Disztópiában élünk? Androidok vagyunk? Philip K. Dick elektronikus álma

Ember, android, valódi és hamis, igaz és hazug – Disztópia és remény a nukleáris világégés után Philip K. Dick „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal” c. regényében.
jövőváros disztópia_kiemelt

Aki azt gondolja, hogy egy újabb érdektelen műelemzés következik, téved. Én is unom azokat. Ellenben mindent, ami hozzásegít önmagunk és világunk megértéséhez, nagyra becsülök. Ígérem, semmi olyat nem fogok írni e regény kapcsán, ami untatni fog, mert minden ráolvasható valóságunkra. Hosszú lesz, de csak annak, aki két megálló között olvassa.

Szubjektív-e a disztópia?

Egy utópisztikus világban minden tökéletes. Egy disztópikus világban semmi nem az. William Gibson cyberpunk író mondta egy videóinterjúban: „Az egyik ember disztópiája Paradicsom egy másiknak.” Tehát elvileg egyéni megítélés kérdése, hogy mit tartunk élhető és ideális, és mit élhetetlen és szörnyű világnak. Ez bizonyos szintig igaz is.

Egy irodalmi alkotásból olyan útravalót nyerhetünk, amely egyéni beállítottságunkból fakadóan lehet példamese vagy épp elrettentő történet. Ettől függetlenül léteznek univerzális értékek, amelyek hiánya ösztönösen a disztópia felé hangolja az összbenyomásainkat. Épp ezért érdemes figyelni az írói eszközöket: ugyanolyan fontos lehet, mi jelenik meg a diegetikus világban (és milyen jelzőkkel), mint az, hogy mi nem. Ezek mentén kitűnik, hogy a szerző disztópiának szánja művét vagy sem. 

Egy tudományos-fantasztikus mű fiktív világa épülhet alternativitásra, spekulativitásra, extrapolációra.

  • Alternatív világ: A mi világunk sorstörténetének alternatív változata. Például mi lett volna, ha egy párhuzamos univerzumban a nácik megnyerik a második világháborút? Mi lett volna, ha nem Donald Trump lesz Amerika elnöke, vagy újraválasztják? Mi lett volna belőled és a családodból, ha időben elhagyod az abuzív, alkoholista férjedet, aki vert titeket? Határtalanok a lehetőségek.
  • Spekulatív világ: Például tudjuk, hogy a földi élet hat legfontosabb alkotóeleme a szén, a hidrogén, a nitrogén, az oxigén, a foszfor és a kén – de spekulálhatunk azon, vajon tényleg csak ezekkel az elemekkel jöhet-e létre élet. 2010-ben a kaliforniai Mono-tóban olyan baktériumot találtak, amely DNS-ében a foszfort arzénra cserélte. Ha ez itt lehetséges, máshol is az, és akkor az élet radikálisan más formái is elképzelhetők.
  • Extrapoláció a jelenünkből: Mindenki mindig a maga valóságából indul ki. Az autók, amik ma gurulnak, egy nap repülhetnek is. A sült hús lehetne mesterséges is. A cselédek és rabszolgák lehetnének akár intelligens robotok. Az extrapoláció a sci-fi leggyakoribb eszköze.

Ezért aki okos olvasó, olyan szemmel is figyel egy művet, hogy az mennyiben írja le a saját világát, jelenének problémáit, és mit vihet magával a mű olvasása után tanulságként.

Kép: Placidplace (Pixabay)

Disztópia öt szinten, egy posztapokaliptikus világban

Az apokalipszis régi rettenete az emberiségnek. Világösszeomlást, világégést jelent. Egy olyan globális katasztrófát, amely végigsöpör a Földön, és megrengeti a jó öreg anyabölcsőt: az élet, ahogy eddig ismertük, véget ér; helyét katasztrófák és pusztulás veszi át, amely örökre megváltoztatja eddigi komfortos idillünket.

Egy apokalipszist megérő világ csakis posztapokaliptikus lehet – legalábbis az elején. Számot kell vetnünk veszteségeinkkel, eltemetni a halottainkat, listáznunk kell, mi maradt, és újra kell kezdeni az életet a romokon. Úgy, ahogy tudjuk, annyira, amennyire lehetséges.

Ilyen, limitált lehetőségekkel rendelkező, kilúgozott, megfeneklett világ adja Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal című regényének alapját.

Philip K. Dick 1928-ban született, 1982-ben halt meg. Korának egyik meghatározó sci-fi- írója volt – egy olyan érában, amikor a tudományos-fantasztikus irodalmat komolytalan ponyvának tartotta a mainstream. Bár egész életében mentális problémákkal és addikciókkal küzdött, zseniális elme volt, aki az emberi tapasztalatok széles skáláját rögzítette több mint 36 regényben úgy, hogy agorafóbiásként alig hagyta el lakhelyét. Olyan erős hívást érzett az írás iránt, hogy tudta, ezt csak teljes állásban teheti, még akkor is, ha a financiális kényszer eszeveszett munkatempót követelt. (Volt, hogy napi 60 kész oldalt produkált; aki maga is ír, tudja, hogy ez agyrém.)

1968-as regénye (Do Androids Dream of Electric Sheep?, amelyből a Szárnyas fejvadász és a Szárnyas fejvadász 2049 filmek születtek) egyike azon utolsó műveinek, amelyek még spirituális megvilágosodása (mások szerint vallási fanatizmusa és mentális tévképzetei) előtt születtek. E regényében olyan kortalan témákat, egzisztenciális kérdéseket feszeget, mint:

  • Mi az emberi létezés legfőbb értéke?
  • Mi kell a boldogsághoz, mi a boldogtalansághoz?
  • Hol a valóság/képzelet, a valódi/hamis határa?
  • Mitől igazságos vagy igazságtalan a világ?
Kép: KELLEPICS (Pixabay)

Egy disztópikus világ bizonyos értelemben kiterjesztett, állandósult krízis, amely minden szinten meghatározza a létezést. Ez az öt szint a következő:

  • Krízis az egyénben: megrendült értékrend, a remény és a megújulás lehetőségének hiánya mentén a létcél elvesztése.
  • Krízis a közvetlen emberi kapcsolatokban: a kötődés hiánya, elszigetelődés, diszfunkció.
  • Krízis társadalmi szinten: a közösség nem összetartó, igazságtalan berendezkedésre épül, inkább megoszt, mint összeköt.
  • Globális krízis: a létezés gazdasági, infrastrukturális és morális alapjai megrengenek, a vezetők hiteltelenné válnak.
  • Ökológiai krízis: a természeti, illetve ösztönszintű beágyazottságunk elvész, az ökoszisztéma ellenünk fordul, a létezésünket támogató, környezeti egyensúly felborul.     

Philip K. Dick regényvilágában 1992-t írunk, és a World War Terminus, egy nukleáris világégés után járunk. Az emberek gyászolják a tönkrement ökoszisztémát, szenvednek az élet hiányától. A flóra és a fauna teljes hiánya folytán terjeszkednek az élettelen és sivár puszták. Az évszakokat felváltja a szürke ég és a radioaktív por. A túlnépesedett, városi civilizáció helyén romok terebélyesednek: szellem-lakóövezetek üres lakásokkal, amelyeket az enyészet követel magának. Mindenütt csak kacat, szemét és pusztulás. Az itt maradottak sorsa is az enyészet: a sugárfertőzés, az élhetetlen világ, a romok közt szomorkodó túlélők. Nehezen találnak utakat egymáshoz, egyszerű törvények szerint próbálnak értelmet keresni egy látszólag értelmetlen életben. Aki nem halt bele a sugárzásba, vagy nem hagyta még el a Földet a Marsra és egyéb kolóniákra, elszigetelődve él. Egy már letűnt civilizáció hamvait görgeti a szél, és egy kiégett, válságba dermedt, csonka és beteg társadalom várja itt a végzetét.

Mi marad a túlélőknek a valódi értékek elvesztése után? Egy új társadalom építése pótlékokból.

Kép: 21967857 (Pixabay)

1. Mesterségesen generált érzelmek

Az életnek valahogy mennie kell tovább. Még szerencse, hogy létezik egy „hangulatorgona”, azaz egy hangulatgép, amely mesterségesen hangulatokat és érzelmeket generál: segít abban, hogy örömöt érezzünk, amikor semmi okunk sincs az örömre; ráhangol minket a társadalmilag szükséges érzelmekre (pl. munkakedv), kiránt a depresszióból.

A főhös, Rick Deckard felesége, India viszont depressziós akar lenni. Beprogramozza magának, hogy totális kilátástalanságot érezzen: hiszen ez volna a normális érzése egy hátramaradottnak egy haldokló bolygón, ugye? S ha már erre is képtelen, az a „megfelelő érzelmi reakció hiánya”, nem igaz? Szóval legalább havi pár, előre programozott órában teret kell hagyni ennek tudatosítására, hagyni ezt az érzést áradni… Ez az ő lázadása a rendszer ellen, ha már egy otthon ülő, eltartott és céltalan kellék, egy negligált társ androidfejvadász férje mellett, akivel boldogtalan kapcsolatban él, egyéni vagy közös célok nélkül. Amikor ez kiderül, a férje mit tanácsol neki? Hogy üsse be az alábbi kódok valamelyikét a készülékébe:

  • 481: Érezzem az elém táruló, számtalan lehetőséget a jövőben, a reményt.
  • 888: Mindennek ellenére érezzek vágyat arra, hogy tévét nézzek.
  • 3: Érezzek vágyat arra, hogy beüssek egy kódot akkor is, ha nem akarok.
  • 594: Fogadjam el készségesen férjem határtalan bölcsességét.   

