„Ősanyák” és „szupernők”
Azt gondolom, nőnek lenni egyik korban sem volt könnyű, sőt sokszor kifejezetten károsnak bizonyult, ha lánynak születtél. Ma is nehéz, csak másként: százféle szerep, százféle lehetőség (vagy inkább annak látszata?), százféle elvárás, amelyek között ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni.
Mégis kiknek akarunk mi, nők állandóan megfelelni?
Úgy érzem, saját magunkon kívül mindenkinek. A társadalomnak, a családnak, a társnak, a gyereknek, a szomszéd néninek… de hol vagyunk ebben mi magunk?
Azt tapasztalom, hogy nagyon gyors tempóban sorolódnak a nők a „csak és kizárólag” elven működő, valamilyen szélsőséges társadalmi ítélet alapján különféle csoportokba, kategóriákba. Ha szingli vagy, azonnal keress párt, hogy a nem szinglik csoportjához tartozz. Ha nincs gyereked, nincs helyed az anyukák között, ne nyilváníts véleményt gyereknevelési kérdésekben. Ha van gyereked, törődj azzal, ne merészelj kikapcsolódni. Ha feminista vagy, akkor szingli és gyerektelen is. Ha nagycsaládos, akkor tutira nem lehetsz feminista. Ha főállású háziasszony vagy, te viszed a hátadon a család minden terhét, ha pedig a karriered a fontos, képtelen lennél ellátni egy családot.
Érzitek, mennyi skatulyát húzunk egymásra?
Ősanyák és szupernők versengenek egymással, ki csinálja jobban, kinek az élete boldogabb. Megjelent egy új elnevezés is: szar anya – azok az anyák, akik nem konvenciók szerint nevelik gyermeküket, akik szeretnének a gyerek mellett saját bőrükben is boldogok lenni.
Azok az anyák, akik szimplán csak a tudásukhoz és lehetőségeikhez mérten teszik a dolgukat, és elismerik, hogy igen, szoktak hibázni. Mert hibázni ér! És nem csak anyaként.
Azt gondolom, régen nem volt ennyi kérdés a női létet illetően. Voltak kapaszkodók, minták, amikhez lehetett igazodni. Közösségek nevelték a gyerkőcöket, nem a nőnek kellett egyetlen emberként minden szerepet magára vennie. A gyermekágy idején az anya pihent, a család segített a baba körül, hogy lehessen megfelelően regenerálódni szülés után. Aztán ott voltak még korábban a beavatási szertartások: a kislányok első menstruációjának megünneplése, a nőiségbe való beavatása, a születés és halál körül való részvétele, amikor is láthatták és tapasztalhatták a nők erejét. Nem tabusították azt, ami az élettel együtt jár, amit az élet ad.
Ma ellenben szinte mindent egyedül csinálunk. A szerencsésebbek a párjukkal. A még szerencsésebbek a szüleikkel is. De sajnos nem az utóbbi kettő a legjellemzőbb. Mégis miért várjuk el egymástól és önmagunktól is, hogy ennyi szerepben álljunk helyt a nap mind a 24 órájában? Hogyan találnánk így meg saját kapaszkodóinkat, amikor arra sem adunk időt és teret, hogy megpihenjünk, és elmerüljünk a csöndben?
Mi a feladatom nőként?
Rengetegszer teszem fel magamnak ezt a kérdést az utóbbi pár évben. Azzal tisztában vagyok, mi a társadalom szerinti feladatom.
Azonban a saját magam által meghatározott szerepeim, és ezáltal a feladataim is adott pillanatokhoz, helyzetekhez kötődnek.
Szóval talán inkább át kellene transzformálnom a kérdést: mi a feladatom nőként adott pillanatban? Mit tudok a nőiségemmel hozzátenni egy adott feladathoz, tevékenységhez? Még ezekre a kérdésekre is nehéz válaszolni, hiszen ma már összemosódnak a „szerepkörök”. Mégis talán, ha ilyenformán próbáljuk meg magunk számára megfogalmazni, jó úton járhatunk.
Végülis akkor mitől nő egy nő?
Attól, hogy élete egy pontján gyereket vállal, és anya lesz? Attól, hogy férjhez megy? Attól, hogy ő viszi a háztartást? Vagy attól, hogy mindig alázatos és szerény? Filozófiai és spirituális magasságokba lehetne vinni ezt a kérdést, de nem tisztem ezt megtenni. A magam hétköznapiságában tudom csak látni a nőiség összetettségét. A magam részéről akkor nő egy nő, amikor annak érzi magát.
Érezheted magad nőnek attól, hogy anya vagy. Érezheted magad nőnek akkor, ha feleség vagy. Ha nem vagy anya. Ha szingli vagy. Ha mosogatsz. Ha nem mosogatsz.
És a sort hosszasan folytathatnám…
Mindenkinek mást jelent a női minőség. Hagyjuk meg szabadon egymásnak a döntést, hogy milyen módon éljük ezt meg. Lányainknak, unokáinknak pedig hagyományozzunk olyan értékeket és mintákat, amelyekkel mi magunk is azonosulni tudunk.
Ajánlom ezt a videót minden nőnek és nem nőnek!
Magasházi Virág írása
Kiemelt kép forrása: KELLEPICS / pixabay.com
