadáson gondolkodnék.
Szerző: K. Kovács István
Kiemelt kép: Hála a kakasnak – Orr Máté
