Rettegek, hogy nincs kiút!

Elveszve a klímaszorongás labirintusában
Rettegek, hogy nincs kiút!

A környezetvédelem iránti lelkesedés és motiváció erősen a mindennapjaim részévé vált, amikor elhatároztam, hogy tudatosan szeretnék cselekedni a klímaváltozás megfékezésében. Emlékszem, mekkora boldogság öntött el, amikor a nagymamám régi függönyökből varrt nekem mindenféle színű és méretű bevásárlótáskákat, amelyekkel büszkén jártam a piacokat és a boltokat, bár kicsit tartva attól, mit szólnak majd az eladók a határozott kérésemre: „köszönöm, nem kell a zacskó!”. Szűkebb környezetemben többször elutasításba vagy nemtörődömségbe ütköztem, ha környezetvédelmi törekvéseimet hangoztattam, és talán a legfájóbb megjegyzés, amit gyakran megkaptam, így hangzott: „nem ér semmit, amit csinálsz, mert az emberek úgyse fognak változtatni az életmódjukon”. Ennél is jobban bántott, hogy a megjegyzés igazsága nap mint nap bebizonyosodott. Az internetes közösségi médiában hiába követem a pozitív ellenpéldákat, ha mit látok magam körül? Egyszerűen alig van, akit a környezetszennyezés érdekelne, és ha érdekli is, tenni már nem akar ellene. A kezdeti motiváció átcsapott az egyre erősödő érzelembe: rettegek, hogy nincs kiút a klímakatasztrófából!

Erősödő szorongás. Kép forrása: Pexels.com / David Garrison

„Nekünk már úgyis mindegy!”

Most ott tartok, hogy próbálok kikászálódni az „úgyis mindegy” spirálból, amelyhez a saját klímaszorongásom, mások negligenciája és az előző évek negatív tapasztalatai vezettek. Próbálok visszatekinteni, és meghatározni azokat az akadályokat, melyek letörték a lelkesedésemet. A törekvéseim jelentős mértékben a „zero waste”, vagyis a hulladék- és szemétmentes életmódra koncentrálódtak: kutattam az alternatívákat, egyre több fenntarthatónak beharangozott, újrafelhasználható termékkel igyekeztem megbarátkozni a szeretteim legnagyobb megdöbbenésére. A nagyszüleim például nem meresztették a szemüket, amikor megdézsmáltam a textilzsebkendő gyűjteményüket, hiszen nagypapám mai napig ilyet használ, ő ehhez szokott hozzá. A mosható menstruációs betét viszont kicsapta a biztosítékot mindenkinél, akinek csak megemlítettem. Továbbá az otthoni mosószerkészítés macerája kikészíti anyukámat, és meg vannak győződve arról, hogy ez az életmód drágább, hiába is bizonygatnám az ellenkezőjét.

Nem akartam az ő rezignált tudomásulvételük csapdájába esni, azaz eljutni odáig, hogy elismerem a klímaváltozás jövőbeli veszélyeit, mégsem vagyok hajlandó változtatni. Aztán többé-kevésbé ide jutottam, és jelenleg kiégve, megrekedve érzem magam.

Amikor nem működik, hiába szeretnéd…

A szűkebb környezetem nyomása mellett az is kételyeket ültetett a fejembe, hogy több hulladék- és szemétmentes termékalternatíva vagy megoldás nem vált be, mint ami igen. Hónapokig nem használtam konvencionális, flakonos sampont a hajmosáshoz, helyette kipróbáltam a szódabikarbónát, az almaecetet, a csicseriborsólisztet (amelyek spórolás szempontjából még be is váltak volna), aztán a különböző szilárd samponokat, amelyeknek az árával már nehezebben barátkoztam meg. Annyira akartam, hogy működjenek, egy darabig meg is győztem magam arról, hogy a hajam egészségesebb, hiába illetik negatív megjegyzésekkel otthon.

Mélyen legbelül azonban éreztem, hogy valami nincs rendben, valami hiányzik. A fenntarthatónak kikiáltott termékek nem bizonyultak fenntarthatónak számomra.

De szintén kudarcot vallottam a beltéri komposztálásban és a menstruációs kehely használatában. Megint csak két dolog, amit nagyon akartam, időt, energiát és pénzt fektettem beléjük, de egyik sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Ekkor az önmarcangolás kezdett rágni: „nálam miért nem működik, ha másoknál igen? Oké, nem vált be ez a típusú kehely, de szeretnék én újra többezer forintot kiadni egy másikra, aztán mi van, ha az se fog működni? Valószínűleg velem van a baj, hogy ennyire nem jól sülnek el a próbálkozásaim…”

A hulladékmentes próbálkozások buktatói. Kép forrása: Pexels.com / MART PRODUCTION

A perfekcionista hozzáállásom csatába lendült a komfortosság csábításával. Tökéletesen akartam csinálni a környezettudatos életmódot, de azon kaptam magam, hogy hiányzik életemnek azon időszaka, amikor nem szorongtam emiatt, nem voltak az idegeskedés hatására álmatlan éjszakáim. Hiszen a meghiúsult terveimből származó nyugtalanságnak a gyökere a következő: ha nem teszünk semmit, hogyan előzhetnénk meg a klímakatasztrófát?

