Ne etesd a szemetest, avagy az ÉtelMentő közösségi mozgalom

Ne dobd ki a megmaradt ételt, ajánld fel másoknak!
Ételmentők

Gyermekkoromtól kezdve tudatos, „ne pazarolj” nevelést kaptam: ne játssz az étellel, csomagold el gondosan a maradékot, kapcsold le a villanyt, ha nincs szükséged rá, ne folyasd a vizet feleslegesen. Számomra teljesen természetes, hogy ebben nőttem fel, s mindig rosszallva szóltam társaimra, akik az iskolai ebédlőben a kenyérrel dobálóztak, vagy a kanalukat sem ütötték bele az ebédbe. Sosem feledem, milyen válaszokat kaptam, mikor felhívtam a figyelmüket arra, hogy mennyien éheznek. A reakciók közé tartozott például az „akkor itt van, tessék, vidd el te magad Afrikába vagy az éhínségtől szenvedő országokba, esetleg küldd el postán”.

Ha Afrikáig még nem is jutottam el, de olyan mozgalmat indítottam Magyarország több városában a közösségi média segítségével, ahol az élelmiszerek szemetestől való megmentése kerül a középpontba, s bátran mondhatom, hogy eddig óriási sikerrel működünk.

A különböző kultúrák, társadalmi osztályok, generációk máshogy viszonyulnak az élelmiszer-pazarlás kérdéséhez. Az idő múlása, a világ előrehaladása és a fiatalabb generációk tevékenységei is próbálnak hatni a régi, sokaknál még mindig berögzült felfogásokra. Tapasztalatom, hogy a mai napig sokan vallják Magyarországon a „ne dobj ki ételt” elvet, de egy rendezvényen, esetleg vendégségben éppen ellentétesen viselkednek: „ne egyél túl sokat, mert kinéznek”, vagy „ne vidd el a maradékot az étteremből, mert mit mondanak”. Inkább otthagyják az ételt, nem nyúlnak hozzá, ami végső soron a szemetesben fog landolni. Ezt a berögzült, idejétmúlt felfogást próbálom megváltoztatni.

Elajándékozott gyümölcs, Szabados Kinga
Elajándékozott gyümölcs (Fotó: ÉtelMentők)

Évek óta a környezetvédelmi kérdésekben sokkal előrehaladottabb Hollandiában élek, ahol volt alkalmam megismerkedni a helyi étkezési kultúrával, valamint az élelmiszer-pazarláshoz, élelmiszermentéshez való hozzáállással. Rengeteget formálódtam az elmúlt négy év folyamán, és most szeretném átadni a megszerzett tapasztalataimat.

Az ÉtelMentő közösségi mozgalom ötlete hollandiai lakóhelyemről származik, ahol jómagam is aktív résztvevője vagyok egy helyi ételmentő csoportnak.

Az ehhez hasonló csoportok működési célja az, hogy a még mások számára ehető ebéd- vagy vacsoramaradékot, tartós élelmiszert, gyümölcsöt, zöldséget ellenérték nélkül felajánlhassák más magánszemélyeknek.

A magyarországi csoportok a közösségi média felületén alakulnak. Az első mozgalom szülővárosomban, Kazincbarcikán kezdődött 2021. augusztus végén, s néhány hét leforgása alatt, közel 1300 tag részvételével, több száz élelmiszert mentettünk meg a kidobástól. A közösség célja elsődlegesen a környezettudatosság, és szeretnénk fenntartani a semlegességet. A felajánlott élelmiszereknél soha nem kell megindokolni, hogy ki és miért kéri: kérheti tehetős is, mert tudatosan él vagy éppen megkíván valamit, vagy kérheti szerényebben élő is, mert jól jön neki a segítség.

A kazincbarcikai csoportban mindennaposak a felajánlások, több száz megmentett élelmiszerről beszélünk a megalakulás óta. A skála nagyon változatos: ínycsiklandozó meleg ételek („nem fog elfogyni”), friss zöldségek, gyümölcsök a kertből („túl sok, mi már nem győzzük”), rengeteg tartós élelmiszer („kitakarítottam a konyhaszekrényt”), édességek („mikulásról, húsvétról”), fagyasztott zöldségek, lagzis sütemények, befőttek és még sorolhatnám.

Bármi szerepelhet a kínálatban, viszont lejárt szavatosságú termék szigorúan a lejárati dátummal feltüntetve, alapos mérlegelés után kerülhet megosztásra. Vannak jelentősebb felajánlásaink is, és például rengeteg édesanya érdeklődik az anyatej iránt: van, aki adna, míg másnak szüksége lenne rá. Egy alkalommal szárazkenyér-akciót szerveztünk, amely alkalmas akár zsemlemorzsa készítésre, akár állatok etetésére. Szó szerint semmi sem vész kárba.

