Minden nap egy új nap – Scrapcoaching 3.

Az enyém, a tiéd, a miénk.

Kicsit izgultam aznap. Egy férfi keresett meg, hogy segítsek neki egy kép elkészítésében, amely a múltjáról, a vele történt traumák feldolgozásáról szólna.

Leírt mindent, így tudtam mire számíthatok. „Nehéz ügynek” állította be magát, tele feldolgozatlan eseményekkel, sérelmekkel és sémákkal, amelyekkel újra és újra ugyanazt az utat járta be, ugyanolyan végkimenetellel. Mikor megérkeztem, a türelmemet kérte, épp egy online meetingen kellett részt vennie, így helyet foglaltam a konyhában, elkezdtem kipakolni a konyhaszigetre a festékeket, ecseteket, papírokat és a fekete füzetemet. Néztem Őt, ismertem a történetét, és közben láttam, hogyan viselkedik egy „hivatalos közegben”. Néztem Őt, fellapoztam a füzetemet, és elkezdtem alkotni. Mert magamra ismertem benne.

Rakosgattam a színes rétegeket egymásra, majd az egészet lefestettem feketére. Helyenként visszatöröltem, hogy látszódjanak a színek és a rétegek.

Mert az élet ilyen. Mert mi ilyenek vagyunk. Az évek folyamán rakódnak ránk a rétegek, hol engedjük a hozzánk közelállóknak, hogy lássák az „alapunkat”, hol pedig újabb rétegeket festünk magunkra. Középpontban van egy iránytű az életünkben, ami alapján meghozzuk a döntéseinket, mellette pedig megszőjük a múltunk alapján a védőhálónkat, amiről azt gondoljuk, hogy meg fog védeni minket a többi emberrel szemben…

…a ránk váró csalódásokkal szemben (hiszen eddig is ez történt velünk, most miért is lenne másképp?), egy átszakíthatatlan háló, egy hivatkozási alap. Mert mindig meg tudjuk magyarázni, miért félünk, miért nem bízunk. Ezzel a tudattal pedig jól megvagyunk, hiszen mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy véletlenül se hagyjunk esélyt a következő csalódásunkra. Vagy arra, hogy boldogok legyünk.

CTRL C – CTRL V

Másolunk és beillesztünk. Nagyjából 5 éves lehettem, mikor mindenáron meg akartam puszilni egy forró fazekat a tűzhelyen. Anyám vagy ötször-hatszor szólhatott, hogy a fazék forró, ne csináljam. Ahogy hátat fordított, én azonnal odahajoltam, és nyomtam egy puszit a fazék oldalára. Természetesen megégettem a számat, és nagyon sírtam, mire anyám elkezdett kiabálni velem, hogy bizony ő megmondta mi fog történni. Nagyon élesen él bennem ez az emlék – azóta persze leszoktam a forró fazekak puszilgatásáról, mert megtanultam, mi fog történni, ha…

Sokszor hivatkozunk arra, mi történt velünk gyermekként, felnőttként, barátként, egy párkapcsolatban vagy akár szülőként, legyen ez az élet bármely területén.

A velünk történt traumákat pajzsként tartjuk magunk elé, sok esetben kívül hordozzuk magunkon, mint egy reklámtáblát, és elvárjuk, hogy mindenki megértse és elfogadja, miért vagyunk „nehéz esetek”, miért vagyunk ingerlékenyebbek, vagy miért nyitunk nehezebben egy párkapcsolatban.

Ha esetleg valaki megértést mutatna irányunkba vagy segítséget ajánlana, lerázzuk egy „Honnan is tudnád, min mentem keresztül?” alapmondattal, vagy előszeretettel hangoztatjuk a „mindenkinek megvan a maga keresztje” mondásunkat. Mert nekünk jó ez az állapot. Mert ez az állapot biztonságos. Mert belül biztonságban vagyunk. Biztonságban, egyedül. Napokon keresztül csak néztem ezt a felnőtt férfit az asztal túloldalán, ahogy festett, ahogy mintákat pecsételt egy oldalra, ahogy rakosgatta az emlékeket egy keretbe, ahogy sírt, ahogy ott állt készen arra, hogy elfogadja, hogy megértse a vele történteket és továbblépjen.

Az ember életében eljön az a pillanat, amikor el kell fogadnia, meg kell értenie, hogy minden nap egy új nap.

Bármi is történjen, reggel a Nap újra felkel. Az élet megy tovább. Csakis a mi döntésünk, rajtunk múlik, hogy hogyan indulunk neki az új napnak, milyen irányba visszük az életünket tovább. Amikor rájövünk erre, akkor képesek leszünk kilépni abból a lelki mókuskerékből, amit taposunk nap mint nap. Én most már arra használom a könyvemet, hogy befelé figyeljek, hogy észrevegyem és kezeljem magamban azokat a kimondatlan érzéseket, amik bizony minden nap jönnek velem tovább.

A következő alkalommal egy olyan oldalpárt hozok majd, amivel szeretném megmutatni, miképp tudjuk beépíteni az alkotást a mindennapjainkba, milyen hatással bír maga az alkotás folyamata.

A mai nappal megnyílik a Scap Soul Garden privát Facebook-csoport, amelyben igyekszem technikai jellegű videókkal, személyes videókkal és történetekkel segíteni abban, hogy minden nap egy kicsit jobb legyen…

Képek forrása: Mogyorósi G. Ilona Instagram-oldala

Mogyorósi G. Ilona írása