Mikor nő be a fejünk lágya?

Lépésről lépésre a felnőtté válás ösvényén a szakértők szemüvegén át.
Siker

„Mert hiába mondják azt a felnőttek, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy, minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnőttnek lenni sokkal jobb.”
Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék

Akkor, amikor betöltjük a bűvös 18-at? Vagy az tesz bennünket nagykorúvá, hogy van lakásunk, házunk, munkánk, saját egzisztenciánk, beleállunk a hivatásunkba, annak nehezével és buktatóival együtt? Attól, hogy kiállunk magunkért, az elveinkért, a saját igazunkért, hangot adunk a nemeinknek és az igenjeinknek, határozottan és magabiztosan képviseljük az érdekeinket? Felnőttnek számítunk-e, ha elköteleződünk valaki mellett, gyereket vállalunk és nevelünk, vagy, ha azt választjuk, hogy önmagunk hű társává válunk? Mi a helyzet a játszmával, a drámával, a hisztivel? Az én olvasatomban az igazi felnőtt tudatos és következetes döntéseket hozó bölcs ember. Idealisztikus elképzelés, nemde? Hiszen adódnak olyan szituációk, amelyek a belső gyermek hiányait hívják bennünk életre és ilyenkor egyáltalán nem könnyű higgadt fejjel gondolkodni és cselekedni.

„Mindenkiben lakozik egy felnőtt, akit néha leural a benne élő gyermek.”

Eric Berne, a tranzakcióanalízis módszerének kidolgozása közben arra a konklúzióra jutott, hogy noha “mindenkiben lakozik egy felnőtt”, a felnőtt emberek nem mindig képesek érett módon kommunikálni és viselkedni, hanem olykor egy gyermek vagy egy szülő pozíciójából reagálnak. Abból a gyermekéből, akik egykor voltak, vagy azon szülőkéből, akikkel annak idején együtt éltek. Ezeket az összefüggő gondolkodás-érzés-viselkedésmintázatokat énállapotoknak keresztelte el, amikbe időről időre belekerülünk. Amikor felnőtt énállapotban vagyunk, akkor mindig az itt-és most történéseire adunk egy átgondolt reakciót, múltbéli lenyomataink nem torzítják el a valóságészlelésünket. Ebben az énállapotban ugyanis képesek vagyunk reálisan értékelni a helyzetet, tájékozódni, célzott kérdéseket feltenni, hipotéziseket felállítani, különböző szempontokat egyeztetve döntéseket hozni, valamint erőforrásainkat mozgósítani. Ilyenkor kapcsolatainkat is a kölcsönös tisztelet hatja át, törekszünk a kompromisszumra, sértődés, manipuláció és játszma helyett nyíltan kifejezzük, mi az, amivel egyetértünk, és mi az, amivel nem.


Az érett személyiség legfőbb jellemzője, hogy rugalmasan tud énállapotot váltani, ahogy azt az adott szituáció megkívánja.


Popper Péter Felnőttnek lenni című kötetében egy konkrét esettel is példázza az énállapotváltást. Feleleveníti, amikor egyszer egy magas pozícióban levő barátjától vacsorameghívást kapott. Éppen lelkes szakmai beszélgetést folytattak, ám egy ponton a férfi felesége elejtett egy ártatlan mondatot, és a látszólag mindig felnőttben lévő ember hirtelen duzzogó, dacos kiskölyökké vált, aki dühösen utasította vissza kedvenc ételét, a rakott krumplit. A meglett embert pillanatok alatt ledominálta a sértődött kisgyermek, a sérült gyermeki énrész.

Az ember élete különböző területein más-más szinteken áll, ezért a pszichológus óva int minket attól, hogy abba a hibába essünk, hogy feketén-fehéren gondolkodunk a felnőttségről. Az integrál pszichológiában ezeket a szinteket a fejlődésvonalak ága képezi le, azon belül is az integrál pszichográf, amely gyakorlatilag egy tudatfejlődési térkép, ami azt jeleníti meg, hogy az egyén az egyes intelligenciaterületeken (kognitív, interperszonális, pszichoszexuális, érzelmi, erkölcsi) hol helyezkedik el. Elképzelhető tehát, hogy bár hatalmas szellemi tudással rendelkezünk (kognitív intelligencia), az érzelmi szükségleteinket mégsem tudjuk adekvát módon kifejezésre juttatni, ahogy erre a fent említett esemény is rávilágít.
Szintén az énállapotok személyiségmodelljére reflektál Bibók Bea szexuálpszichológus a Pszichoforyou online pszichológiai magazinban megjelent cikkében, amikor a felnőttség témáját elemzi. A szakember szerint az, aki felnőtt énállapotban van, a jelen eseményeire ad választ, szükségleteit ismeri és kommunikálni is tudja a külvilág felé, azokat nem hallgatja el, nem mond le róluk, nem fél attól, hogy emiatt megbüntetik, vagy nem kap többé szeretetet. Egészséges énhatárokkal rendelkezik, mentegetőzés és bűntudat nélkül képviseli az érdekeit. Vitás helyzetben nem duzzog, nem hisztizik, hajlik a konstruktív megoldásra. A fájdalomcsillapítást nem felmenőitől, barátaitól, vagy partnerétől várja. Mindezek alátámasztják a felnőtt énállapotban levő személy autonómiáját, felelősségteljességét, stabil énképének meglétét. A felelősségvállalás nem csupán a hétköznapi problémák szintjén jelenik meg, tetten érhető akkor is, amikor a személy terveket sző, az önkiteljesedést célozza meg, amikor ügyel arra, hogy tisztán kommunikáljon, és akkor is, amikor partnerével szexuális kapcsolatot kezdeményez.

Mit jelent felnőttnek lenni? Mik a felnőttség kritériumai?

Az a felnőtt, aki megértette, hogy csak saját magára számíthat, ellenben ez nem rémíti meg, sokkal inkább arra inspirálja, hogy önmagát és életét szabadon és önfeledten játszva, álarcok nélkül élje meg. Az igazi felnőtt érzelmileg és szociálisan is érett, nem igényli az útmutatást és a külső visszaigazolást, elő tudja teremteni azt, amire szüksége van, kapcsolataiban képes a konfliktusok hatékony kezelésére, párválasztásában pedig különös figyelmet szentel annak, hogy olyan társra leljen, aki iránt mind szexuálisan, mind érzelmileg vonzódik. Ahhoz, hogy mindezt meg tudja valósítani, személyiségét fejleszti, bele tud helyezkedni mások nézőpontjába, azonosulni tud azzal, ezáltal énközpontúsága csökken. Az autentikus felnőtt hisz abban, hogy a világban rend és egyensúly van, hogy a problémák orvosolhatóak. „Felnőtt az, aki élete nagy kérdéseire megkapta a bizonyosságot, nem kell tovább keresnie, hazaérkezett az élet nagy kalandjából” – vallja Popper Péter.

„A felnőttség alapköve az önmagunk iránti elköteleződés” – hangsúlyozza Boldizsár Ildikó.

Popper Péterhez hasonlóan, a meseterapeuta is kiemeli az önismereti munka szerepét, mely során felfedezzük a bennünk rejlő értékeket, meghatározzuk céljainkat és megvizsgáljuk, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre azok eléréséhez. Ahhoz, hogy mások iránt is el tudjunk köteleződni, arra van szükség, hogy önmagunkért felelősséget vállaljunk, „megtaláljuk segítőinket és megküzdjünk ellenfeleinkkel”. Mesék a felnőtté válásról című könyvében végigszlalomozhatunk a felnőtté válás akadálypályáin, alternatívákat sajátíthatunk el, hogyan küzdjünk meg az utunkon felbukkanó nehézségekkel, és megtudhatjuk, milyen erényekkel gazdagodhatunk, ha nem állunk ellen a folyamatoknak.

Függetlenség, felelősségvállalás, hitelesség, valódi kapcsolódás, önmegvalósítás

A pszichoszociális fejlődéselmélet megalkotója, Erik H. Erikson a felnőtt lét célját, amit körülbelül 40 éves korra datál, alkotóképességünk kibontakoztatásában, a munkánkban való értékteremtésben, az anyagi függetlenségben és a gondozóvá, szülővé válásban látja. Életünk aktív formálása azzal is együtt jár, hogy felelősséget vállalunk szavainkért, döntéseinkért és tetteinkért, valamint képesek vagyunk áldozatot hozni azért, ami lényeges számunkra. Nem várunk iránymutatásra, de ha elakadunk, nem félünk segítségért folyamodni. Identitásunk stabillá válik, elkezdünk egységben létezni önmagunkkal, és kapcsolatainkban is egyre inkább az egyenlőség felé tendálunk. Örömmel fogadjuk az építő kritikát, mint a fejlődés zálogát. Amennyiben partnerünkben nem csupán a biztonságot nyújtó nevelőt látjuk, jó eséllyel megtanulhatunk szeretetet adni és kapni. Ugyancsak a szeretetkapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet az integrál pszichológia atyja, Ken Wilber, aki a tudatfejlődés létramodelljében, a létra hatodik fokán (a kentaur szintje) egy olyan működési mintát tár elénk, mely az érett felnőttkor sajátja, ami szerinte 20 éves kor felett bármikor beköszönthet életünkben, amikor már el tudjuk tartani magunkat, függetlenné, autonómmá váltunk. Az érett, kiteljesedett, önmegvalósító felnőttet leginkább az egzisztenciális kérdések foglalkoztatják. Képes több szempontot egyszerre figyelembe venni és elfogadni, globális szemlélettel, többféle aspektusból tekinteni a világ történéseire. Integrált személyiségének része a spontaneitás, a tudatosság, a hitelesség és az empátia, a valódi kapcsolódás képessége és az áramlás (flow) állapotában időzés. Gondolkozásában éppúgy jelen van a ráció, mint az érzelmek és az intuíció. A test és szellem, szív és ész egységét jelképező kentaur az erő ésszel történő használatát testesíti meg, amikor az ösztönös (állati) oldalunk a racionálisan gondolkodó emberi oldallal lép frigyre.

Család
Emma Bauso fotója a Pexels oldaláról

Per Naroskin a Felnőtté válás útján című könyvében kitér a felnőttség társadalmilag meghatározott kritériumaira is, melyek a következők: felelősségvállalás, alkalmazkodóképesség, kötelességtudat és önállóság, rendezett életkörülmények, munka, jövedelem, tartós kapcsolatok, állandó lakóhely, gyermekek. A svéd pszichoterapeuta úgy véli, a felnőttség kezdete a gyermekkor végleges lezárásával jár együtt, amikor már nem reménykedünk abban, hogy valaki más felelősséget vállal életünkért, és megóv minket a bánattól, engedjük felszínre jönni múltbeli sérüléseinket, átdolgozzuk és integráljuk őket, és igyekszünk elkerülni, hogy szüleink hibáit megismételjük. Ennek elengedhetetlen feltétele és velejárója, hogy önmagunkat megismerjük, önmagunkkal szembenézzünk, akár a szó szoros értelmében is:

„Mielőtt kirohanunk a szabadba, meg kell torpannunk a küszöbön és a tükörbe vetett pillantás erejéig tudomásul kell vennünk: ez vagyok én, tisztában vagyok a képességeimmel és a korlátaimmal.”

A szakember abban egyetért a társadalmi konvenciókkal, hogy a munka szimbolikus belépő a felnőttek világába, ahogy a saját otthon kialakítása és a gyermekvállalás is. Az elmélyült felnőtt lét titkát mégis sokkal inkább az önmegvalósítás lehetőségében találja meg, mely során az egyén azzá lesz, aki mindig is volt, hitelessé, önazonossá válik, balanszba kerül: „megtalálja a helyét saját személyiségén belül”. Eligazodik a kapcsolatok szövevényes hálójában, képes egyedül lenni, ám mindeközben képes a kapcsolódásra, az elköteleződésre is, anélkül, hogy teljesen összeolvadna a másik féllel vagy függő viszonyba kerülne vele. Ennek azonban előfeltétele a gyermekkorban kialakult egészséges kötődési minta és a szüleinkről való érzelmi leválás. Amennyiben a párunk és mi is rendelkezünk ezzel, párkapcsolatunkban is megtapasztalhatjuk, milyen érzés, amikor két önálló egyéniséggel bíró ember mély, őszinte és intim szövetséget alakít ki egymással, ahol a felek figyelembe veszik egymás igényeit és jól alkalmazkodnak a változásokhoz. A kölcsönösen felnőtt alapokon nyugvó párkapcsolatban teret kapunk egyéniségünk kibontakoztatására, női- és férfi részünk egyesítésére, támogatjuk társunkat az útkeresésben, törekszünk az asszertivitásra, kézen fogva haladunk előre.

