A Balaton-felvidék talán leghíresebb nyári eseményén, a Művészetek Völgyén járunk, a tomboló nyár kellős közepén, hőségriadóban, szunnyadó járvány alatt, és mindannyian tudjuk, hogy nem ez a lényeg. Elveszni a helyi forgatagban kicsit olyan, mintha egy csoportos pszichoterápiás térben fokozatosan leengedne a szelep, minden egyes lélegzetvétellel csökken a feszültség.
Mi a Kapolcsra érkezés pillanatában egy meglepően jó kávéval indítottunk, békét és elfogadást hirdető szivárványos, valamint mélylila szivecskés matricákat is bezsebeltünk a pultnál, majd a pezsgő életbe vetettük magunkat. A Ráskói patak mentén sétálni a fűz- és termő almafák árnyékában úgy, hogy közben kézműves termékek és készítőik mosolyognak ránk jobbról és balról egyaránt, lenyűgözően megnyugtató. Színes porcelánokon csillan meg a nyári napfény, álmos-kifáradt már, de így is ontja a bőséges melegét, el-elszórva belefutunk az életmentő párásítók előtt álló sorokig, meggyfröccs kacsintgat felénk.
Csak a fájóan gyenge mobilapplikáció az, ami szinten tartja a vérnyomásunkat, lassú, itt hiányos, ott akad a térkép, aztán elengedjük a kérdést. Nyomtatott programfüzetet elvétve látunk, ami persze az erdőirtások fénykorában annyira nem érint bennünket kellemetlenül, mégis jól esik, amikor a sajtóirodában elorozhatunk egyet. A nehezen megszerezhető tárgyakra amúgy is jobban vigyáz az ember, tartják.
A Művészetek Völgyéről tudni kell, hogy itt a legtöbben zsigerileg kedves emberek, nincsenek játszmák, a természetes kedvesség süt a helyiekből, még a portékát nem kínáló idős bácsi is dob egy mosolyt növényrendezgetés közben, és ez az igazi lelke a helynek. Persze a csodás természeti adottságokat, a falu rendezettségét is meg kell említeni, egy csipetnyi mediterrán keveredik az ősmagyar életérzéssel, de a tradicionális művészeti értékeink is megelevenednek házról házra. A keramikus udvar szépségeiben mi el is vesztünk.
Rengeteg tervünk volt 28-ra, de a saját számításainkat húztuk keresztül azzal, hogy csak úgy élveztük a sodrást. Egy olyan lelki állapothoz értünk el ezáltal, amely nagyon hiányzott már a mindennapjainkból. Nemcsak a pálmaolajmentes szappanillat, a sokat ígérő és adó lángos, vagy a megszámlálhatatlan, csodálatos portéka a hely lelke, hanem a közeg. Mintha egy ismeretlen gyümölcsöt illatolnánk, majd kóstolnánk meg. Az édessége egy idő után megrészegít.
Miután átszellemülve már mi is a Völgy immunrendszerének fontos elemei lettünk, horizonttágító előadásra is beültünk, mert a Völgy ezekről is híres. Külön beszámolónkat majd erről is olvassátok el.
Egyelőre csak az íze végett belekóstoltunk a taliándörögdi és vigándpetendi mindennapokba is, majd a Völgy esti óráiban folytatódott személyes megnyugvásunk Kapolcson, zenebona szűrődik mindenhonnan a főútra, teljesen random fedezzük fel a helyet, be-bekukucskálva az utcák rejtett zugaiba. Örömtáncot lejt a publikum, random utcazene szól a közeli színpadok mellett, tényleg az jut az ember eszébe, hogy csak lángos, friss levegő és egy jó fröccs kell a boldogsághoz. Az elkészült fogás bárkinek ajánlott, minden napszakban – a recept pedig már 30 éve kapolcsi.
>> Olvasd el a beszámoló folytatását! Művészetek Völgye: az eklektika harmóniája
Mácsadi Anni beszámolója
