Nagy Dia egy kedves, hétköznapi nő. Ami azonban nem mondható el róla, az az, hogy unatkozik, vagy hogy túl sok szabadideje van. Anya, alkalmazott, vállalkozó, és szabadidejében egy több ezer fős csoportot igazgat, a Ruhatesót. Ezekről beszélgettem vele egy érdekes interjú alkalmával.
H. B. A.: Mesélj magadról! Mivel foglalkozol, hol laksz?
Dia: Jelenleg Budapesten élünk a férjemmel és a kisfiunkkal. 36 éves vagyok, sokat dolgozunk, keveset alszunk. A férjemmel egy közös vállalkozást vezetünk, egy fenntartható kozmetikai márkát forgalmazunk, egy spanyol terméket. Szabadidőben és alvás helyett ezzel foglalkozunk.
Ezenkívül egy multinál dolgozom, a HR vezetői csapat tagja vagyok. Én felelek a toborzásért, kiválasztásért, rajtunk keresztül futnak az új felvételek, az onboarding, az employer branding – szóval egész széles skálán mozognak a feladataim.
Az elmúlt egy évet itthon töltöttem szülési szabadságon, január végén kezdtem újra dolgozni, a kisfiam azóta bölcsődés.
H. B. A.: Hogyan jött létre a Ruhatesó? Mi volt a célod vele?
Dia: Tavaly márciusban jött létre, azért, mert mi egy gyereket terveztünk (ez egy év távlatából így is marad), de nagyon gyorsan lépkedte át kisfiam a ruhaméreteket, így kéthetente teljesen új szettet kellett venni mindenből: pizsi, rugi, minden. Az első pár ruhaméretet (50–68) gyorsan kinőtte, és itt álltam egy csomó ruhával, amit hordott két hétig, maximum egy hónapig. Fekvés, alvás közben sok dolog nem történik a ruhákkal, így gyönyörű állapotban voltak.
A körülöttem akkor a születendő babák mind kislányok voltak, úgyhogy azon gondolkodtam, mitévő legyek. Megkérdeztem a védőnőmet, aki nagyon segítőkész volt, mondta, hogy van olyan családja, akihez lehetne rendszeresen vinni ruhákat, mert nekik nagy szükségük lenne rá, és éppen pár hónappal fiatalabb a kisfiú. Elkezdtem a kinőtt méreteket gyűjteni és nekik adni, míg egyszer csak az ottani gyerkőc lehagyta az én kisfiamat.
Tehát a folyamat megállt, de újra gondolkodni kezdtem: eszembe jutott, hogy létrehozhatnék egy csoportot. Nagy célom nem volt ezzel, nem tudtam, hogy hova fog kifutni, de nagyon gyorsan elkezdett a csoport nőni. Először az ismerősök csatlakoztak, akik aztán továbbvitték a hírt, így egyre többen jöttek. Írtam néhány bloggernek, akik fenntartható blogokat vezetnek, és fontos számukra, hogy a ruhák, használati tárgyak ne kerüljenek kidobásra – ők is megosztották a csoportot. A csoportnak két célja van: az újrahasznosítás és a segítségnyújtás: szeretnénk a rászoruló családokat támogatni.
H. B. A.: A fenntarthatóság elve megnyilvánul az életed többi területén is?
Dia: Igyekszünk, amennyire lehet. Például szelektíven gyűjtjük a szemetet, csomagolásmentes boltba járok, bevásárlótáskát viszek magammal. A kerületnek, ahol most lakunk, van egy zerowaste csoportja a Facebookon. Mielőtt valamit kiselejteznék, átgondolom, van-e olyan állapotban, hogy ebbe a csoportba kirakjam, és továbbadjam.
Igyekszünk körforgásban tartani mindent. A Ruhatesó csoportban szoktunk tartani Ruhatesó extranapot, amikor jöhet minden olyan gyerekcucc, ami nem ruha. Sok olyan dolog volt, ami rövid ideig kellett, és utána soha. Például már nem használunk hőmérőt a fürdővízhez, így az feleslegessé vált – felraktam, hiszen lehet, hogy van olyan, aki most vár babát, és neki jól jön. Ugyanezért tartottunk Anya ruhanapokat: volt néhány kismama- és egyéb felhalmozódott ruhám, amiről azt gondoltam, másnak pont erre lehet szüksége, és biztosan lapul másnál is ilyen. Miért ne adhatnánk ezeket is tovább?
H. B. A.: Hogyan működik? Miben más, mint a többi ruhás csoport?
Dia: Vannak a ruhafelajánlók, ők a nagytesók, és a fogadók, azaz a kistesók. Lehet valaki egyszerre nagy- és kistesó is, nincs korlátozva. Jelentkezés után mindenki küldhet egy bemutatkozó posztot, ezeket egyesével átnézem és jóváhagyom, majd kettesével kikerülnek a falra: egy nagytesó és egy kistesó. A poszt alatt kommentben lehet jelentkezni, de mindig a nagytesó választ, majd felveszik egymással a kapcsolatot. Az már az ő döntésük, hogy a ruha eljuttatása hogyan történik, ki állja a postaköltséget. A ruhaadományozás teljesen ingyenes.
