Ülve, állva, nagykabátba’

Természetes módszerek a termékenység fokozására, a fogamzás elősegítésére, a meddőség kezelésére.

Meddőség az, amikor egy év védekezés nélküli, rendszeres házasélet után sem következik be terhesség. (Webbeteg.hu)

Két év és egy sikertelen terhesség után nem bíztuk a szerencsére a sikert, ezért mindent kipróbáltunk, ami csak szembejött velünk. Az internet tele van különböző módszerekkel, praktikákkal, amelyek a biztos sikert ígérik. Vannak köztük olyanok, amelyek valóban segítségül szolgálhatnak, ugyanakkor nem szabad csupán ezekre hagyatkozni! És vannak köztük olyanok, amik csodaszerként hirdetik magukat, de csak becsapják az embereket – szóval fontos a tájékozódás, mielőtt felelőtlenül magunkba tömünk valamit, csak mert valaki azt mondta! Plusz rengeteg kidobott pénz is lehet, ha valaki ész nélkül kipróbál mindent.

Egy alapos orvosi kivizsgálással rengeteg időt megspórolhatunk magunknak, mert ha egy olyan betegség vagy probléma áll a háttérben, amely mindenképpen orvosi beavatkozást igényel, az úgysem hozható helyre némi teával vagy vitaminokkal. Amikor viszont orvosilag semmi nem indokolja a meddőséget, vagy esetleg megtalálják a probléma forrását, és kiegészítő terápiaként hozzákapcsolható ezek bármelyike, forduljanak bátran a természetes gyógyászati módszerek valamelyikéhez!

Forrás: Dear W (Pexels.com)

Gyógykészítmények

Terhesvitaminok

Több helyen olvastam, hogy a terhesvitaminok segítségével felkészülhetünk a terhességre, feltölthetjük velük szervezetünk vitamin- és ásványianyag-raktárait, hiszen egy egészséges magzathoz egészséges anyára van szükség, ezek a készítmények pedig éppen ezt a célt szolgálják. Az utóbbi idők javaslatai szerint azonban elegendő az első trimeszter végéig szedni őket: a bennük lévő B6-vitamin segít a terhességi rosszullét átvészelésében és a magzat megerősödésében, ugyanakkor a három trimeszteren át tartó szedésével a baba olyan fejlettségi szintet ér el már az anyaméhben, amelyet csak a születés utáni pár hétben kellene.

Folsav

A vitaminok közül az egyik leginkább javallott a folsav, amelynek pótlása, főleg leendő kismamák esetében nagyon fontos, hiszen a folsav segíti elő a magzat idegcsőzáródását, ami ennek hiányában nem valósul meg; valamint segíti a beágyazódást, a vérképződést, a B12-vitamin felszívódását. Sok – meddőséggel küzdő párnak segített már az, hogy a megfelelő folsavbevitel biztosított volt.

Forrás: Hebert Santos (Pexels.com)

Méhpempő

A méhpempő a fiatal méhek által termelt garatmirigy-váladék. Fehér színű, zselészerű anyag keserű, szúrós ízzel. A méhek táplálékául szolgál, a méhkirálynő ennek köszönheti különleges képességeit – a dolgozókkal ellentétben a királynő lárvája csak méhpempőt fogyaszt, ezáltal válik képessé a saját súlyánál 2,5-szer több pete lerakására, túlélni saját utódait, és életben maradni akár 5 évig is. Több, a meddőség gyökereként ismert problémát kezelhetünk vele: az inzulinrezisztenciát, a pajzsmirigy-problémákat, helyreállítja a hormonháztartást és vele együtt a menstruációs ciklust is. A férfi meddőség kezelésére is ajánlják: növeli a tesztoszteronszintet, és javítja a spermiumok mozgékonyságát is.

Forrás: Mareefe (Pexels.com)

Babaváró tearendszer Szabó Gyuri bácsitól

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember, sok más mellett a terméketlen párok segítésére is gondol. A babaváró tearendszert leginkább azoknak a pároknak javasolják, akiknél semmiféle rendellenesség nem áll fenn, nincsen fizikai oka a meddőségnek, mégsem sikerül a gyermekáldás. Nekik állította össze ezt a háromlépcsős teakúrát, amelyet a pár mindkét tagjának javallott végigcsinálni.

  • Első lépésként a szervezet megtisztítása zajlik. Ehhez a csalán- és a diólevél teából minden nap, felváltva meg kell inni egy csészével, éhgyomorra.
  • A második lépcsőfok a spermiumszám növelése a férfinál, a méhfal megerősítése a nőnél. A nőnek egy csésze fagyöngy-teát kell minden nap meginnia, míg a férfinek egy nyers fürjtojás sárgáját, egy pohár barna sört és zellert kell fogyasztania.
  • Harmadik lépésként a női, illetve férfi teakeverékből kell fogyasztaniuk minden nap egy-egy csészével. 