A csoportszabályzat része, hogy gondoljunk azokra a rászorulókra is, akiknek nincs internetes elérhetősége, telefonja. A sajószentpéteri csoportban már több alkalommal is jutott el így felajánlás azokhoz, akik nem értesülhettek az akcióról. Az egyik tag több adag melegételt ajánlott fel, míg egy másik reagált, hogy egy ismerősének nagyon jól jönne, de nincsen telefonja. A veszprémi csoportban pedig egy tag arra kérte a társait, hogy gyűjtsék össze azokat a helyeket, ahol gyakran fordulnak meg hajléktalanok, így könnyen el lehet juttatni nekik a felajánlásokat.

Jelenleg hat városban – Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Miskolcon, Dunaújvárosban, Veszprémben és Budapest XVIII., XIX. kerületeiben – működik ételmentő közösség. Minden csoport más, némelyik pörgősebb, némelyik kevésbé, ez természetesen függ a taglétszámtól is.

Ételmentők
Fotó: Ketut Subiyanto / Pexels

Kazincbarcika közel 1300 tagjával az aktívok közé tartozik, a tagok maguk kérték, hogy szervezzünk egyéb tevékenységeket is. Így lett minden szombat „Mindenesnap”, amikor bármi felajánlható, ami másnak még használható lehet. Sok a ruha, játék, könyv, háztartási eszköz, bútor, egy alkalommal egy rossz állapotban levő kiságyból kellett valakinek egy rács, míg a többit tüzelőnek ajándékozták el.

Minden újrahasznosul, és ezt felemelő látni.

Gyűjtöttünk már rászorulóknak is, amikor egy többgyermekes édesanya azzal keresett meg, hogy bármilyen ingóságukat odaadja élelmiszerért cserébe. Rengetegen ajánlottak fel segítséget, ki élelmiszert adott, ki a szállításban vett részt – a közösség egy emberként fogott össze.

A csoportok működtetésére rengeteg időt és energiát fordítok. A legfontosabb, hogy a már létező közösségek taglétszáma bővüljön és a tevékenységük minél ismertebb legyen, de ez nem mindig egyszerű. A kazincbarcikai mozgalomnak hamar híre ment, ott nagyon sok segítséget kaptam. A dunaújvárosi csoportban lett egy segítőm, Tímea, aki elkötelezett a téma iránt és próbálja motiválni a tagokat az aktív részvételre, viszi a csoport jó hírét. Jómagam környezettudatos, saját kútfőből származó bejegyzésekkel, heti összesítővel próbálom a tagok aktivitását fenntartani.

Ha minden eddigi csoport elér egy átlagos aktivitást, szeretném kiterjeszteni a tevékenységet minél több városra. Tudomásomra jutott, hogy volt már hasonló kezdeményezés Magyarországon, de akkor nem tudott életre kelni. Szeretném, ha ezúton sikerülne. Egy alkalommal médiafigyelmet is kaptunk, interjú készült egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportálra.

Bámulatos az emberek téma iránti elkötelezettsége, de egyúttal néha elszomorító is, mikor egy több száz fős csoportban „senkinek sem kell” a friss meleg étel. Néhány csoportban perceken belül elkel minden, míg más csoportban hetekig elérhető néhány termék. Én mindenesetre próbálom a közösségeket bővíteni és minél szélesebb körben megismertetni a tevékenységünket.

Számomra az ételmentés, valamint a tudatosság egyfajta életforma lett. Rengeteg résztvevőtől kaptam már levelet, amelyben arról írnak, hogy sokkal tudatosabbak, amióta a közösség tagjai. Ők is büszkén vállalják, hogy ételt mentenek azzal, ha adnak vagy kapnak, és nem az anyagi helyzetük áll a háttérben.

Jómagam is ilyenné váltam, hadd osszak meg egy történet erről. A nyaralásunk alatt sehogy sem bírtam az óriási sertésbordával egy étteremben, és több mint a feléhez hozzá sem nyúltam. A pincérhölgy a végén elkerekedett szemekkel nézett rám, mikor kértem a maradék becsomagolását, és próbált meggyőzni, hogy ne vigyem el. Kötöttem az ebet a karóhoz, hogy az az én vacsorám, és ragaszkodom az elvitelhez. Másoknak ez talán ciki lenne, de én büszkén vállalom, hogy tudatos vagyok, és nem fogom etetni a szemetest.

Kiemelt kép: cottonbro / Pexels

Dr. Szabados Kinga írása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.