Szuperérzékenység vs. párkapcsolat

Egy korábbi cikkben már szó volt a szuperérzékenységről, most pedig ennek a jellemvonásnak a párkapcsolati vonatkozásairól olvashattok.

Hogyan kell elképzelni a szuperérzékenységet, ha szerelemről van szó?

Mivel a szuperérzékenység alapvetően az érzelmek skálájának sokkal mélyebb átélését, megélését jelenti, így nem meglepő, hogy a szerelembe esés is intenzívebb az ő esetükben. Ebből a tényből következően paradox módon a szuperérzékenyek nagy többsége retteg az intimitástól. Egy párkapcsolatban (jó esetben) felvállalod a legmélyebb érzéseidet, lélekben is lemeztelenedsz a másik fél előtt, ami sebezhetővé tesz. A szuperérzékenyek azonban túl mélyen sérülhetnek eközben, így sokszor inkább elkerülik ezeket a szituációkat.

Tisztában vannak vele, hogy az ő szerelmük kicsit más, és tartanak attól, hogy a partnerük túlzottnak véli majd ennek megélését.

Sajnos ez abban az esetben meg is történhet, ha a szuperérzékeny egyén egy nála jóval kevésbé érzékeny párt választ. Ilyenkor a kevésbé érzékeny fél nem érti párja nehézségeit, amelyeket érzései, illetve a túlingereltség okoznak, és ez könnyen a problémák bagatellizáláshoz vezet.

A másik probléma, amely egy szuperérzékeny személlyel való párkapcsolatban megjelenhet, az egyedüllét kérdése. A szuperérzékenyek ugyanis nagyon szeretnek egyedül lenni, sőt szükségük is van erre, mert a napi ingereket nem tudják máshogy feldolgozni. A partner rossz néven veheti, hogy párja nem vele akar időt tölteni, hanem magában – ha nem beszélik meg, ez is hamar konfliktust okozhat kettejük között.

A szuperérzékenyek könnyen átveszik a környezetük hangulatát, így párjukét is.

Ráadásul nemcsak hogy átveszik, de benne is ragadnak ebben az állapotban; ez megint csak túlingerlődéshez és egymás közötti konfliktushoz vezethet, amennyiben a szuperérzékeny fél nem kapja meg a kellő nyitottságot párjától.

Ezt az intenzív szerelmet sokan tévesen a párkapcsolati függőséggel azonosítják, azonban lényeges különbség van a kettő között: míg a függés során a függő fél nem bír egyedül lenni, addig a szuperérzékeny sokszor jobban is érzi magát egyedül. Egyszerűen arról van szó, hogy bár természetéből fakadóan ragaszkodik, mégsem válik ez görcsös megtartani akarássá.

Hogyan élem meg a mindennapokban a szerelmet szuperérzékeny nőként?

Én alapvetően nagyon igénylem az egyedüllétet, sőt kifejezetten nehezen viselem a nagyobb társaságot.

Szükségem van az énidőre, talán valamivel jobban, mint az „átlag” embernek.

Ez azt jelenti, hogy ha eltelik úgy egy hét, hogy nulla időt foglalkoztam magammal és a felszedett sok ingerrel, kiborulok, ingerültté válok, megakadok: azt érzem, hogy nem tudok így tovább haladni az életemmel. Emiatt előfordul, hogy a párommal sem szeretnék lenni, elkülönülök egy kis időre.

A lelki közelséget és az intimitást nagyon igénylem a mindennapokban; például el sem tudnám úgy képzelni az életemet 10-20 év múlva, hogy nem bújok már oda a páromhoz reggelente, vagy hogy ne gondolnám fontosnak ezt a közelséget megtartani.

Nekem a párom az első, a kis antennáimmal teljes mértékben rácsatlakozom – és ez nem függés, egyszerűen ilyen a gyári beállításom.

Amint meglátom, azonnal érzem, ha történt vele valami. Korábban is tapasztaltam már, hogy valahogyan ösztönösen tudom, hogyan nyúljak a másik felé, mire vágyik. Viszont többet is szorongok a kapcsolatomban: talán sosem fogom elhinni, hogy elég jó lehetek egy életre. Emiatt pedig sok terhet pakolok a páromra, hiszen amivel én nem bírok megküzdeni, azt bizony hajlamos vagyok neki átpasszolni. Bár ő meg ügyesen visszadobja…

Szeretek szerelmes lenni, szerelemben élni, de közben sokszor nehézségként élem meg az érzéseimet. Előfordul, hogy túl soknak érzem, amit egy párkapcsolat „megkövetel”, ebben is ki tudok fáradni ugyanúgy, mint egy túlingerelt munkanap végén.

Egyszerűen nem bírok annyit, mint egy nem szuperérzékeny, ami bizonyos helyzetekben hátrány. Azonban tenni nem tudok ellene, csak elfogadni, hogy én ilyen vagyok – és ezzel együtt szerethető.

Sokat számít, hogy a párom is vélhetően a szuperérzékenyek csoportjába tartozik (egyelőre még nem csináltuk meg a tesztet, de sok jel mutat efelé), így az érzékenységemből fakadó nehézségeket jobban megérti, átérzi. Egy kevésbé érzékeny partnerrel nem tudnék hosszú távon együtt lenni, de ez nem azt jelenti, hogy ez a szuperérzékenyekre általánosságban is igaz volna. Volt kapcsolatom nem érzékeny férfival is, de nem működött sokáig. Az önismeretemhez ugyanakkor rengeteget tett hozzá az az élmény, mert a számomra valóban megfelelő partnerek felé terelt.

Most van tere az érzékenységemnek, azt gondolom, a párom inkább előnyként tekint rá. Kívánom minden szuperérzékenynek, hogy találja meg azt a kapcsolatot, amelyben önmagaként funkcionálhat!

Hadd idézzem a cikk végére prof. dr. Bagdy Emőke sorait, melyekben a szuperérzékenyekről írt:

„…a túlzott érzékenységű mimózalélek olyan, mint egy finomhangolású hangszer, amelyből az értő-szerető művész csodálatos dallamokat fakaszthat. Az ellenkezője is létrejöhet, így meg kell tanulni a finomhangolást, a kölcsönös összehangolódást, hogy megszülethessenek –Karinthy Frigyes szavaival szólva – a »szív igaz dallamai«, létrejöhessen a harmónia.“

Prof. dr. bagdy emőke

Magasházi Virág írása

Ajánlott irodalom:

• Elaine N. Aron (2013). Szuperérzékenyen párban. Harmóniát hozó megoldások harsány világunkban. Sensum Donum Kiadó: Budapest.

Kiemelt kép forrása: Alexander Grigorian / pexels.com