Egy szemhunyásnyit sem aludt. Nézte, ahogy a pirkadat fénye bevilágítja a tágas teret. Tétován ácsorgott a vastagkeretes ablak előtt, ujjaival köröket rajzolt a bepárásodott üvegre, a réseken keresztül bámulta a lomhán ébredő várost.
Váratlanul kuncogás tört fel belőle. Eszébe ötlött, amikor angol szakon Beckett Godotra várva című művét elemezték. Nem értette, miért vesztegetik az emberek arra az idejüket, hogy várnak valakire, aki sohasem érkezik meg. És most ő is pontosan ezt tette. Csak várt és várt. Nem volt benne biztos, hogy Ágostonra, egy igazi férfira vagy csupán a megváltásra.
Egyszer csak zörgésre lett figyelmes. Férje szitkozódva kereste a lehetőséget, hogy bejusson a lakásba. Nagy nehezen sikerült a megfelelő kulcsot a zárba helyeznie és betántorognia az előszobába.
– Hol voltál? – tette fel a költői kérdést Nóra. Igyekezett megőrizni a higgadtságot a hangjában.
– Mi közöd hozzá? – rivallt rá Ágoston. A nap hátralévő részében egy sértődött hatéves bőrébe bújva duzzogott a kisszobában.
>> Érdekel, hogy kezdődött Nóra története? Olvasd el a novella első részét!
„Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolság.
S mi otthonunknak hívtuk egykor ezt a két szobát.
Esténként úgy vártalak, tudnod kell, ez nem panasz,
és nem sírok, csak bánt a cigarettafüst, attól könnyezem” – dúdolta halkan és szipogva Nóra, miközben egy meleg, bolyhos takaróba burkolózott, és bekucorodott a nagyszoba sarkában álló öreg hintaszékbe, hogy végre valahára álomba ringassa magát.
Elszenderült, de a tudatalattija serényen munkálkodott. Jó és rossz emlékek sora tört fel a mélyből.
Csukott szempillái mögött felvillantak az első pár randevú képkockái, amikor Ágoston bókok és impozáns ajándékok hadával kápráztatta el, leste minden kívánságát, és befejezte a mondatait. Úszott a mámorban. Tisztán érzékelte azt a mozzanatot is, ahogy kolléganője, Alma irigy pillantásokat vet felé, mert kifogta az aranyhalat, és amint a „minden lében két kanál” Márti néni a szomszédból hozzáhajol, és odasúgja: „Kedveském, becsüld meg ezt az udvarias, jóravaló fiatalembert! Én mondom neked a magam 78 évével, ilyen férfi nem terem ám minden bokorban.” Megelevenedett előtte a jelenet, amikor az első házassági évfordulójukra különleges vacsorát készített, és a kés csontig hatolt a kezébe, de hiába kiáltott segítségért, házastársa csak annyit vetett oda kelletlenül: „A te bajod, oldd meg magad.” Álmában újra átélte azt a végtelen ürességet, amit akkor tapasztalt, amikor csalfa férje tárcájában óvszerekre lelt, és szembesítette a tényekkel, de még akkor is Ágostonnak állt feljebb. Csillapíthatatlan őrjöngése: „Te beteg vagy, kezeltesd magad”, és az első pofon elcsattanása visszhangzott Nóra fülében, ami a férfi azonnali pálfordulása ellenére is: „Ugyan, kiscicám, a világon semmi sem történt. Ez is csak egy suhintás volt, ne fújd fel ennyire a dolgot.” kitörölhetetlenül beleivódott az emlékezetébe.
Felriadt. Az első gondolat, ami átcikázott az elméjén, ez volt: Hogy hagyhatnám el? Hiszen már azt sem tudom, ki vagyok nélküle. Összezavarodott. Nem hiszem el, hogy ennyi fájdalmas élményből sem tanulok. Mi van, ha ez nem is a valóság? Lehet, hogy tényleg elment az eszem – mantrázta rendületlenül.
Illogikus viselkedése és a tükörből visszatekintő idegen ábrázata megrémítette.
Egy pillanatra úgy érezte, inkább meghal, mintsem, hogy ebben a függő viszonyban létezzen tovább. Ahhoz azonban nem volt bátorsága, hogy csapot-papot feladva elköszönjön a földi léttől.
Másnap azzal az elhatározással indult el hazulról, hogy ha törik, ha szakad, megtalálja a megoldást erre az égető problémára. Kétségbeesetten fohászkodott egy égi jelért, de a sugallat csak nem jött.
Nekikeseredett. Régen az intuíciója is jobban működött. Úgy tűnik, tényleg elveszítette a kapcsolatot önmagával.
A munkából hazafelé menet éppen a villamosmegállóban rostokolt, amikor megpillantott egy plakátot, amin egy kackiás betűkkel írott novella állt. Nóra rajongásig szerette az irodalmat, ezért azon nyomban belemerült az olvasásba. Meglepetten pislogott, a történetben szereplő nő ugyanis nagyon hasonló életkörülmények közt élt, mint ő.
Közben befutott a sárga szerelvény, Nóra viszont továbbra sem vette le a tekintetét a poszterről, szinte egybeolvadt az elbeszélés főhősnőjével, és mérhetetlen empátia ébredt benne képzeletbeli sorstársa iránt.
Milyen érdekes, hogy egy vadidegennel így együttérez, ugyanakkor magát cseppet sem tiszteli – tűnődött el megdöbbenve saját felismerésén. Nem, ez nem helyénvaló, egyáltalán nincs rendjén, ha megaláznak, ha bántanak – ismerte be magának szégyenkezve.
A novella szerzője egy neves szakember, Bereményi Nándor volt. A történetben az egyik bántalmazó kapcsolatban élő kliense, Anna küzdelmekkel teli, ám sikeres terápiás folyamatát mutatta be. Az őszinte hangvételű, hitelesnek ható írás Nórában is felcsillantotta a reményt: Talán mégis van kiút ebből a méltatlan helyzetből. Van rá mód, hogy újra felfedezze önmagát és a benne rejlő értékeket, hogy még egyszer az életben újra boldog legyen.
Otthonába lépve lerúgta tűsarkú cipőjét, és a szekrény mélyére suvasztotta, mintha csak egy bűnjelet rejtene el. Tisztában volt vele, ha Ágoston észreveszi, hogy magas sarkúban és talpig sminkben hagyta el a lakást, elkapja egy újabb féltékenységi roham, és a legcifrább jelzőket ráaggatva próbálja tovább csorbítani egyébként is csekély önbizalmát.
Kinyújtóztatta megfáradt lábait, egy vattakoronggal alaposan áttörölte az arcát, és a szokásos főzés, mosás, takarítás helyett bekapcsolta a laptopját, majd nagy levegőt vett és rákeresett az írás alkotójára.
Telefont ragadott. Tudta, maximum tíz perce van addig, míg Ágoston hazaér.
Kicsöng…
Tele volt kérdőjelekkel. Hogy fog eljárni az ülésekre? Hazudnia kell majd arról, hová megy? Összeszorult a gyomra a félelemtől. Mi lesz, ha egyszer elfelejti kitörölni a híváslistájából Nándor számát, ha férje kémkedni kezd utána, és kiderül, hogy terápiára jár?
Hirtelen megnyikordult a robosztus vaskapu.
A torkában dobogott a szíve…
Mészáros Eszter novellája
Nóra története még nem ért véget. A novella befejező része hamarosan olvasható a Tudaton Magazinban. Ha kíváncsiak vagytok rá, kövessetek bennünket!
Kiemelt kép: Kristya Nugraha fotója a Pexels oldaláról