A fenti gyógykészítmények tudományos alapon ajánlott szerek a meddőség kezelésére, ezek segítségével kézzelfogható, szemmel látható eredményeket lehet elérni, észrevehetően nő a szervezet ásványianyag-ellátottsága, vizsgálatok útján feltérképezhetők a pozitív hatások. A párok azonban gyakran nem csupán orvosi ajánlásokat, hanem egyéb módszereket is fontolóra vesznek a siker reményében. Velem is épp így volt, így jutottam el a következő módszerek kipróbálásáig.

Forrás: Pixabay (Pexels.com)

Alternatív módszerek

Aviva-torna

Az Aviva-módszer kidolgozója Aviva Gabriella Steiner, magyar származású tornász, fizikoterapeuta. Tel Avivban oktatta a nőket a tornára, elsősorban a felborult ciklus rendezésére használta a módszert. Ma hivatalos oktatóktól, a Tóth Lívia által megírt segédkönyv alapján lehet elsajátítani egy három órás kurzuson, majd otthon lehet végezni a gyakorlatokat. A torna egy speciális mozdulatsorból áll, amely segít beindítani a szervezet öngyógyító folyamatait, fokozza a vérkeringést – elsősorban a medencetájékon, ezzel javítva a természetes fogamzóképességet. A torna nem csupán a meddőséggel küzdő nőknek javasolt, hanem azoknak is, akik rendszertelen ciklussal, esetleg fájdalmas menstruációval küzdenek. A módszerhez kidolgozott második gyakorlatsor segíti a férfiakat is a meddőség kezelésében. Segítséget nyújt különböző prosztatamegbetegedések esetén, megszünteti a potenciazavarokat, növeli a spermiumok számát és életképességét egyaránt. Több tucat sikertörténetet olvashatunk az Avivamodszer.hu-n.

Forrás: Anete Lusia (Pexels.com)

Talpreflexológia

A talpreflexológia szerint a talpon a teljes test térképe helyezkedik el – megvan a helye az összes testrésznek és szervnek, például a kislábujjak a füleket jelképezik. A talp vizsgálata reflexológusszemmel sok mindent megmutat a szervezet állapotáról, sőt kezelni is lehet általa a problémás területeket. Meddőség esetén a talpon a méhre ható területet masszírozva fokozódik a vérkeringés, ezzel növelve a sikeres terhesség létrejöttét – a méh megfelelő vérellátottsága elengedhetetlen a megtermékenyült petesejt beágyazódásához. Rendszeres alkalmazásával javítható a petevezetékek átjárhatósága is. Az elzáródott petevezeték meggátolja a hímivarsejt és a petesejt találkozását, rosszabb esetben a megtermékenyülést követően elakad a vezetékben, ezáltal méhen kívüli terhességet okozva. Mindezek mellett a reflexológia elősegíti a test méregtelenítő folyamatait, javítja a keringést, beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait, stresszoldó hatása kedvezően hat a korábbi sikertelenségek miatt érzett negatív érzések leküzdésében is. Férfiak esetében javítja az ondóvezetékek átjárhatóságát, növeli a spermiumok számát, életképességét.

Forrás: Ivan Samkov (Pexels.com)

A több évnyi sikertelenség, az állandó kudarcok, a sorra kiderülő okok, vagy éppen az ok nélküli meddőség; mások sikerének, boldogságának látványa mind-mind csak tovább fokozza a stresszt, ami pedig további sikertelenségekhez vezet, így kerülünk bele egy ördögi körbe. Gyakran hangzik el a jó tanács, hogy „Ne stresszelj miatta!”, de amilyen könnyű mondani, olyan nehéz megcsinálni. Én két módszert próbáltam ki stressz ellen: a jógát és a meditációt. Mindkettő segít arra az egy-két órára kikapcsolni az agyat, mivel koncentrációt igényel, a jóga ráadásul fizikai aktivitás is egyben, így a mentális és fizikai jóllétünkre egyaránt hat.

Meddőségből termékenység

A legtöbben kételkednek a természetes módszerek hatásosságában, ám minden, általam is kipróbált módszert öveznek sikertörténetek, és azt is hozzátehetjük, hogy a klasszikus orvostudomány sem tud mindenre gyógyírt. Minden nő más és más: ami az egyiknél használ, az a másiknál nem feltétlenül. Úgy gondolom, hogy ezek között számos olyan módszer van, amelynek pozitív hatásának megérzéshez szükség van egy jó adag hitre, bizalomra és kitartásra. Dr. Csomai Zita Meddőségből termékenység: Természetes megoldások egy új életért című könyvéből további természetes módszerekről olvashatunk, ha nem bírjuk kivárni, hogy „majd úgyis eljön annak az ideje”!

Írta: Hacskóné Bezzeg Alexandra

Források: