Nóra kilépett az ajtón. Ismerős érzések kavarogtak benne. Megszámlálhatatlanul sokszor tette meg ezt a lépést, ez idáig azonban minden alkalommal visszahőkölt. Engedett a szép szavaknak, a kedveskedésnek, máskor a fenyegetésnek, a zsarolásnak. Megadta magát az egyedülléttől való félelemnek, az égbekiáltó hiányérzetnek és függésnek, a lelkiismeret-furdalásnak, amit férje keltett benne, amikor térdre borulva könyörgött, maradjon.
És ő maradt.
Közel két éve járt Nándorhoz, amikor valami végérvényesen megváltozott benne.
Ahogy megértésre lelt, lassan kezdtek begyógyulni a sérülései, és erősödött az önbecsülése, eljutott arra a pontra, ahonnét nincs visszaút. Már nem akart és nem is bírt maradni. Kihasználta a lehetőséget, hogy Ágoston órákig az ivócimboráival lóg a presszóban. Sebtében összecsomagolt. Letépett egy papírfecnit a kockás füzet sarkából, és ráfirkantotta:
“Vége, én ezt nem vagyok hajlandó tovább csinálni”.
Tudta, ma este utoljára húzza be maga mögött az ódon vaskaput. Amint az idomtalan szerkezet bezáródott, ő maga is fellélegzett. Mintha az illatok is megváltoztak volna körülötte.
Egy énerőszikra csillant fel a szemében, amikor továbbsétált a kerület poros utcácskáin. Zsigereiben érezte, helyes döntést hozott, és ez büszkeséggel töltötte el.
Ahogy elhaladt a Szimpla kert mellett, Palya Bea hangjára figyelt fel:
„Szabadon szárnyalnék
De tollam téped
Kérlek engedj el
Szeretlek téged
Egyedül ezt hallom
A hívó hangot
El kell indulnom
De kérdés mardos
Szabadon szárnyaltam
Lehet, hogy vége?
El kell indulnom
Kimondom végre
Egyedül ez számít
A nyíló szárnyak
Remegő gyöngyök közt
Most mások várnak
Elnyelt a sár
De most elég már
Itt az új erő
Felfelé törő
Végre mozdultam
Végre indultam
Karomat széttárom
Az eget meghágom
Följebb szállok még
Elkísér ez a dal
Hazatalálok én”
Micsoda szinkronicitás – állapította meg, s közben elmosolyodott. Ösztönösen megtapintotta a szája szegletében ülő gödröcskéket, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg vigyorog. Azaz csak megérintette volna, ha a keze nem ütközik az arca előtt elterülő fehér textildarabba. Már nem csupán somolygott, kitört belőle a nevetés. Kikacagta magát, aztán megállt a járda közepén, rátámaszkodott a közepes méretű gurulós bőrönd fogantyújára, amiben létfontosságú tárgyai lapultak, és a másodperc törtrészére megpihent csukott szempillái rejtekében.
„Szeretem lépésem
Új úton járok
Szeretem érezni
A bátorságot
Egyedül szállok majd
A tágas égen
Valaki mellém száll
A nap fényében” – Bea szenvedélyes éneke Nóra szívéig hatolt. Belesimult a jelenbe, majd megszaporázta a lépteit a vasútállomás irányába.
Végre valahára nem ő várt valakire. Őt várta valaki. Igaz, nem egy férfiember, hanem egykori barátnője, akivel pár hónapja a terápia hatására sikerült tisztázniuk a kapcsolatukat.
Nem volt kérdés, hogy Kamilla ajtaja bármikor nyitva áll előtte, ha úgy dönt, egyszer s mindenkorra lezárja életének eme viharos fejezetét. Nóra szerencsésnek érezte magát, hogy van hova mennie. Mivel Kamillát megviselték a járvány miatti lezárások, időközben vidékre költözött, de Nórát ez cseppet sem zavarta, mert a hét oroszlánrészében ő is home office-ból látta el a munkáját. Mindemellett így arra is kevesebb esélyt látott, hogy Ágoston utánaered, lévén, hogy egyelőre fogalma sem volt róla, hová költözött a felesége. Ahogy e pillanatig arról sem, hogy Nóra összeszedte a cókmókját, és elhagyta őt.
