Rómeó és Júlia: A szerelem és a gyűlölet harca

Gondolatok a Rómeó és Júlia kultikus magyar musicalről
Rómeó és Júlia musical

Tavaly január 19-én ünnepelte 20. születésnapját a Roméo et Juliette című francia musical, melyet Gérard Presgurvic álmodott színpadra. Magyarországon 2004-ben mutatta be a Budapesti Operettszínház, Kerényi Miklós Gábor rendezésében, és nem sokkal a bemutató után csak úgy emlegették: „a darab, amire nem lehet jegyet kapni”.

Úttörőként robbant be a magyar musicalek közé, populáris és fülbemászó dalai a színházat kevésbé kedvelő fiatalabbak szívét is megdobogtatták.

Ugyanakkor a szereposztás több generációt felölel: egyrészt az eredeti gárdát, akik létrehozták ezt a kultikus előadást, valamint a később csatlakozó és nagy sikerrel helytálló újabb művészeket, akik közül többen még gyerekként a DVD-felvételen nőttek fel. A musical iránti szeretetük alapozta meg későbbi zenés színházi karrierjüket.

Az egyik legnépszerűbb dalt, a Lehetsz királyt énekli Veréb Tamás, Cseh Dávid Péter és Kerényi Miklós Máté, a fiatalabb generáció művészei

Sikertelen visszatérés

Bár a Rómeó és Júlia pár éve lekerült az Operettszínház repertoárjáról, 2019-ben ismét főnixmadárként tündökölt a Papp László arénában. Idén szeptember 16-án, ugyanezen a helyszínen emlékeztek volna meg a korábbi évek sikereiről, egy roppant ígéretes, régi és új művészeket felsorakoztató szereposztással, valamint egy különleges meglepetéssel: az eredeti francia előadás Rómeója és Júliája, Damien Sargue és Cécilia Cara is felléptek volna Budapesten.

Damien és Cécilia akkor és most (Fotó: Cécilia Instagram-oldala)

Ez a cikk eredetileg egy élménybeszámoló lett volna egy ötéves kora óta töretlen imádattal rajongó lánytól, viszont az előadás dátuma előtt egy héttel szomorú hírt közöltek: a produkciót jövő áprilisra halasztják. A csalódottság mégsem tartott vissza, hogy ezzel a cikkel emlékezzek meg a színdarabról, amely kislány korom óta az első helyen áll számomra, bármilyen kulturális vonatkozású dologról legyen szó.

A titkos összetevő?

Régóta morfondírozom azon, mi a titka ennek a musicalnek, mi az, amivel kiemelkedik számomra és még rengeteg néző szívében, azt leszámítva, hogy a zenei világa azonnal magával ragad, és nem ereszt. Ha a színművészeket kérdezik, általában az örök érvényű szerelem vonzerejére voksolnak, ami részben igaz, Rómeó és Júlia szerelme valóban örök érvényű és világszerte ismert,

valamiről azonban elfeledkezünk: a gyűlölet témaköréről.

Véleményem szerint ebben is rejlik a darab szenvedélyessége és aktualitása. Amikor mostanában visszanézem a DVD-felvételt, akár a magyart, akár a franciát, érettebb fejjel kevésbé a szerelmi szálra koncentrálok, hanem a két gyűlölködő család közötti feszültségre, és felteszem magamnak a kérdést: nem ismerős ez valahonnan?

Gyűlölet/La Haine

Az előadásban külön dalt szenteltek a jelenségnek, de a francia és a magyar kivitelezés e tekintetben is eltér. Amíg a mi verziónkban a Gyűlölet címet viselő dal tökéletesen szemlélteti azokat a mindennapos folyamatokat, amelyek akár a közösségi médiában, akár a nem virtuális világban előfordulnak (például kirekesztés, megszégyenítés, rosszindulatú kommentek stb.), a francia La Haine (a szó egyébként gyűlöletet jelent) Lady Capulet és Lady Montague, Júlia és Rómeó édesanyjának megfáradt, lemondó közérzetét emeli a középpontba; a két asszonynak elege van a véget nem érő gyűlölködésből. Milyen érdekes, hogy mindkét megoldásban ott bujkál az aktualitás. Janza Kata színművésznő, aki Júlia édesanyját, Lady Capuletet formálja meg, több alkalommal elmondta, hogy ez az a dal, amelynél még a jegyszedők is sasszemmel figyelik a színpadot, a nézőtéren kisebb eksztázis alakul ki.

Janza Kata és Csengery Ottília a Gyűlölet című dalban

A dalszöveget tekintve nem is csoda, hogy a közönségben intenzív érzelmeket ébreszt.

„Elég! Elég! Folyton a szemetekben ég: a gyűlölet… Hordozzuk átkos bélyegét.”

