Tíz évvel ezelőtt ismertelek meg. Akkor még Budapest szívében éltél a pároddal egy apró lakásban, egy gyermekkel, egy kutyával, egy macskával, és folyton alkottál. Hány tagot számlál most a családod, és hol éltek most?
Az évek alatt tizenegyre nőttünk: három gyerek, három kutya és három macska, meg mi a férjemmel. Rókadombon élünk, ami Budapesttől közel 30 kilométerre van.
Látom, hogy készítettetek egy szép mesekönyvet Gyöngyösi Adriennel közösen, Rókamók és Círmacs: Rókadombon innen és túl címmel, szóval biztos ihlető az a hely. Miért épp Rókadombra esett a választásotok? Milyen kalandokon keresztül és hogyan sikerült itt berendezkednetek?
A belvárosi kis lakást szerettük, de nem a miénk volt. Sorsszerűen, mire kinőttük, addigra annyira felmentek az ingatlanárak, hogy esélyünk sem volt a városban otthont találni. Akkor már kijártunk néha ehhez a kis házikóhoz, de sok praktikus kérdés miatt elsőre inkább hétvégi háznak szerettük volna. Aztán rájöttünk, hogy mi egylaki emberek vagyunk, és annyira hív minket ez az újfajta élet, hogy ki kell próbálnunk. A ház évekig üresen állt, a fűtés nem volt megoldott benne, nekem még jogosítványom sem volt. És persze semmi pénzünk nem volt, hogy hirtelen felújítsuk. Innen indult a rókadombi életünk.
Végül sokkal hamarabb kellett költöznünk a belvárosból, így egy félkész házban kezdtünk neki a tavasznak. Az első esténket egyikünk sem felejti el szerintem, mert nem messze pont aznap éjjel született meg egy kis csikó, Merlinke. Akkor, azt hiszem mind éreztük, hogy megérkeztünk, pedig nem volt még fűtés, se frissen festett falak, a kád is a nagyszoba közepén állt a melegvízcső szivárgása miatt. A ház ajtajához csak egy ösvényt tudtunk vágni a szúrós akácok között.
De végre annyi lehetőség és szabadság állt előttünk, amit addig elképzelni sem tudtunk. Egyet előre elhatároztunk: mindent mi csinálunk a ház körül. Így alakítottuk át fillérekből, kreatívan a régi konyhát, például egy régi fiókból csináltunk polcot, vagy egy faágba tettünk lámpasort. Volt, ami jobban, és volt, ami kevésbé jól sikerült, de a gyerekek nagyon szerették, ahogy együtt bütykülönk a régi bútorokkal. A kályhánk lett a ház szíve. Csupa Zsuzsiktól kapott csempéből építettük, és zománckék csempét vettünk, külön csak ennek. Zsuzsikályhának neveztük el, és minden tavasszal megköszönjük neki a telet.
Hogyan néznek ki a mindennapjaitok? Mi az, ami rutinnak, menetrendnek tekinthető, és mi az, ami folyton változó?
A koránkelés a rutin része. A férjemmel összecsiszolt óraműként működtetjük az életünket. Ő befűt, én kávét főzök, ő megeteti a kutyákat, én a macskákat, ő összekészül, én addig keltem a nagyokat, ő viszi a sulisokat, én maradok a legkisebbel. Érdekes, mert soha nem beszéltük meg előre ezeket a feladatokat, hanem az életünkhöz formálódtak automatikusan. A gyerekek miatt minden változó, sokat kell tudni improvizálni a hétköznapokban, de már belerázódtunk.
Mik ennek az életformának az előnyei és a hátrányai? Tudnál néhány meghatározó élményt és kihívást példával illusztrálni?
Azt hiszem, hogy aki romantikus vágyakkal indul neki egy ilyen életnek, az hamar visszamenekül majd a városba.
Az előnye a jelen idejű létezés, a folytonos feladat és a szabadság. Ugyanakkor mindig gondolnod kell a következő két évszakra.
Volt egy illúzióm arról az érzékenységről, ami majd a természetben vár, de hamar rá kellett jönnöm, hogy máshogy érzékenyít a táj. Megtanít megfigyelővé válni, és elfogadni, hogy tiszteletben kell tartanod, nem te számítasz ebben a relációban. Őzcsordák szoktak a házunk mellett vonulni, egy héja vadászmezeje az ablakunkból látható rét, de csak szemlélői vagyunk az életüknek. Tiszteletben tartjuk, hogy nem birtokoljuk őket, nem avatkozunk bele a mindennapjaikba, de tudunk egymásról. Ez a szemlélet lenyűgöz.
A hátránya az, ami az előnye is: a távolság és a közelség. Távolság a várostól, közelség önmagadhoz.
Ez hol jó, hol rossz. Nekünk leginkább jóleső. Kihívásból pedig számtalan akad. Egyszer pockok rágták szét az internetkábelt a kinti aknában, és mindenki azt hitte, hogy viccelünk, amikor erre hivatkoztunk az offline állapotunk miatt.
A fiúk a családban aktívan szerelnek és barkácsolnak, nekem néha kell csak a fizikai határaimat feszegetnem amikor például hazacipelek egy mélyhűtőládát a férjemmel.
Ha valaki szintén abban gondolkodik, hogy hasonló útra tér (például én), annak mit tudnál tanácsolni? Milyen „szkilleket” és „hátországot” igényel ez az életmód?
Csapatmunka és a rugalmasság nélkül hamar belső falakba ütközik az ember. A pozitív szemlélet és a humor is jól jön. Az önismeret a legnagyobb segítség. A többit úgyis felnagyítja ez a nyugalom meg a természet közelsége. Ha átharcolja magát az ember az első télen, akkor már túl van az első komoly akadályon.
Milyen szinten hat/épül bele ez a lakóhely és életmód az alkotásaidba?
A régi kis lakásban is fejben utaztam, itt is. Talán a megérkezés érzése adott egyfajta erőt. A fák és a vadállatok közelsége nagy hatással vannak rám. Az állatok, akik körülvesznek, mind külön egyéniségek, ők is formálják bennem a karaktereket. És a színek… Itt tényleg minden hónapban más színek törnek be az ablakon. A fény és a színek elképzelhetetlenül izgalmas közös árnyalatai. És az ég. A tetőtéri ablakból elalvás előtt még fel tudok tekinteni a szinte már giccsesen gyönyörű csillagos égre. Ez kimaradt harmincnégy évig az életemből.
Mit gondolsz a tíz évvel ezelőtti Imoláról, hogyan látod magad most, és mit üzennél a jövőbeli Imolának tíz évvel későbbre?
Tíz éve találtam rá a nagy szerelemre, a társamra és a legjobb barátomra egy személyben. A tíz évvel ezelőtti önmagamnak csak az irodalmi és képzőművészeti álmairól mondanék pár igazságot, de ahogy ismerem Imust, menne a feje után. Ha üzenhetek, akkor csak annyit, hogy sose engedje a belső gyereket felnőni. És tegyen meg mindent azért, hogy a jövőbeni reggeleken mindig ugyanazzal a szeretettel, lelkesedéssel és hálás örömmel kezdje meg a napot, akármilyen nap is az.
Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella
A képek forrása: Szabó Imola Julianna Instagram-oldala
További információ: Imola honlapján
