Tény és való, hogy törekvések halovány nyomai látszanak a fogyatékos emberek és nem fogyatékos emberek közt tátongó szakadékot befoltozandó. Bizonyos fogászatokon jelnyelvet használnak a kollégák, az újonnan megtervezett épületek nagy részét alapból akadálymentesítik, külön ülőhelyet tartanak fenn a tömegközlekedési eszközökön vakoknak, gyengénlátóknak vagy mozgáskorlátozottaknak. Ám amikor országos médium tollnoka vagy közszereplő használja a Down-kóros, a világtalan vagy a fogyatékkal élő kifejezést, látszik, hogy van még dolgunk.
Ami nem baj, mindig van hová fejlődni, szerencsénkre pedig a fogyatékossággal élő embereket érintő kifejezések is könnyen elérhetőek már. Egyfajta szótárba szedte ezeket a Down Alapítvány a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú NKft. támogatásával.
Vannak ajánlott kifejezések, kerülendők és kifejezetten pejoratív, sértő szavak is. Magyar esélyegyenlőségi szótárunk is van pár éve, amelyből kiderül, hogy a sajnálatos módon népszerű „fogyatékkal élő” egy kifejezetten kerülendő kifejezés. Fogyatékossággal élő személy lesz a nyerő mindenki számára.
„A mai napig előfordul a médiában a helytelen szavak használata. Még mindig tetten érhető a süket/süketnéma kifejezés, amelyre konzekvensen reagálunk. Ügyelünk arra is, hogy az egységesítő hallássérültek kifejezés helyett az általunk képviselt két csoportot különválasztó, siket és nagyothalló megnevezések terjedjenek” – emelte ki a Tudatonnak Sáfrány Margit, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) igazgatója. Erre azért van szükség, mert a kétféle hallásállapotból adódó szükségletek eltérőek.
A megfelelő szóhasználat az elfogadás és támogatás miatt is nagyon fontos. Ugyan rendkívül patetikus a világtalan kifejezés, de egy vak vagy gyengénlátó embertől akár csak szóban elvenni a világát otromba dolog. Ízlelgessük csak: világtalan. Te lennél az? Hát, ő sem.
A legfontosabb, hogy azokat a kifejezéseket használjuk, amelyeket fogyatékossággal élő ismerősünk preferál. Beszéljünk róla, így elkerüljük a mindkét oldalnak kellemetlen eseteket. Legyünk empatikusak, és vessünk be praktikákat: siket cimboránknak például artikuláljunk jól. Ha pedig általánosságban beszélünk vagy írunk, a legnagyobb tiszteletet azzal tanúsíthatjuk, ha az ajánlott kifejezésekhez ragaszkodunk.
Ajánlott kifejezések
A Down Alapítvány nagyszerű táblázata lehet a fogódzkodónk. A teljesség igénye nélkül preferált kifejezések a fogyatékossággal élő személy, a vak, gyengénlátó, siket, nagyothalló, mozgássérült. Jó, ha tudjuk, hogy a hallókészülék, a művégtag és a kerekesszék megfelelő szavak, ahogy a jelnyelv és a személyi segítő is.
Kerülendő és sértő kifejezések
Először is, a nem fogyatékossággal élő emberekre használt „egészséges”, „ép”, „normális”, „beszélő” destruktív és kerülendő. A faláb, a fakéz és a tolókocsi sem menő, ráadásul ódivatú is, hiszen ma már nem csak fából készítenek műtagot, és nem csak tologatós kocsikat gurítanak ki a gyárból.
A kerekesszéket a legtöbb esetben a felhasználónak is kezelhető módon alakítják ki. Nincsenek süketnémák és nincs jelbeszéd sem, az őrült, elmebeteg, dilis, hibás és hasonló kifejezések pedig messzemenőkig sértőek. A teljes listát ITT éred el.
Társadalmi felelősségvállalás Magyarországon
Egyre több érzékenyítő kampány fut a médiában, a fogyatékossággal élő embereket különböző civil szervezetek karolják fel, állami pályázati kiírások is megfigyelhetők, de ez messze nem elég.
Sáfrány Margit szerint semmiképpen sem elegendő, és sokszor nem is megfelelő az érzékenyítés mennyisége és minősége. Ráadásul nagyjából csak az érdekvédelmi szervezetek vállalják fel, ami édeskevés. A SINOSZ évek óta gyárt önköltséges és pályázati forrásból megvalósult szemléletformáló spotokat, Sáfrány szerint ezek mindegyike tudatosan mellőzi a szánalomra, vagy sajnálatra alapozó koncepciót.
„Ez idáig 7 TCR spotot hoztunk létre, amelyek mindegyike a humorra, a vidámságra, az értékek megmutatására fókuszál. A két legutóbbi szemléletformáló spotunk hangvétele a rádöbbentés, az élethelyzeten keresztül való érzékeltetés és egy kicsit a halló világ provokálása jellemezte” – tért ki a részletekre.
Minket maga az eset döbbent meg, amit az igazgató mesélt.
„A siket gyermekek jelenleg a siketek iskoláiban nem anyanyelvükön, magyar jelnyelven jutnak hozzá a tudáshoz. Őket a lehetetlenre kényszerítve, auditív-orális módszerrel, azaz szájról olvasással tanítják.”
A Magyar Jelnyelv Napján, november 9-én tárták az ország elé a súlyos problémát bemutató spotot, amelyben a hang és a felirat torzításával, annak roncsolásával tették átélhetővé a helyzetet a halló világ számára. Hogy egy kicsit mind elgondolkodjunk, milyen lehet nem az anyanyelvünkön tanulni.
Ahogy Sáfrány Margit fogalmazott, „az akadálymentesítés az alapfeltétele az egyenlő esélyű hozzáférésnek, amelyre ma hazánkban még mindig csak korlátozottan van lehetőség”. Amit a kisember tehet, hogy odafigyel a másik igényeire, támogatja a felkaroló szervezeteket, és erejének függvényében akadálymentesíti a környezetét, amennyiben szükséges. Egyébként rengeteget tanulhatunk egymástól: siket, nagyothalló, vak vagy mozgáskorlátozott ember egy egész új univerzumot mutathat meg nekünk, ha nyitottak vagyunk rá. Cserébe pedig segíteni tudunk nekik, hogy megértsék a halló, a látó és nem fogyatékos emberek világát.
Mácsadi Anni írása
Nyitókép: pixabay.com
