Mosogatóból szakácspalánta

Interjú Hompoth Erikával a szakácsélet rejtelmeiről

S. D. G.: Azt osztottad meg velem, hogy a szakácsmesterség tölti ki egy napod 16 óráját, tanulva, dolgozva, hobbizva. Ez óriási elkötelezettséget kíván. Mi az, ami ilyen erősen motivál téged?

Most a „mindent tudni akarok” korszakomat élem. Nagyon lelkesedek minden újdonságért, amit a séfem tanít. Ezenkívül sokat olvasok a témában, rengeteg jó szakirodalom van, amiből tanulhatok, és van pár séféletrajz, ami szintén példaértékű lehet egy lelkes amatőr számára. Persze nemcsak az elmélet foglalkoztat, itthon, a kiskonyhámban már egész nagy dolgokat tudok végrehajtani (nagy dolgokat korábbi önmagamhoz képest). Az motivál, hogy minél több dolgot szeretnék tudni, minél magabiztosabban mozogni a konyhában, a hétköznapokban. Fejlődni, erősödni.

S. D. G.: Hogyan indultál el ezen a karriervonalon? Mik voltak a főbb kihívások, és mi volt az eddigi szakmai utad?

„Gyorsan kell egy munka”-alapon csöppentem a vendéglátásba hat évvel ezelőtt. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult.

Mosogató-takarítóként kezdtem, de a közvetlen felettesem többet látott bennem, minthogy csupán a mosatlan legyen a napi kihívásom. Így aztán „pultozni” kezdtem. Szendvicseket készítettünk, készételeket tálaltunk, félkész ételeket fejeztünk be, majd lassan főzni kezdtünk.

Mindig jött a séf, és elkészítettünk valamilyen ételt együtt, aztán már ment egyedül is. Egyre több dolgot mert rám bízni. Ez vitt engem előre hétről-hétre. Ma már kis túlzással el tudok látni egy éttermet főtt étellel akár egyedül is, kevés instrukció mellett. De az igazi magabiztosságig még hosszú út áll előttem.

S. D. G.: Mennyire érezted, hogy a társadalmi nemi szerepek nehézséget jelentenek?

Az utóbbi hetekben tapasztaltabb, idősebb szakácsok jöttek hozzánk dolgozni, érezhettem volna magam nagyon kicsinek és elveszettnek mellettük, de ezek a srácok egy percig sem éreztették, hogy nő vagyok, esetleg kevesebb lennék náluk, sőt! Tiszteletet mutattak irányomba, s megbecsülnek. Ez olyan jó érzés! Igazi nehézséget az jelent, hogy kőkemény fizikai munkát végzek egész nap, ami azért megterheli a hátam, derekam, lábaim.

Megtanultam, hogy tudni kell nemet mondani, nem kell elvállalnom olyan terheket, amiket nem bírok el. Így minden könnyebb.

S. D. G.: Mi volt a legkorábbi ételművészeti alkotásod, amire vissza tudsz emlékezni?

Az első főzelékek jelentették a legnagyobb sikerélményt. 24 évesen ettem először főzeléket, a jelenlegi munkahelyemen. Azelőtt sosem kóstoltam egyet sem, ha nem csalnak az emlékeim. Viszont én egyből a legjobb főzelékeket tanultam meg elkészíteni: lisztmentesen, önmagával sűrítve, gyönyörű színekkel és ízekkel. A mai napig örömmel emlékezem azokra a napokra.

S. D. G.: Mik azok a szempontok, amik szerint manapság főzöl? Mit főzöl akár otthon?

Itthon fontos, hogy a kedvesemnek változatosan, jórészt egészségeset készítsek. Ehhez hozzálopom a számomra fontos szempontokat: új dolgok kipróbálása, tökéletesítése, szöszmötölés a tálalással stb. Itthon is és a munkahelyemen is az egyik legfontosabb szempont a gazdaságos főzés. Nem szeretek sem alapanyagot, sem készételt kidobni. Akkor leszek igazán jó szakács, ha ezt a szempontot is gond nélkül tartom.

S. D. G.: Tegyük fel, hogy egy főzős vetélkedőbe jutsz, és az a feladat, hogy megfőzd azt, ami téged a leginkább jellemez. Mit készítenél?

Bisztrós tányért. Húst, köretnek 2-3 textúrájú zöldséget, vagányul odafricskázott díszítőelemekkel. Ha egy konkrétat kellene mondanom, akkor vadasban egész jó vagyok már.

S. D. G.: Milyen technikák, vonalak foglalkoztatnak?

Ó, ezt már fent elárultam. A bisztró mindenek felett. Esetleg később a fine bisztró. Erdélyi leányka vagyok, szeretem, ha van mennyisége az ételnek a tányéron, de kell szín is, az íz is, ahhoz, hogy az a tányér kompakt legyen.
Mondjuk 10 év múlva kipróbálnám magam egy csillagos konyhán egy kis időre, bár már most tudom, hogy az a stressz engem túlhaladna.

S. D. G.: Mivel foglalkozol a szabadidődben?

Olvasok, amikor tehetem. Szeretem az életrajzi ihletésű könyveket, skandináv krimiket. A covid idején egyre közelebb kerülök a természethez, nagyokat túrázunk, most majd jön a bringaszezon is, az is kivisz a lakásból egy kicsit. Bár igazán azt várom, hogy utazhassunk ismét. Új helyek, új kultúrák, új ételek. Borzasztóan hiányzik a szabadság.

S. D. G.: Mi az, amit az elkövetkezendő 10 évben szeretnél megvalósítani?

Feleség lenni, ha már olyan rég meg lettem kérve rá.
Szeretném, ha a szakácskabátomra méltóképpen felkerülne a nevem, s alá, hogy séf.
Ha a fenti kettő megvalósul, én már elégedett leszek.

További információ: Hompoth Erika Instagram-oldala

Az interjút készítette: Sós Dóra Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük