A minap küldtem apukámnak egy fotót egy szivárványról. 🌈 Válasz: „Nana, ez tilos!” Hogy is jutottunk idáig? 2020 elején kezdetét vette a pandémia, az országban veszélyhelyzetet hirdettek ki. A veszélyhelyzet ideje alatt a kormány szabad kezet kapott a járvány kapcsán szükséges intézkedéskedésekhez nélkülözhetetlen jogszabálymódosításokra. E szabadsággal történő visszaélés volt a 9. alkotmánymódosítás 2021-ben. Ekkor bekerült Magyarország Alaptörvényébe az alábbi két szöveg:
„Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”
„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”
Ezt követte a „pedofiltörvényként” ismert, melegellenes propagandatörvény, amely súlyosan korlátozza a szólásszabadságot és a gyermekjogokat, továbbá betiltja az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat is. Elkezdődtek a könyvégetések, a bezacskózás, a plakátművészet, merthogy Meseország mégsem mindenkié.
A Queer Kiadó egykori alapítójaként és főszerkesztőjeként szomorúan figyeltem, ahogy Magyarország ismét elindult hátrafelé, a szabadgondolkodók pedig bújhatnak újra a kő alá. Pedig sokat küzdöttem azért, hogy legalább a számomra fontos emberek eljussanak oda, hogy a „buzikat” ne „vállról indítós rakétával akarják szétlőni”. Én is harmincéves koromig vártam, hogy a családom előtt felvállaljam a szivárványból a lilát. Talán ha nem nekem kellett volna edukálnom a környezetemet, hogy létezek, és nem vagyok szörnyszülött, megspóroltam volna magamnak sok-sok szorongást és fájdalmat.
Április 3-án a kormány által kezdeményezett népszavazáson négy trükkös kérdés szerepel majd a szavazólapon:
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?
Bármit válaszolunk is majd e trükkös kérdésekre, mi örömmel üdvözöltük a Magyar Pszichiátriai Társaság és Magyar Pszichológiai Társaság által közösen jegyzett, illetve a Magyar Szexuális Medicina Társaság által támogatott szakmai állásfoglalást. (Ezt engedélyük nyomán változatlan formában közöljük.)
Szakmai állásfoglalás a „2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról törvénymódosítás” kapcsán
A törvénymódosítással kapcsolatban kötelességünk megfogalmazni szakmai álláspontunkat, mert a társadalomban a kisebbségben lévő csoportok, a többségtől valamilyen módon eltérő személyek stigmatizálásuk okán fokozottan veszélyeztetettek lehetnek különféle pszichés nehézségek kialakulása szempontjából.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a születéskor meghatározott nem számos esetben még biológiailag sem olyan egyértelmű, mint amilyennek első megközelítésben látszik. A születéskor az újszülött nemét döntően a testi adottságok, a külső nemi jelleg megtekintésével állapítják meg, ez alapján anyakönyvezik. Az újszülött nemét ugyanakkor a genetikai meghatározottság mellett egyéb biológiai tényezők is befolyásolják (pl. a hormonális rendszer működésének zavarai), emiatt fizikai adottságai szemrevételezés alapján teljes mértékben nem mindig megítélhetőek. A nemi identitás alakulása tehát pusztán biológiai megközelítésben is bonyolult és érzékeny folyamat, amely változhat az élet során.
A környezeti hatások ezt a folyamatot – főként a társadalom különféle szerepelvárásai révén, például, hogy „a fiúk nem sírnak”, vagy hogy „a lányok inkább babázzanak” – valamelyest árnyalhatják ugyan, de alapvetően és meghatározó módon nem befolyásolják. Hasonló a helyzet a transzszexualizmussal is.
A szexuális orientációt jelenlegi tudásunk szerint szintén döntően biológiai tényezők
befolyásolják, kialakulásában a genetikai meghatározottság mellett nagy szerepet játszanak egyéb biológiai változók (pl. hormonális hatások, idegrendszeri fejlődés) is. A pszichoszociális hatások szerepe a biológiai faktorok mellett nem meghatározó mértékű.
Tudományos vizsgálatokkal alátámasztott tény az is, hogy a heteroszexuális személyek, párok által felnevelt gyermekek közül éppen annyian válnak homoszexuálissá, leszbikussá, transzneművé (LMBTQ), mint a homoszexuális személyek, párok által felneveltekből.
Mindez azt jelenti, hogy a szexuális kisebbségekhez sorolható személyek nem maguk választják a sorsukat, a nemi identitásukat vagy szexuális orientációjukat, hanem azt döntően az általuk nem befolyásolható, nem irányítható komplex biológiai folyamatok határozzák meg.
Az előzőek értelmében határozottan állást foglalunk amellett, hogy a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással (pl. neveléssel, „propagandával”) nem befolyásolható.
A szülők nemi identitása és szexuális orientációja nem befolyásolja a gyermek nemi identitását, szexuális orientációját, egészséges fejlődését, ennek ellenkezőjét bizonyító tudományos adat nem áll rendelkezésre.
Ugyanakkor az ezeket a szülőket és gyermekeiket érő stigmatizáció egyértelműen káros hatású.
A külső befolyások hatástalanságát bizonyítja a reparatív szemléletű „terápiás” megközelítések kudarca is, azzal a kiegészítéssel, hogy jelenlegi tudásunk szerint a reparatív szemléletű, korrekciós megközelítés – még az érintett kliens motivációja esetén is – kifejezetten káros, a kliens pszichés jóllétének, az önazonosság megélésének valós támogatását veszélyezteti.
Amennyiben a fenti témákat tabusítjuk, az információkhoz való hozzáférést elzárjuk, akkor az érintett gyermekek, fiatalok egyedül maradnak a kérdéseikkel, bizonytalanságaikkal. Ennek következményeként pedig jelentősen megnő annak a veszélye, hogy – ahogy az a különféle kisebbségi csoportok esetében általában is jellemző, melyet szakirodalmi adatok is alátámasztanak – az eleve kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb érintett gyermekek, fiatalok körében fokozódik a szorongásos zavarok, önsértő magatartás, szerhasználat, depresszió és az öngyilkos magatartás kialakulásának veszélye.
Előzőek mellett tudományos felmérések mutatnak rá arra is, hogy a gyermekek szexuális
nevelése, felvilágosítása nem várható el kizárólagosan a szülőktől, családtagoktól.
Állásfoglalásunk szerint tehát amellett, hogy a gyermekek védelme szempontjából a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb büntetőjogi fellépés egyértelműen és határozottan szükséges, a 2021. évi LXXIX. törvény a fiatalok egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti, melyre ezen állásfoglalással a döntéshozók figyelmét is felhívjuk.
Mindannyiunk közös felelőssége, hogy – függetlenül a szexuális identitásuktól vagy orientációjuktól – mentálisan kiegyensúlyozott, egymást elfogadó, önazonos és boldog gyermekek és felnőttek éljenek együtt a jövő társadalmában.
Tisztában vagyunk azzal, hogy állásfoglalásunk nem taglalhatja a téma minden részletét, kérdését, azzal mégis szeretnénk hozzájárulni egy széles körű, bizonyítékokon alapuló, tudományos és szakmailag hiteles tájékoztatáson nyugvó társadalmi párbeszéd alapjához.
Budapest, 2022. 01. 21.
Szerzők: Magyar Pszichiátriai Társaság és Magyar Pszichológiai Társaság
Támogató: Magyar Szexuális Medicina Társaság
A felvezetőt írta: Sós Dóra Gabriella
Kiemelt kép: Rosemary Ketchum (Pexels.com)
