Aki úgy érzi, hogy a helyén van, megtalálta számításait az életben, az elégedetten konstatálhatja magában, hogy „végre önmagam lehetek!” Akit meg párja inspirál az önelfogadásra, az a szerelemtől elalélva búghatja a másik fülébe: „veled önmagam lehetek.” „Magamra találtam”, hangoztathatja valaki, aki hosszú évek óta keresgélte hiába az élete értelmét, mire egyszer csak ölébe pottyant az.
Lehetne még folytatni a példamondatokat, de talán ebből a három esetből is kiderül, hogy boldogsággal, megelégedettséggel jár, ha az ember rátalál önmagára. Merthogy egész életén keresztül azt hajkurássza. A sors kegyeltjeinek sikerül részben vagy egészében ráakadnia, a pechesebbek csak ácsingóznak utána. De kivétel nélkül mindenki kíváncsi magára. Már csak azért is, mert mindig tartogat meglepetéseket.
Elkerülhetetlen, hogy tisztában legyünk magunkkal, mert ha nem, könnyen számíthatunk kudarcokra, csalódásokra, elméretezett, nagyszabású tervekre, amelyek kártyavárként omlanak össze a szemünk láttára, és temetik maguk alá az addigra alaposan megtépázott önbizalmunkat. Az ember egyetlen nagy akadálya vagy ellensége éppen ő maga – fogalmazta meg az alapigazságot egy görög bölcs. A hír igaz: a hatékony önismeret elé számos akadályt mi magunk gördítünk.
Azzal, hogy túl elnézőek vagyunk magunkkal szemben, hogy hiányzik a külső kontrollunk, hogy folyamatosan alibiket gyártunk hibáink leplezésére, hogy állandóan magyarázzuk a bizonyítványt.
Hiányzik az erkölcsi bátorságunk szembenézni magunkkal. Pedig nagy bátorság kell ahhoz, hogy azzá válj, aki valójában vagy – tartja a mondás. A Bhagavad Gita szakállas idézete is erről szól: „Inkább éld a saját életedet rosszul, mint a másét jól.” Gelléri Andor Endre, a méltatlanul elfeledett tündéri realista a maga finom öniróniájával csak ennyit mond erről: „Miért lennék én Tolsztoj, ha Gelléri is lehetek?”
>> Hangoskönyv az önismeretről, önszeretetről, öngyógyításról >>
Egyik sarkos hibánk kollektíve az, hogy nem szívesen ismerjük el/fel hibáinkat. A másik ennek kistestvére: ha el is ismerjük, rögvest keresünk egy hozzá illő ügyeletes bűnbakot. Mégiscsak szívmelengetőbb másokat szidni, mint saját magunkat. Szeretjük kivetíteni hibáinkat. Gyakran általánosítunk, amiből aztán paranoiás tévedések születnek: engem mindenki utál, minden ember agresszív, minden nő liba.
A fenti intelmek könnyen azt a benyomást kelthetik, hogy nincs kiút ennyi kelepcéből. De nem eszik olyan forrón a kását! Létezik megoldás, néhány jól hasznosítható tanács.
A jóga
A jóga szerint addig, amíg saját magunkat nem ismerjük meg kellőképp, addig senkit se tudunk megismerni és a természetről sem tudunk meg semmit. A jóga gyakran bevetett fegyvere, alaptézise a tudatosság. „Jótékony tudatosság” szükségeltetik, ami azt jelenti, hogy
figyeljük magunkat, éberen, kritikával. Időnként tartsunk mérleget: fedezzük fel hibáinkat, ne dugjuk a fejünket a homokba, amikor szembesülünk velük.
Tudatosítjuk, hogy vannak, de egyúttal idézzük fel az ellentétjüket is. Próbáljuk ezt felerősíteni gondolatainkban. Ha például túl hamar veszítjük el a türelmünket, vagy válunk indulatossá, akkor tegyük magunkat szándékosan, gyakrabban olyan helyzetbe, ahol a tolerancia, szelídség szükségeltetik.
>> Olvass tovább a jóga jótékony hatásairól >>
Ugyanígy fontos, hogy ne szaladjunk el a konfliktusaink elől sem. Nézzünk farkasszemet velük, elemezzük, lássunk tisztán, és igyekezzünk megtalálni a hozzá illő legideálisabb megoldást.
Az álmok
Figyeljünk az álmainkra! Sokkal fontosabbak, mint gondolnánk. Kész üzeneteket hordoznak, akár megoldásokat is adnak egy-egy problémára, ha meg tudjuk fejteni szimbólumrendszerét. Minden embernek saját kódjai vannak. Egy kutya például ugyanúgy lehet a veszély, mint a barátság jelképe. Volt ismerősöm, akit a rózsacsokroktól vert ki jeges veríték, utálta az összes illatozó szirmot, mert rémséges emlékeket ébresztett benne.
Minden attól függ, hogy milyen élményeket, tapasztalatokat gyűjtünk össze egy adott tárgyról, élőlényről éber életünkben. Az alvás kapcsán pedig tanulhatunk egy új fogalmat is. „Alvó légzésnek” nevezte egy pszichológus azt a légzésfajtát, ami álmunkban történik. Ez tetten érhető reggel, éppen a felébredés pillanatában, amikor még nem indáznak körül a napi gondok és teendők, amikor fél lábbal még az álomban vagyunk.
Ez a légzés a felszabadulás legfelsőbb foka, a nyugalom természetes ritmusának teljhatalma. Nagyon fontos tehát ráérezni, megismerni és gyakorolni.
Az empátia és az önszeretet
Az empátia, az intuíció mesterséges növelése nemcsak azért hasznos, mert jobban eligazodunk a világban, hanem azért is, mert kellemesebbé, simulékonyabbá teheti emberi kapcsolatainkat. A belső hangok meghallása és az ezek szerint való cselekvés sok dilemmát oldott már fel.
Ne engedjük el a fülünk mellett a kritikákat, mindegyikben lehet valami kis igazság. Ha humorizálnak velünk, az is fontos mozzanatokra hívhatja fel a figyelmet. A humor mélyén is kritika rejlik.
Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy minden ember tökéletlen. Nincs színtiszta jellem, mindenki hibázik valamiben, mindenkinek van Achilles-sarka, gyenge pontja. Szeretnünk kell magunkat, „szeretnünk kell önmagunkban a hallgatag titkot, a jelen és jövő megismételhetetlen, egyszeri dallamát… Vállaljuk önmagunkat, érezzük természetesnek a szeretetet önmagunk iránt, bármilyen hibáink legyenek is; mert függetlenül mindentől és mindenkitől eredendő jogunk, hogy azok legyünk, akik vagyunk.” (V. Levi)
Bálint Vera írása
Kiemelt kép: arvndvisual / pixabay.com