Ha elkerülhetetlen, van értelme küzdeni ellene?

A klímaszorongásnak talán a legaljasabb fokozata, amikor tájékozódás hatására reménytelennek látod a helyzetet, értelmetlennek a kis hétköznapi törekvéseidet. Hétről hétre újabb és újabb hírek jelennek meg árvizekről, erdőtüzekről, éhínségről, menekülthullámról és csupa olyan jelenségről, amelyek a globális klímaváltozással állnak összefüggésben, és apokaliptikus jövőképet vetítenek elő. Nekem egy hatalmas virtuális pofon volt Friderikusz Sándor YouTube-on fellelhető podcastcsatornájának 14. adása, amelyben Buda Péter nemzetbiztonsági elemzővel arról is beszélgettek, hogy a jelenlegi tudományos eredmények és kutatói nézőpontok szerint a katasztrófa elkerülhetetlen. Nagy megdöbbenéssel hallgattam a podcastadásnak ezen blokkját, azon töprengve, hogy az emberek talán joggal gondolhatják: akkor minek legyek környezettudatosabb? Mi értelme műanyagzacskó helyett saját bevásárlótáskát használnom, ha a szakértők szerint nincs remény?

MERRE TART A VILÁG? Buda Péter, nemzetbiztonsági elemző / a Friderikusz Podcast 14. adása

Kognitív disszonanciának, naivitásnak számít, ha ezen lesújtó információk birtokában továbbra is kitartasz a szigorú környezettudatos, hulladékmentes életmód mellett, miközben egyre inkább elkeserít a meggyőződés, hogy apró cselekvéseid a nagy képletben semmit sem jelentenek?

Út a kiegyensúlyozottabb környezettudatos életmód felé? Kép forrása: Pexels.com / cottonbro

A belefásulás és az újrakezdés igénye közötti vergődés

Nem célom senkit se eltántorítani attól, hogy környezetkímélőbb életmódot folytasson, hiszen biztosra veszem, hogy ami nekem nem vált be, sokaknak pazar alternatíva és megoldás lehet. Én voltam az, aki a mikrokörnyezetében buzdított másokat a változtatásra, a pálmaolaj bojkottálására, a műanyag szívószál elutasítására, és még sorolhatnám. Most úgy érzem, nincs bennem az a lendület, mint egy-két évvel ezelőtt. Belefásultam, nehezen látom a kiutat, de a próbálkozást sem szeretném feladni. Ha eldobom a perfekcionizmust, és arra fókuszálok, mi az, amit sikeresen implementáltam a mindennapjaimba a környezettudatos életmód terén (pl. nagyrészt csomagolásmentes élelmiszerek vásárlása és a növényi alapú táplálkozás), úgy vélem, közhelyesen szólva „már tettem valamit”. Mégis tudom, hogy többet szeretnék, de az más kérdés, hogy mások kedvéért, a saját lelkiismeretem megnyugtatására, önálló és kollektív etikai megfontolásból, esetleg ezek összessége biztat az újrakezdésre?

Tartok az újrakezdéstől, mert nem akarom, hogy ismét kiégés legyen a vége. Most és a jövőben egy harmonikus környezettudatos életmód mellett köteleződnék el, nem egy kaotikus mellett.

Kiemelt kép: Pexels.com / Alex Green

Szentgyörgyi Flóra írása

Hozzászólások (3):

  1. Rampasek, László A.

    2022/01/29 at 13:41

    Sok butasággal félrevezették a fiatalokat, hiábavalóságokkal a klímavédelem kapcsán és időbe telt mire maguktól erre rájöttek. Elhitették velük, hogy amit csinálnak az hasznos, pedig nem.

    Elfelejtették vagy szándékosan nem mondták el a legnagyobb környezetvédő szervezetek (egyetlen kivétel bocs.eu), hogy az éghajlatvédelmi tetteknek súlya van és nincs idő hiábavaló cselekedetekre. Mígnem megjelent a ‘Visszafordítás’ című könyv magyar nyelven is amiben benne van, hogy egyel kevesebb gyermek vállalásának 56x több értelme van az utána következő összes éghajlatvédelmi tettnél.

    A karbonsemlegesítés pedig biztosítja, hozzá az időt, amiből nagyon kevés maradt. Majd meglátjuk, hogy itt is eltitkolják ezeket a tényeket vagy nem.

    • PJ

      2022/02/03 at 15:30

      Ezt is a módszeres népirtók,- a pénz és hataloméhes világirányító vezetők találták ki, amit a fizetett embereikkel terjesztetik, elterelve a szabadpiaci rablógazdálkodás megtartásáról a figyelmet, háttérbe szorítva az újrahasznosítás fejlesztésének a jelentőségét! Látszat intézkedésként betiltják a műanyag szívószálak gyártását, aminél kevesebbet és értelmetlenebbet kitalálni sem tudtak volna, miközben a műanyag üvegek,- olajos,- vegyszeres kannák tömkelege jobb esetben elégetik, vagy a tengerekben kötnek ki! Ezeket újra felhasználva, mérsékelni lehetne a szükségek előállítását,- új területeken való hasznosítását!

  2. Fruzsi

    2022/01/30 at 09:11

    Minden tett számít, mert közhely, de sok kicsi sokra megy.

Hozzászólások.