Mi fán terem a maciműtét?

Interjú Devecseri Gertrúddal, hogy hogyan is gyógyítanak az óvodás és kisiskolás teddy doktorok a Teddy Maci Kórház keretei közt

Mi az a Teddy Maci Kórház? 

A Teddy Maci Kórház az IFMSA (International Federation of Medical Students’ Associations, azaz Orvostanhallgató Szervezetek Nemzetközi Szövetsége) egyik nemzetközileg elismert projektje, amely hazánkban a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének (HuMSIRC) egyik prevenciós szekciójaként működik.

A program célja, hogy a gyermekek fehér köpenytől való félelmét csökkentse, illetve megismertesse velük a gyógyítás és az emberi test működésének alapjait. Célközönsége elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztály, de az a tapasztalatunk, hogy ha a gyermekekhez a saját korosztályuknak megfelelően magyarázunk, a kisebbek és a nagyobbak is nagyon érdeklődők.

Mikor indult a Teddy Maci Kórház elnevezésű kezdeményezés? Volt-e külföldi vagy hazai inspiráció? Ki találta ki, kik viszik tovább, hol tart most? 

Magyarországon 2002-ben, Pécsett indult el először a program. Eredetileg azonban Svédországból jött a kezdeményezés. Jelenleg hazánkon kívül még 33 országban működik a Teddy Maci Kórház. Magát a programot mindig az aktuális Teddy Maci koordinátorok viszik tovább minden orvosi egyetemen. A koordinátorokat a tanév elején választjuk meg, hivatalos keretek között. Ők felelősek az adott évben a programok leszervezéséért, lebonyolításáért, a kapcsolattartásért az óvodákkal és az iskolákkal, illetve az év legnagyobb eseményének, a Teddy Maci Családi Napnak a szervezéséért.

Forrás: Teddy Maci Kórház (Pécs) Facebook-oldal

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Milyen jó tapasztalatok vannak? Mik a nehézségei? 

Egy foglalkozás általában 45-60 perces szokott lenni. A gyermekek létszámától függően több csoportra szoktuk őket bontani. Ezt mindig előre egyeztetni szoktuk az iskolákkal, óvodákkal. A programra a gyermekek magukkal hozzák otthonról kedvenc plüssállataikat, amiket megvizsgálhatnak igazi, illetve játék orvosi eszközökkel. A játék során folyamatosan beszélgetünk velük, így általában hamar feloldódnak. A plüssállatok kivizsgálása során gyakran mesélik el saját vagy családtagjaik kórházi élményeit is.

A 2019-es Teddy Maci Kórház Családi Nap

A diagnózis felállítását követően, amelyeknek csak a kis teddy doktorok képzelete szab határt, közösen látjuk el, gyógyítjuk meg a kedves plüssállataikat, hogy egészségesen, közösen, sok-sok élménnyel gazdagodva térhessenek majd haza az óvodából, iskolából.

A foglalkozások egyik kedvenc része általában a maciműtét. Ehhez egy varrónő által készített, plüssből készült, belső szervekkel rendelkező játékmedvét használunk. Általában egy rövid történetet találunk ki, hogy miért kell megműtenünk a medvét, majd a gyermekek is beöltöznek külön nekik készült műtősköpenybe, sapkába, maszkba és kesztyűbe. Ezt követően közösen körbeálljuk a műtőasztalon fekvő medvét, és varázsolunk, elaltatjuk a macit. Miközben a maci alszik, a gyerekekkel közösen dolgozva „felvágjuk” a hasát, és megvizsgáljuk a belső szerveket. A műtét közben megbeszéljük, hogy miket találtunk, és a kicsik korának megfelelően elmagyarázzuk az adott szervek működését is. Természetesen az operáció közben megoldjuk a maci betegségét okozó problémát is, amely leggyakrabban vakbélgyulladás, bélcsavarodás vagy epekőbetegség szokott lenni.