2. Kóros médiafogyasztás

A mi valóságunkban egy ember átlagos médiafogyasztása kb. 8 óra naponta. Ebbe beletartozik a tévé, az okostelefon, az újság stb. És akkor még nem beszéltünk a kéretlen reklámokról, amelyek nemcsak ezeken az eszközökön keresztül, hanem az utcákon, a közlekedési eszközökön, a plázákban, a várótermekben, a szórólaposztogatókon, postaládánk révén is penetrálják az agyunkat írott vagy digitális formában.

Ez a könyv világában sincs másként: a médián keresztül kommunikálják a helyes élet rendjét, a követendő normát, miközben kóros médiafogyasztással nyomják el az önálló/helytelen gondolatokat. A médiafogyasztást minden lehetséges módon propagálják is. Korabeli módon: kövesd Buster Friendly és barátai műsorát tévén és rádión, amikor csak teheted. A reklám, amely ezt megszakítja, jórészt egy dolgot hirdet: költözz a Marsra, kezdj új életet! (Ajándékandroidot kapsz ajándékba.)

3. Elektronikus állatok

Ha a valódi állat már ritkaság, érthető, hogy egy ilyet birtokolni státuszszimbólum, amelyre keveseknek van pénze.

Akinek nem telik valódira, hamis (elektronikus) változattal tartja fenn a látszatot.

Úgy szól a fáma, hogy Philip K. Dick akkori felesége nagy állatbarát, állatvédő volt, míg Philip K. Dick lóhúst evett, mert nem volt pénze másra, emellett nagy macskabarát volt. Lenyűgöző két rész a regényben, amikor egy valódi macskát kibeleznek, mert műnek hiszik, és egy művarangyot valósként tisztelnek, mert nem nem veszik észre, hogy mesterséges. Ez sokat elmond arról, milyen messze került az emberség a normális flóra és fauna ismeretétől.

Akárhogy is, a hatodik nagy kihalást épp most éljük. (Már akkor tartott, amikor PKD a regényét írta.) Egy tragikus fun fact: a Biological Conservation című szaklapban megjelent tanulmány konklúzója azt mutatja, hogy a rovarfajok 40 százaléka kihalhat a következő évtizedekben.

Kép: Pixabay

4. Vallás

Mindig volt egy világismereti szintünk, amely tudományosan magyarázza az ismert világot. Minden más metafizika (tehát az ismert valóságon túli), és ha ez intézményesítve van, akkor vallásnak minősítjük.

Az ismerten túliban való hit viszont örök.

Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal c. könyvben egy vallás maradt csupán: a mercerizmus. Ennek alapja az empátia, amelyet az empátiadoboz révén gyakorolnak. Az empátiadoboz fogantyúira ráfogva egy közös virtuális valóságba transzportálódnak az egyének. Itt követhetik Mercert, aki egy ciklikus úton küzd fölfelé a reménytelenségből a reménybe, hogy utána ismét visszahulljon, majd újrakezdjen. Amit ő érez útja során, a többiek is érzik, és amit ők behoznak a közös térbe, azt a többiek is megélik.

Lényege ráolvasható Krisztus kálváriájára, társítható Sziszüphosz küzdelmével, de ennél többként is értelmezhető. Mercer (a megváltó) önálló alakká válik a főhős elméjében azután, hogy kiderül: az eredeti Mercer képanyag egy forgatott film egy felbérelt színésszel, amely csupán körbeforog. Az, hogy Mercer ott van vele saját válságának idején, arra utal, hogy

az embernek mindig szüksége van valami rajta túlmutató erőre, és ez több, mint amit a korrumpálható, véges és önkényes földi helytartók nyújtani tudnak.

Kép: Pixabay

5. Kasztrendszer

„Minden élet érték!” – de van, ami értékesebb a másiknál… Sorrendben:

  • Új életet kezdő telepesek az űrbéli kolóniákon (egészséges emberi közösségek és a normális élet lehetősége a Marson),
  • egészségesek (nemzőképesek) és gazdagok (valódi állattal) a Földön,
  • ép és egészséges állatok,
  • fogyik a Földön,
  • androidok (robotrabszolgák, nem tartják őket élőnek, státuszszimbólumok).