H. B. A.: A név hallatán eszembe jut a tejtesó kifejezés. Hogyan lett a név a Ruhatesó?
Dia: Nem volt különösebb koncepció mögötte. Amikor a védőnőnek mondtam, hogy átadnánk a ruhákat; akkor mondtam, hogy kvázi lehetne egy ruhatesónk. Lehet, hogy tudat alatt nekem is a tejtesóból jött. A férjemnek tetszett a Ruhatesó név, és pár nappal később, amikor létrehoztam a csoportot, az ő ötlete volt, hogy lehetnének kistesók meg nagytesók – így állt össze a Ruhatesó.
H. B. A.: Olvastam azt a szabályt, hogy saját kisebb tesónak ne rakják el a ruhákat. Miért?
Dia: Szeretném, hogy a ruhák forogjanak, ne halmozódjanak fel, hanem a kistesók is váljanak nagytesóvá. Vannak olyan esetek, amikor három év múlva érkezik a kistesó, és majd neki szeretné félretenni. Három év sok idő, inkább pörgessük vissza a ruhákat most, és később majd újabb ruhákat tud kérni. A csoport lényege, hogy segítsük egymást – nyilván, ha úton van egy kistesó, vagy van már, akinek oda tudják adni, az megint más; de itt főleg azokra gondoltam, akik pár év múlva terveznek tesót, és neki szeretnék elrakni. Inkább kerüljenek olyanokhoz, akiknek most van szükségük rá, segítsük őket, és ne csak álljanak egy szekrényben.
Nyilván sokkal többen kérnek ruhát, mint ahányan felajánlanak. Látom, hogy sok nagytesó van a csoportban, és sokszor előfordul, hogy már a kistesók posztjánál kommentben jelez, hogy tud adni, de a többieket is szeretném motiválni, megmutatni, hogy jó helyre kerülnek a ruhák.
Sajnos vannak rossz tapasztalatok is, ez egy ekkora közösségben óhatatlanul előfordul. Volt olyan, hogy a kistesó családja a kapott ruhacsomagot utána a Marketplacen árulta. Az ilyen esetnek következménye van: az említett kistesót kitiltottam, miután jeleztem neki, hogy amit csinált, nem volt fair – de ezekben a helyzetekben ott marad egy csalódott nagytesó, aki nem szívesen ajánl fel ezután ruhát.
H. B. A.: Több mint 2000 tagja van a csoportnak, nagy az érdeklődés. Gondoltál már arra, hogy kiterjeszd a Facebookon túlra?
Dia: Igen, gondolkodom, de idő- és vírushelyzetfüggő. Szeretnék egy offline ruhacsere napot. De a jelenlegi helyzetben nem feltétlenül lehet ezt biztonságosan kivitelezni, sokkal fontosabb nekem az egészségünk védelme.
H. B. A.: Az idő fontos tényező. Hogyan tudod menedzselni egyedül a csoportot a család mellett?
Dia: Nehezen. Mondhatnám, hogy könnyű dolog, és csak tervezni kell, és általában tényleg össze tudom hangolni; de van, amikor megjelennek azok a bizonyos felhők a fejem felett, és összecsap minden. Nincs segítségünk, a nagyszülők vidéken élnek, ezért mindent a férjemmel ketten intézünk. Van, hogy sok minden összegyűlik, de arra nagyon figyelek, hogy soha ne a gyerek lássa kárát.
Előfordult, hogy két hétig a csoport felé sem néztem, mert egyszerűen annyi minden volt, hogy sorrendet kellett felállítani, és sajnos a csoport nem az elején volt. A férjem nagyon sokat segít, szuper apuka. Mindketten sokat dolgozó típusok vagyunk. Amikor a kisfiunk este elalszik, sokszor a közös „mi-időnk” a közös munkavégzés lesz. De a hétvégén ritkán dolgozunk, az a családé.
A ruhatesó nekem egy küldetés. Nagyon szeretek segíteni másokon, mert tudom, hogy nem mindenkinek egyszerű. Bár ez relatív: nekem is történt tragédia a családomban, nem volt egyszerű minden időszak. De emellett sok jó dolgot kaptam az élettől: cuki, egészséges a gyermekem, jófej a férjem, normális családom van – összességében hálás lehetek a sorsnak, és amennyit csak lehet, szeretnék visszaadni ebből.
>> Legyél te is ruhatesó! Keresd fel Diáék csoportját, és indulhat az adományadás- és fogadás!
Az interjút készítette: Hacskóné Bezzeg Alexandra
Kiemelt kép: Nagy Dia/Facebook