Megelégedéssel töltötte el a tudat, hogy valaki önmagáért szereti, elfogadja, és szívesen tölt időt a társaságában. Mostantól ő is megengedheti magának, hogy olyan felszabadult legyen, mint Kamilla. Nem kell attól tartania, hogyha kicsit is vidám, jön a feketeleves, férje elveszi az örömét és a hozzá közel állók kedvét is szántszándékkal elrontja. – elmélkedett.
Leverte magáról az út porát és becsengetett barátnője portájára.
– Gyere beljebb, érezd otthon magad – invitálta a takaros kis házba Kamilla. Rendezkedj be nyugodtan. Ha szükséged van valamire, csak szólj.
Nóra belebújt a mamuszába és lehuppant az ágy szélére. A mályvaszínű falak körülölelték, mintha egy biztonságos burokban lenne, mégis olyan idegennek érezte ezt az egészet. A kezdeti adrenalin fröccs tovatűnt, helyét az ijedtség és a zavarodottság vette át: „Hát tényleg megtettem, eljöttem. 15 év sérelmeit, néhai jó momentumait készülök most elgyászolni és letenni, hogy az új identitásom megszülethessen.” – vajúdott.
-Hogy érzed magad? – kukkantott be kisvártatva a szobába Kamilla.
– Nem is tudom… Egy kicsit zaklatott vagyok. Ágoston mostanában érhet haza a kocsmából, egész biztosan tajtékozni fog, amikor elolvassa a „búcsúlevelet”, amit a konyhaasztalra tettem, és rádöbben, hogy sorsára hagytam – ahogy ezt kimondta, olybá tűnt, mintha egy lavina temette volna maga alá, és megeredtek a könnyei.
Kamilla együttérzően megsimította a karját, és néhány percig csak ült vele a csendben.
A telefon pittyegése törte meg a némaságot. Bár Nóra számított erre, mégis halálra vált tekintettel nyúlt a mobil után.
„HOGY MERÉSZELED?! MEGTALÁLLAK, AKÁRHOL IS VAGY, ÉS ELLÁTOM A BAJODAT!” – állt a kijelzőn csupa nagybetűvel.
-Látod, még kilométerekről is képes velem üvöltözni – fordult Kamilla felé feldúltan.
Az elkövetkező napokban számtalan üzenetet kapott Ágostontól:
„AZT HISZED, CSAK ÚGY KISÉTÁLHATSZ AZ ÉLETEMBŐL? FELGYÚJTOM EZT A KÓCERÁJT A MARADÉK HOLMIDDAL EGYÜTT! KISEMMIZLEK!”
„MINDIG IS ERRE VÁGYTÁL, HOGY A SZERETŐDDEL HETYEGJ, MI? TE BÜDÖS KURVA!”
„MEGLÁTOD, AMIKOR VISSZAJÖSSZ, ÉN MÁR NEM LESZEK ITT. AKKOR HIÁBA SAJNÁLKOZOL MAJD, HOGY ELMENTÉL. NEM LESZ KIT HAZAVÁRNOD TÖBBET!”
„KÉRLEK, ADJ ÉLETJELET MAGADRÓL! AGGÓDOM ÉRTED. TARTOK TŐLE, HOGY VALAMI BAJOD ESETT.”
„GYERE VISSZA HOZZÁM! NEM TUDOK NÉLKÜLED ÉLNI. UGYE NEM AKAROD, HOGY SZENVEDJEK? SZERETLEK.”
Noha az üzenetek olvasása közben az érzelmek széles spektrumát bejárta, sikerült megállnia, hogy reagáljon. Lecserélte a készüléket, és az összes létező felületen letiltotta a férfit, ezt követően pedig beadta a válókeresetet.
Tudatában volt annak, hogy megpróbáltatásainak még koránt sincs vége, a válás nem lesz egyszerű, Ágoston mindenben akadályozni fogja, amiben csak tudja. Ám mélyen belül azzal is tisztában volt, hogy ő már nem az a félszeg kislány, aki két évvel ezelőtt volt, és ezúttal nincs is egyedül, számíthat Kamilla és Nándor támogatására, és napról-napra egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megtapasztalja, milyen a szabadság íze.
Mészáros Eszter novellája
A novella első és második részért ide kattintsatok:
Öntöttvas kapu: Nyomorúságos házasságom története (1. rész)
Öntöttvas kapu: Boldogság, gyere haza (2. rész)
Kiemelt kép: Julia Avamotive fotója a Pexels oldaláról
