Textilzsebkendő: a „titkos” hajtogatás

Van egy hajtogatási módszer, amivel a textilzsebkendő műsoros része mindig befelé lesz. Így már nem is ördögtől való, igaz?
textilzsebkendő

Két évvel ezelőttig meg sem fordult a fejemben, hogy lecseréljem a papírzsebkendőt. Természetes volt, hogy egy-két orrfújás után landol a kukában, és a táskámból már kaphatom is elő a következőt. Aztán zero waste törekvéseim során egyszer csak eljutottam oda, hogy a zsebkendő-kérdéssel foglalkozzak.

Fotó: bloomingnakanishi (pixabay.com)

Ekkor azért már mondhatjuk, hogy évek óta igyekeztem zöldíteni a háztartásomat, és az életmódomat. Különösebb nehézség nélkül álltam át a csomagolásmentes vásárlásra, hagytam el a konyhai papírtörlők használatát, és állandóan kutattam az új környezetbarát megoldásokat. Minél többet vezettem be, annál elégedettebbnek éreztem magam, és ez továbbra is így van (hiszen ennek az útnak sosincs vége).

A textilzsepikkel kapcsolatban voltak kételyeim, főleg a mosás terén. Szerencsére a hulladékmentes.hu-n találtam ezzel kapcsolatban egy cikket. A mosás előtti áztatás és egy gyors szappanos dörzsölés nem tűnt túl macerásnak, úgyhogy gondoltam, kipróbálom, és én is adok egy esélyt a textilzsebkendőknek! (Persze lehet vitatkozni, hogy valóban környezetbarátabb megoldás-e a textil, de az én célom az volt, hogy csökkentsem a hulladék mennyiségét és még egy egyszer használatos eszközt iktassak ki az életemből.)

Rövidáruboltban vettem az első darabokat. Egyszerű, fehér, pamut zsepiket. Persze gyönyörű kézműves termékeket is lehet kapni, illetve aki kedvet érez, meg is varrhatja magának.

textil zsebkendő
Fotó: mia half (flickr.com)

Mielőtt használatba vettem volna őket, találtam a neten egy videót a zsebkendő összehajtogatásáról, amit ezen az oldalon találtok.

Na ez volt az, ami teljesen simává tette az átállást. Az első használat óta így hajtom a zsebkendőimet, és sosem bajlódok azzal, hogy egy gusztustalan valamit ráncigálok elő a farzsebemből. Ugyanis ha követjük a videó útmutatóját, akkor a használt rész mindig befelé fog nézni. A hajtogatás során hét zseb keletkezik, ahova fújhatjuk az orrunkat, tehát általában hét orrfújás után kell zsebkendőt cserélni. A videó megmutatja, hogy hogyan tudjuk mindig úgy hajtani a zsebkendőt, hogy a műsoros része ne kenjen össze semmit. Pofonegyszerű és teljesen jól működik!

textilzsebkendő
Fotó: ernest et lulu (unsplash.com)

Még egy gondolat a higiénikus textilzsebkendő-használatról: Amikor néhány napig náthás voltam (mondjuk ez csak egyszer fordult elő a papírzsepi lecserélése óta), egy nap alatt több zsepit is elhasználtam. Napközben jól jött egy kis vízhatlan szütyő, amiben tároltam a már elhasznált zsebkendőket, este pedig áztatás és szappanozás után jött a mosás. Száradás után úgy hajtogattam, hogy közben rá is vasaltam, így én teljesen higiénikusnak éreztem. Arról ne is beszéljünk, hogy szinte ki sem pirosodott az orrom, pedig nem kentem semmivel!

Azóta már felkutattam otthon a régi zsepiket, és találtam teljesen újakat is, úgyhogy a készletem színes-mintás darabokkal bővült. A férjemnek pedig vettünk férfi zsebkendőket (igen, ilyen is van :D), úgyhogy a papírzsebkendő nálunk csak dísznek van, meg a vendégeknek.

Kiemelt kép: ernest et lulu (unsplash.com)

Szabó Anna írása