Panorámaképek a Marsról

A Mars, ahogy eddig még nem láttuk
Panoráma

Amikor gyerek voltam, volt egy mitológiai lexikonom. Az volt a hobbim, hogy a konyhaasztalnál családfákat rajzoltam a görög és római isteneknek (a konyhaablakból csodás kilátás nyílt a temetőre). De Mars sosem érdekelt igazán. Azt hiszem, már gyerekkoromban is taszított a harc, a háború gondolata. De akkor még nem tudtam, hogy…

„A római Mars eredetileg növényi termékenységisten, a mezők, erdők, a termés és a tavasz védnöke volt. Ezen eredetére utal egy fennmaradt egysoros földművesima, valamint az első tavaszi hónap elnevezése, a martius (március). Később általános termékenységistenné vált. Termékenységi jelentőségéből adódóan a férfierő jelképe is lett, majd közösségi oltalmazó, és ezért válhatott a háború és a harc védnökévé is. A görög mitológia hatásának korában már megvoltak harcias vonásai, ezért Arész istennel azonosították.” (Forrás: Wikipédia)

Mars. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mars_(isten)

Róla kapta a nevét szomszédunk, a Naptól számított negyedik bolygó, ami állítólag szabad szemmel is látható. Lehet, hogy én töltök túl sok időt fényszennyezésben… Ti szoktátok látni?

Vörös színét a vas-oxid okozza. Két természetes holdja van, a Phobosz és a Deimosz. A Mars átmérője feleakkora, mint a Földé, ezért felszíne negyede, a tömege kb. nyolcada a Földének. Légköre nagyon ritka: a felszíni légnyomás mindössze 0,75%-a a földinek. A levegőben szálló por miatt a marsi égboltnak a felszínről vöröses színe van. A szoláris nap hossza 24 óra 39 perc 35,244 másodperc.

2003-as fotó a Marsról. Forrás: https://images.nasa.gov/details-PIA04591

Lenyűgözőnek találom, hogy az utóbbi években mennyi mindent tudtunk meg a Marsról. Spirit 2004-ben érkezett meg, az Opportunity 1 hónapra rá. A Perseverance 2021 februárjában landolt. A Curosity 2020 novemberében indult, 2021 augusztus 6-án érkezett meg a Marsra. És azóta számos képpel lettünk gazdagabbak:

Spirit Mars rover. Forrás: Fhttps://images.nasa.gov/details-PIA16441
Curiosity selfie-je. Forrás: https://images.nasa.gov/details-PIA23240
Panorámavideó angol narrációval

Szabadidőmben szerkesztő is vagyok, nem mellesleg az Agave Kiadónak szoktam dolgozni. Nálam landolt jópár Philip K. Dick könyv is, és ennek a nem mindennapi sci-fi szerzőnek a Mars visszatérő témája volt. Például a Palmer Eldritch három stigmája:

„A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón teremtsék meg egy élhető élet alapjait. Mert az élet a Marson egyelőre minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játék babákba vetíti, így kreálva egészen egyedi virtuális valóságot.

Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után, a galaxis távoli sarkából visszatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: ‘Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.’ De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni?

Philip K. Dick, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere egyik legnagyszerűbb regényében ismét a valóságot szedi apró darabokra. Metafizika, drogok, marketing és játék babák. Palmer Eldritch eljött érted, és a valóság soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt volt.”

Borítókép. Forrás: https://www.agavekonyvek.hu/konyvek/palmer-eldritch-harom-stigmaja-1

Oké, talán túl bizakodó vagyok… De ki fogad velem 10 csokitallérba, hogy pár éven belül életet találnak a Marson?

És néhány NASA-dolgozó, akik szintén hozzájárultak a marsjárók összeállításához. Forrás: https://images.nasa.gov/details-PIA04591

Sós Dóra Gabriella írása

Kiemelt kép:

NASA/JPL-Caltech NASA Jet Propulsion Laboratory NASA’s Perseverance Mars Rover
Edit: Hugh Hou (the 360 sky experience was added for use on Oculus Quest 2)