A két viszálykodó család, Júlia részéről a Capuletek, Rómeó részéről a Montague-k, egymás ellen táplált szélsőséges ellenszenve és frusztrációja az, amit mi is napi szinten tapasztalunk magunk körül, csak nálunk általában nem a család, hanem a különböző csoportokba szerveződő egyének szintjén. Egy meghatározott csoport tagjaival egyező értékrendjük alakítja ki közös identitásukat, és azok az egyének, akik kívülállók, vagy más értékrendet valló csoporthoz tartoznak, idegenné és fenyegetővé válnak az adott csoport számára. Se a musical, se William Shakespeare drámája nem ad választ a rejtélyre, hogy miért gyűlöli egymást a két család, ami korábban zavart engem mint nézőt és olvasót. Most már úgy vélem, hiába nincs konkrét ok, rálelhetünk a magyarázatra, ha kitekintünk saját társadalmunkra.

Hasonlóságok a színdarab és a valóság között

A már említett dal, azon túl, hogy a közönség nagy része hidegrázósan gyönyörűnek tartja, arról a szenvedélyes, transzba ejtő gyűlöletről szól a zene nyelvén, amely évezredek óta szüntelenül megosztja az emberi társadalmat. Hogy miért gyűlölködünk, annak a különböző csoportokba való hovatartozás mellett számos neurobiológiai és szociálpszichológiai oka van, amelyeket több száz oldalas tanulmányban lenne lehetőség érdemben és mélységében kifejteni. A Rómeó és Júlia csupán rávilágít a nyilvánvalóra:

gyakran magunk se tudjuk, miért gyűlölködünk, de az biztos, hogy szeretünk gyűlölködni.

Szeretjük levezetni másokon a frusztrációt, önmagunk belső bizonytalanságait úgy leküzdeni, hogy valaki mást hibáztatunk és teszünk felelőssé, ráadásul a gyűlölet olykor erősebb kapcsolatokat köttet emberek között, mint a szeretet. Tehát két ember könnyebben kedveli meg egymást, és keresi a másik társaságát, ha van valami, amit közösen utálhatnak, ez ugyanis mindkettőjükben létrehozhat egy nem túl egészséges kötődési mintázatot. Középiskolai irodalomórákon állandó kérdés a tragédia elemzése során, hogy miért hal meg a szerelmespár a darab végén. Meglátásom szerint, félretéve az „idő/véletlenek/sors” és az egyéb, műelemzésekben fellelhető magyarázatokat, a tragédia egyszerű oka, hogy a gyűlölet kíméletlenségével még a szeretet sem tudott szembeszállni. Megpróbálta ugyan, Rómeó és Júlia szívszorító reménykedéssel hittek abban, hogy az ő összetartozásuk lesz, ami kibékítheti a családjaikat. A két fiatal ártatlan szerelme azonban nem volt elég erős a felmenőik mérgező gyűlölete ellen.

Dolhai Attila és Szinetár Dóra, a magyar előadás első Rómeója és Júliája (Fotó: Musicalapolonia)

Mit adunk át a jövő generációinak?

Műelemzések azt is boncolgatják, hogy Rómeó és Júlia az új, fiatalabb generációt, a beköszöntő reneszánsz és a felvilágosodás korszakát szimbolizálják, míg a szüleik generációja ott ragad a középkorra jellemző ellenségkép-kreálás sötét bugyraiban. Az előadás felvetheti bennünk a kérdést:

ha nem teszünk az ellen, hogy enyhítsük a társadalmunkat folyamatosan megosztó, a szegregációs tendenciákat tagadhatatlanul fokozó gyűlöletet, mire biztatjuk ezzel az eljövendő generációkat?

Azt tapasztaltam, hogy a musical egészen kicsi gyerekek szívét meghódíthatja. Csupán ötéves voltam, amikor először láttam, és több rajongótól hallottam, hogy gyerekkoruk óta szeretik. Igaz, a gyerekek teljesen más szemmel nézik a történetet, úgy gondolom, a szülőknek, tanároknak érdemes lenne elbeszélgetni velük, a kommunikációt természetesen a gyerekek igényeihez, egyéni szintjéhez igazítva, hogy mi is az a gyűlölet, és milyen káros hatása lehet. Ha gyerekkortól elindul a témakörben egy edukációs és érzékenyítő, empátiát és elfogadást serkentő folyamat, talán visszaszoríthatnánk a gyűlölködés és kirekesztés számtalan módon előforduló jelenségeit. Ne feledjük, Rómeó és Júlia nem csupán egy szerelmespár voltak, de gyerekek is, akik éppen csak átlépték a fiatal felnőttlét kapuját. Éretlenségük ellenére mégis képesek voltak felismerni a családjaik között dúló viszály helytelenségét. Mivel jelenleg én is a fiatalabb generáció közösségét erősítem, hasonló értékeket igyekszem képviselni, mint ők ketten, és arra biztatni másokat, hogy közösen lépjünk fel a gyűlölködés ellen.

Elmélkedésemet egyik kedvenc dalom, a Párbaj soraival zárnám, amelyek talán újabb értelmet nyerhetnek a cikkben felvetett gondolatok után:

Élj, szabadon élj. Az élet a cél, nem a halál.
Érts emberi szót, lásd meg a jót: ez a szabály.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.