Valódi felnőttség vs. érzelmi érettség – Létezik teljes felnőttség?

A valódi felnőttséget és az érzelmi érettséget meg kell különböztetnünk egymástól. Az érzelmi érettség kialakulásához esszenciális a lelki felnövekedés, melynek része, hogy meg tudjuk húzni a határainkat, és az érzelmi leválás is idejében bekövetkezzen. Az a személy, aki érzelmileg érett, képes egyedül és kapcsolatokban is létezni és érvényesülni, sem az elhatárolódást, sem az elköteleződést nem éli meg fenyegető tényezőként. Képes arra, hogy megfelelő módon kapcsolódjon a másik emberhez – vélekedik Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus Szabad akarat című könyvében.
A valódi felnőttség mezsgyéjéhez egy hosszú folyamat során jutunk el, melyben számos tapasztalatra teszünk szert. Ahogy a kerékpározás esetében, ahhoz, hogy előre haladjunk, állandóan mozgásban kell lennünk, a felnőtté válás felé vezető úton is elkerülhetetlen, hogy dinamizmusunkat megtartsuk, és a fejlődés mellett tegyük le a voksunkat – írja Per Naroskin. A szerző mindezt Emmanuel Mounier francia filozófus szavaival is megerősíti:

„A felnőtt személy maga a mozgás, folyamatosan arrafelé mozdul, amivé eddig még nem vált, de válhat, mindig valamihez képest szemlélendő: más emberekhez, saját magához képest, jövőjéhez és az élet kiismerhetetlenségéhez képest.”

Mounier szerint ez a mozgás négy irányban történhet. Amikor az egyén befelé figyel, akkor erőt gyűjt, és ezáltal eljuthat a tisztánlátáshoz, amikor kifelé, akkor a kapcsolatok kialakítása révén gyarapszik. Amikor ez az aktivitás lefelé irányul, a test, a mindennapokban való létezés kerül fókuszba, amikor fölfelé, akkor pedig a lelki dimenzió. Ez a gondolat arra enged következtetni, hogy sohasem leszünk egészen felnőttek, felnövekedésünk, miként fejlődésünk is, élethosszig tart.

Időskor
Edu Carvalho fotója a Pexels oldaláról

A kérdés csupán az, meg tudunk-e békélni ezzel a ténnyel? El tudjuk-e fogadni, hogy a növekedés, a fejlődés sok kicsi, apró lépés eredményeként jön létre, és legtöbbször nincs különösebb látszata egyik napról a másikra? Tudunk-e türelmesek lenni önmagunkkal? Képesek vagyunk-e néha megállni és megvizsgálni, hol tartunk, meddig jutottunk, megveregetni a vállunkat és elismerni, amit elértünk?  A felnőtté válás ösvényén mérföldkő, amikor rádöbbenünk életünk végességére, ugyanakkor az is alapvető, hogy tudomásul vegyük: az idő rohanása ellenére sem teljesíthetünk folyton, muszáj rangsorolnunk tevékenységeink közt, megpihennünk, néhány mély lélegzetet vennünk, utolérnünk a lelkünket, hogy aztán újult erővel nézhessünk a jövőbeni kihívások elébe, és folytathassuk utunkat.

Mészáros Eszter

Források:

  • Az Integrál Akadémia „A négy kvadráns és a tudatfejlődési szintek” című jegyzete
  • Az Integrál Akadémia „A tranzakcióanalízis integrál szemmel” című jegyzete
  • Az Integrál Akadémia „Pszichoanalízis” című jegyzete
  • Bibók Bea: Nem elég felnőttnek látszani, annak is kell lenni! – Mit jelent a felelősségvállalás a párkapcsolatokban? Letöltés innen: https://pszichoforyou.hu/nem-eleg-felnottnek-latszani-annak-is-kell-lenni-mit-jelent-a-felelossegvallalas-a-parkapcsolatokban/
  • Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról, Jelenkor Kiadó, 2018
  • Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék, Móra Könyvkiadó, 2016
  • Nemes Antónia: Integrál coaching, Ruander Oktatási Kft., 2016
  • Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat, Jelenkor Kiadó, 2021
  • Per Naroskin: A felnőtté válás útján, Édesvíz Kiadó, 1998
  • Popper Péter: Felnőttnek lenni, Kulcslyuk Kiadó, 2021

Kiemelt kép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.