Hogy néz ki egy tiszteletre méltó polgár a Földön?

  • Van elég pénze, rendes otthona, hozzá állatok (státuszszimbólum).
  • Egészséges, ép, nemzőképes (ugyan egy gyereket se látni). 
  • Követi a társadalmi elvárásokat: sokat nézi Buster Friendlyt, engedelmesen használja a hangulatszabályzóját, és rendszeresen időt tölt az empátiadobozzal (azaz vallásos).
  • A Marsra készül, ahol új életet kezdhet, és kezdésképpen kap egy szuper menő androidot szolgának.

Ráébredés a rendszerhibákra:

  • A hangulatszabályzó művi, az emberek éhezik a valós érzelmeket (pl. India).
  • A státuszszimbólumnak számító állatok jó része elektronikus hamisítvány.
  • A mercerizmus filmes kamu.
  • Buster Friendly android.
  • Az androidok nem tárgyak.
  • Az életek mércéje nem valid (a fogyik értékesek, az androidok érző és gondolkodó lények).
  • A Mars nem idilli.
  • A rendszer az androidok hatalomátvétele felé tart („A mester meghaladja tanítványát”).

Empátia és görbe tükrök

Az alaptétel az, hogy „minden élet érték”, és az emberek legelemibb és legértékesebb birtoka az empátia képessége. Ehhez képest látjuk, hogy a kasztrendszer felülírja az alapvetést, és a kasztrendszer páriáinak becsmérlése, kitaszítottsága és kizárása a társadalomból ellentmond az univerzális empátia eredendő tisztaságának.

A fogyik értékei

Az „idióta”, akit megismerünk, J. R. Isidore. Alacsony IQ-ja miatt „értelmi fogyatékosnak” bélyegzik, és a kasztrendszer aljára sorolják. Alantas munkát végez: meghibásodott állathamisítványok szállítmányozását végzi (a cég állatorvosi rendelőnek álcázza magát, általánosan bevett módon, hogy ne sérüljön a látszat). Kis fizetésért, becsülettel végzi a munkáját, és hálás, hogy egyáltalán ez van neki. Internalizálta azt a társadalmi felfogást, hogy a „félzsoldérosok nem teljes értékűek”, ezért igen alacsony önbecsülése van. Mégis vágyakozik, ráadásul igen „egyszerű”, mondhatnánk, elemi dolgokra. Mindenekelőtt egy másik emberi lény közelségére, társaságra.

Az ő tévékészüléke elromlott, ezért csak az autóban hallgatja Buster Friendlyt. Nagyra becsüli a mercerizmust, mert amikor belekapaszodik az empátiadoboz fogantyúiba, ő is része lehet a közösség érzésének.

Szeretné fontosnak érezni magát. Amikor új lakó költözik a szellem lakta panelba, felajánlja, hogy segít neki a kacat helyett valódi bútorokat szerezni. Az ellenséges fogadtatás ellenére vacsorát főz neki: fizetéselőleget kérve barackot és sajtot vesz, kiveszi a bankból féltett birtokát: egy valódi üveg bort, amit soha nem volt hajlandó eladni. Védelmezi, még azután is, hogy kiderül a nőről, szökött android, akire vadásznak, bepofátlankodnak az erőszakos androidbarátai, félkegyelműnek szólítják, és egyértelműsítik, hogy csak álcának használják.

Ezek a szökevények a naivitását próbálják kihasználni, de nincs rá szükség, mert a szeretetéhes, nagy szíve folytán eleve felajánlja mindenét, amije van.

Látszik, hogy keresi a szépséget, az értéket, a valódi kapcsolódást. Amikor megtudja, hogy a Marson titkon csempészik a sci-fi-irodalmat, amely a Földön elérhető, rögtön a könyvtárba akar menni, és olvasni. Amikor jól teljesít egy komfortzónáján kívül eső feladatban, az a sikerélmény motiválja, hogy még határozottabb, ügyesebb és kompetensebb legyen. Példát vehetünk mindannyian J. R. Isidore-ról.

A szintetikus élet is érték: az androidok öntudatra ébredése

A regény központi (és talán legérdekesebb) témája kétségtelenül a dehumanizált ember és a humanizált robot egymásra tükrözése újra és újra és újra. Aki többet szeretne megtudni az androidok eszmélkedéséről és a létformák ütközéseiről Dick regényében, annak ajánlom figyelmébe az Írta és olvasta irodalmi csatorna 2. évad 7. részét, ahol e műről beszélgettünk.

Sós Dóra Gabriella

Hivatkozások:

Kiemelt kép: Reimund Bertrams/Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.