Emlékszem, mekkora divat volt a „Pofád lapos, puttana!” a gimiben. Az egyik lány egyszer azon sopánkodott, hogy miért kell a fiúknak bebüdösíteni az osztálytermet. „Pofád lapos, puttana!” – mondta oda neki valamelyik fiú. A lány dühtől elvörösödve próbálta megértetni velük, hogy undorítóan viselkedni nem vicces, és minél tovább folytatta, a fiúk annál hangosabban röhögtek, és folytatták a provokálást. A lány végül kiviharzott az osztályteremből, és a fiúk diadalmasan veregették hátba egymást.
Aki nem emlékezne: az olasz–magyar származású Renato Pavesi 23 éves korában több mint száz napig élt kamerák előtt a Big Brother-házban 2002-ben. Cifra káromkodásainak egyike szállóige lett: „Pofád lapos, puttana!”, azaz nagyjából: „Hallgass, te ribanc!”
Néhány éve szemtanúja voltam annak, ahogy egy részeg férfi elüvöltötte magát az ablakom alatt: „Pofád lapos, puttana!”, majd levert egy hatalmasat a zokogó barátnőjének. A férfi ezután felborította a házunkhoz tartozó nagy, zöld kukát, jól megrugdalta, lehugyozta az idős, földszinten lakó bácsink kertjét, majd lökdösve továbbterelte a nőt. Az erkélyről leskelődve néztem utánuk hosszan, azon gondolkodva, hívjam-e a rendőröket, vagy hogyan segíthetnék. Mivel rossz élményeim vannak a beavatkozás terén, végül tanácstalanul, gyáván tétlen maradtam, és veszekedésük zaja lassan elhalt a zuglói éjszakában.
A „puttánázás” számomra annak univerzális jelölőjévé vált, amikor az agresszor látványosan megalázza a kiszolgáltatottabb másik felet, és ezt potenciálisan további agresszió kapumondatának tartom. A kis „puttánázókból” idővel talán nagy „puttánázók” válnak, és a kiröhögést felválthatja a pofon. Kivéve, ha teszünk azért, hogy az erőszak és a bántalmazás ne legyen elfogadott.
Nem kérek virágot – azt kérem, hogy tanuljuk meg, mit lehet tenni az erőszak ellen, és amit lehet, azt tegyük is meg.
Tények és tévhitek a családon belüli erőszakról
A magazinunk nemrégiben megkereste a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesületet (NANE) együttműködés reményében. Szerkesztőségi csapatunkkal szeretnénk tenni azért, hogy a társadalmi problémákat szakértők segítségével nevükön nevezhessük, hiteles tájékoztatást adhassunk, és együtt keressünk megoldásokat.
A NANE 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben lépjen fel. Az egyesület közhasznú, nonprofit, nem kormányzati szervezet, amely egyéni, közösségi és társadalmi szinten is tevékenykedik. Megkeresésünkre felajánlottak számunkra egy szakmai anyagot, amelyet most nőnap alkalmából megosztunk veletek, kedves olvasók! Bízunk benne, hogy az alábbiak segíthetnek szerencsétlenül járt nőtársaink helyzetén, változtatásra sarkallva akár őket, akár környezetüket.
„A családon belüli erőszakról a köztudatban élő tévhitek eloszlatása munkánk egyik legalapvetőbb része, mivel e tévhitek sokszor megbénítják mind az áldozatok segítségkérését, mind az ismerősök és az intézmények beavatkozását. E tévhitek csaknem kivétel nélkül az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért, illetve az elkövetőt patologizálják: sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be.
A valóság azonban ennek igen ritkán felel meg: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja sokszor „rendes”, „jóravaló” embernek ismeri, ezért ha az áldozatok beszélni kezdenek, gyakran senki sem hisz nekik. Tovább nehezíti az áldozatok helyzetét, hogy nemegyszer maga az elkövető is a nő viselkedésével indokolja a bántalmazást. Az erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget arra helyezzük, akit illet – az elkövetőre.”
Tévhit: A nők is verik a férjüket.
Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják.
Tévhit: A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.
Tény: Minden ötödik nőt ért már élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről. Ez jelenleg Magyarországon több mint 760.000 nőt, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó férfit érint. Jelenleg is több mint 226.000 magyar nő él fizikailag is bántalmazó kapcsolatban.
Tévhit: A családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni. Sok nő csak bosszúból vádolja partnerét.
Tény: A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatt történt téves letartóztatások aránya megközelítőleg 2 százalék: éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni – a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.
Tévhit: A bántalmazás főleg az iskolázatlan, szegény rétegek körében elterjedt.
Tény: Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.
Tévhit: A férfi ideges, azért csap oda. Az ő vállát nyomja a család minden anyagi gondja.
Tény: Az erőszak nem megfelelő módja annak, hogy valaki levezesse az idegességét. Semmilyen családi szereposztás nem indokolja a másik megalázását és megverését.
Tévhit: Egy pofon még belefér a szerelembe: levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.
Tény: A „pofonra csók” sztereotípia csak a tévéfilmekben működik. A gyakorlatban a pofonok nem kölcsönösek, és nem múlnak el nyom nélkül. Az első pofont követni fogja a többi, és a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz.
