Csodálatos szülésként említhetem a sajátom, gyors és fantasztikus élmény volt. Másképp nem is lehetett volna, ugyanis a várandósságom első trimesztere alatt rendesen kivettem a részem a szenvedésekből. 2019-ben kiderült, hogy kismama vagyok. A baba tervezett volt, de mielőtt még megtudtam volna, hogy az életembe érkezik, felkavart egy trauma. A másnapi terhességi teszt pozitív eredménye így őszintén meglepett.
A hatodik hét környékén kezdődtek a sokak által ismert reggeli émelygések, a hányás, amiről akkor úgy gondoltam, egy ideig az életem természetes része lesz, majd elmúlik idővel… de az az idő nem akart eljönni.
A kálváriám
A hányás tartósan megmaradt, mi több, súlyosbodott, aminek következtében pár nap múlva már a házból sem tudtam kilépni, mert rettentően fáradt és gyenge voltam. Egy csepp folyadékot sem tudtam fogyasztani, mert az is hányást idézett elő. Felkerestem több egészségügyi szakembert, akik megnyugtattak, hogy ez a terhesség velejárója, próbáljak meg B6-vitamint szedni, majd az segíteni fog.
Sajnos nem hitték el, hogy valóban szörnyen érzem magam. Pár nap elteltével ismét felvettem a kapcsolatot egy védőnővel, aki azt tanácsolta, mutassam meg magam a kórházban, biztos, ami biztos. Ekkor már annyira gyenge voltam, hogy a kórházi csomagot sem tudtam összepakolni. Ez idő alatt is többször hánytam.
Ekkor már láttam a családtagjaim arcán, hogy komolyan veszik a dolgot. A kórházba érve csak sírni tudtam a kimerültségtől. Ezt látva azonnal előrevettek: vizeletet néztek, ami a kiszáradás legmagasabb értékét mutatta, kezelés hiányában maradandó szövődményekkel számolhattam volna. Azonnal felvettek az osztályra, és megkezdték az infúziós terápiát. Ekkor nyolchetes kismama voltam, és bíztam abban, hogy egy hét múlva az infúzió hatására jobban leszek, és hazamehetek. Sajnos tévedtem.
A kórházban tapasztaltakról
A kilencedik héten a tüneteim tovább súlyosbodtak. A túlzott nyáltermelődés és a hányás miatt mindig volt mellettem egy „köpőtál”, ugyanis a saját nyálamtól is hányingerem volt. Sokat aludtam, de ha fent voltam, folyamatosan hánytam, amitől teljesen kimerültem. Az állandó infúziós kezelés mellett két hét múlva is kiszáradást mutatott a vizelet. Sem folyadékot, sem ételt nem fogyasztottam abban az időszakban, aminek következtében rettenetes gyomorégés és -fájdalom nehezítette a mindennapjaimat.
A tizenkettedik hét végére enyhülni kezdtek a panaszaim. Egy hónapot töltöttem kórházban, illetve a hat hét alatt összesen 13 kilót fogytam az eredetileg 56 kg-os testsúlyomból. Rendkívül lassú volt a felépülés, teljesen csak a huszadik hétre múltak el a tüneteim.
Nagyon egyedül éreztem magam a problémámmal, mert a környezetemben sem találkozott senki ezzel a betegséggel, vagy akár hasonlóan drasztikus esettel. Ezért sajnos elég későn kezdtük meg a kórházi kezelést, amely az ilyen helyzetben kulcsfontosságú, így utólag már ezt is tudom – ahogy a Hyperemesis Gravidarum betegség nevét és létezését is, ami miatt ilyen kóros állapotba kerültem.
Az egyik nővértől tudtam meg a kezelésem során, hogy az állapotom a terhességi hányás egy súlyosabb formája. Infúzióval kezelték a kiszáradást, az elsődleges cél a folyadék- és vitaminpótlás volt.
Nem vagy egyedül!
Szerencsére a várandósságom végén egy egészséges, átlagos súlyú kislányom született, amiért végtelenül hálásak vagyunk az apjával, de a folyadékvesztés miatt alakulhatott volna másképp is. A mielőbbi kórházi kezelés megkezdése mellett a család lelki támogatása, és a stresszmentes környezet kialakítása is sokat segít a várandósoknak ebben a helyzetben. Aki teheti, figyeljen erre.
Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány segítségével figyelemfelhívó kampányt indítok, amellyel célom a betegségben szenvedő kismamák támogatása, kutatások kezdeményezése, illetve az, hogy minél szélesebb körben ismert legyen a betegség.
Felföldi Eszter írása
Kiemelt kép: Joyce Dias (Pexels.com)