Tévhit: A bántalmazott nők mazochisták. Élvezik a verést, különben nem maradnának.
Tény: A mazochizmus egy pszichés betegség, amely körülbelül olyan gyakori, mint a skizofrénia vagy a többszörös személyiség. Valószínűtlen, hogy a nők többsége (illetve a nők mazochizmusáról szóló vélekedés szerint mindegyike) ebben a súlyos betegségben szenvedne. A válás vagy elköltözés sok nő számára anyagi vagy lakhatási okok miatt nem lehetséges, ezért kényszerből maradnak az elkövetővel.
Tévhit: Ha a nőnek tényleg rossz lenne, hogy verik, akkor nem maradna.
Tény 1: A nők nagyon gyakran hisznek vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: „Ilyesmi többé nem fordul elő.” A nők gyakran anyagilag is függnek házastársuktól; nincs hová menniük, vagy félnek, hogy házastársuk bosszút áll, ha elhagyják.
Tény 2: A bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik.
Tévhit: A nők néha kiprovokálják, hogy verjék őket.
Tény: Senki sem érdemli meg, hogy megverjék, még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.
Tévhit: A családon belüli erőszakot az alkohol okozza.
Tény: Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek máskor kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, attól a másik még nem múlik el.
Tévhit: A legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot.
Tény: Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt: „Szabad emberek, nekik biztos így jó”, „Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mások otthonában” (álliberalizmus); „Még engem is megütne”, „Nem akarok bajba kerülni” (félelem); „Engem is vertek gyerekkoromban, mégis tisztességes ember lett belőlem”, „Vannak nők/gyerekek, akik csak az erőszakból értenek” (erőszakos attitűdök); „Ha tényleg lenne ott valami baj, a rendőrség biztos kijönne, és bevinné a bántalmazót” (téves hit a törvényekben és a hatóságokban ); „Jó fantáziája van ennek a gyereknek”, „Olyan jóravaló ember az, ismerem, soha nem tenne ilyet”, „Ez a nő biztos nagyon kielégítetlen, hogy ilyesmiket beszél” (az áldozatok megkérdőjelezése). A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket.
Tévhit: Ami az otthon falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A magánéletbe nem lehet beleszólni.
Tény: A verés és a bántalmazás számos esetben bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy otthon történik. Magyarországon a meggyilkolt nők 60%-a házastársa vagy élettársa áldozata. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma.
Tévhit: A segélyvonalak és az anyaotthonok felbomlasztják a családokat.
Tény: A menedékházak megmentik az áldozatokat attól, hogy további bűncselekmények áldozataivá váljanak. Egy olyan család, ahol valaki üti-veri a többieket, nem képviselhet mindenáron megtartandó értéket sem a társadalom, sem az érintettek szemben.
Tévhit: Aki egyszer bántalmazott nő volt, az is marad.
Tény: A tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy az a nő, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó kapcsolatból, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a kapcsolatból.
Tévhit: Ha a nő nem ad okot rá, akkor nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a férfit.
Tény: A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy verést kezdeményezzen. Gyakori, hogy indokai teljesen ellentmondanak egymásnak.
Tévhit 1: Egy gyerekszüléssel megmenthető a kapcsolat. Ha megszületik az első gyerek, a bántalmazás abbamarad.
Tévhit 2: Még a durva férfiak is lovagiasak, ha a nő kiszolgáltatott, például ha beteg vagy terhes.
Tény: A családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25%-át akkor is megverik, amikor terhes. (Az ilyen esetek 10%-ában a verés vetélést okoz.) Sokszor épp a terhesség ideje alatt kezdődnek a verések, vagy akkor válnak súlyosabbá.
Tévhit: A távoltartást a nők arra fogják használni, hogy visszaéljenek vele, és megszerezzék a közös lakást.
Tény: Egy megfelelően felkészített rendőr nem manipulálható. A távoltartást más országokban olyan helyzetekben szokták meghozni, amikor egy láthatóan összevert és megfélemlített nő fizikai védelme a tét.
Tévhit: A távoltartás csak a hajléktalan férfiak számát fogja növelni.
Tény: Az otthonukból elküldött férfiak túlnyomó többsége társas szempontból nem elszigetelt, és rokonainál, vagy egyéb ismerőseinél talál szállást.
Tévhit: A távoltartás semmit nem old meg, mivel nem okoz változást az erőszakos emberek személyiségében.
Tény: A távoltartás üzenete az, hogy az állam rajta tartja a családját verő férfiakon a szemét, és nem fogadja el az otthon használt erőszakot. A távoltartásból visszatérve, a tapasztalatok szerint, az elkövetők csökkentik a fizikai erőszak mértékét.
A szöveg forrása: Tudnivalók az érintetteknek – Tévhitek a családon belüli erőszakról, bántalmazásról (Másodközlés a NANE engedélyével.)
NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek
Amennyiben bántalmazás (akár, szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre: +36 80 505 101.
(Hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18–22-ig, szerda 12–14-ig. Anonim, ingyenesen hívható mobilról is.)
Kiemelt kép: Cherrylafoto (Pixabay)