A programok nagyon motiválók számunkra, hiszen mind a gyerekek, mind a pedagógusok visszajelzései, boldogsága kiszakítanak minket kicsit az egyetemi, kórházi létezésből, és magunk mögött hagyhatjuk a vizsgáktól, tanulástól való félelmünket erre a néhány órára.

Bár a foglalkozások nagyon sok energiát adnak nekünk is a mindennapokhoz, a szervezési része rengeteg logisztikát igényel az időpont szervezésétől kezdve az utazáson át az eszközök beszerzéséig. Azonban ez is egyfajta ráhangolódás a programokra, így nem igazán mondanánk nehézségnek.

Forrás: Teddy Maci Kórház (Pécs) Facebook-oldal

Miként valósul meg online? Lesz idén is Teddy Maci Nap? 

Online korlátozottabbak a lehetőségeink, de így is próbálunk a körülményekhez képest jelen lenni a gyermekek életében. Több kihívást és pályázatot is indítottunk már a közösségi oldalainkon a pandémia alatt. Gyakran kérjük a követőinket, hogy osszanak meg velünk néhány képet vagy élményt, amelyek a foglalkozások során készültek, és ezek nagyon kedvesek számukra.

Ezenkívül rajzversenyt is szoktunk hirdetni. Ezt általában a közösségi oldalunkon hirdetjük meg, illetve e-mailben tájékoztatjuk az óvodákat, iskolákat.

Jelenleg is zajlik egy ilyen rajzpályázat, amelynek témája: Neked mi hiányzik legjobban a Teddy Maci Kórházból? Várjuk szeretettel a gyermekek által készített rajzokat a tmkpecs@gmail.com címre.

A három legötletesebb rajz tulajdonosát jutalomban is részesítjük, amelyet postai úton juttatunk el nekik.

Az idei Teddy Maci Családi Nap is online keretek között zajlott, május 1-jén, szombaton. A Pécsi Orvostanhallgatók Egyesületének (POE) tagjai osztottak meg velünk a közösségi oldalainkon általuk kedves emlékeket, amelyek a Teddy Maci Kórház programjain történtek. Ezeket később megosztjuk összefoglalva is, hogy ne csak az egyesületünk tagjainak legyen ez elérhető, hanem az óvodák, iskolák, szülők számára is.

Játékosan a gyógyításról (Teddy Maci Családi nap online, 2020)

Tudna mesélni pár szívmelengető történetet? 

Nagyon sokat tudnék mesélni, hiszen tündéri elszólásaik vannak a kisgyerekeknek. Talán a kedvencem az, amikor megmutatjuk nekik, hogy hogyan kell meghallgatni fonendoszkóppal a plüssmedvéjük szívét. Olyankor oda szoktuk tenni a fonendoszkóp membránjára az ujjunkat, miközben hallgatják, és imitáljuk a szívdobogást. Nagyon jó látni az arcukat, amikor meghallják, és örömmel felkiáltanak, hogy tényleg él a macijuk.

Ezenkívül persze nagyon sok aranyköpést gyűjtöttünk össze az évek során. A maci szervei ruhaanyagból vannak varrva, mindegyik különböző színnel. A bél az egyik medvében narancssárga színű, így sokan mondják rá, amikor megkérdezzük, mi lehet ez, hogy sárgarépa. Illetve a veséket a formájuk miatt gyakran azonosítják kiflivel stb.

Forrás: Teddy Maci Kórház (Pécs) Facebook-oldal

Kik csatlakoznak hozzá (hallgatók, orvosok, ápolók), és miért? 

A Teddy Maci Kórház a POE-n belül működik, így orvostanhallgatók koordinálják a feladatokat, illetve vesznek részt a programokon is. A foglalkozásokon való részvételért az egyesület tagjai pontokat kapnak, amelyeket beválthatnak az egyesület által szervezett, külföldi nyári gyakorlatokra, ahol rengeteg élménnyel, barátsággal, tapasztalattal lehetnek gazdagabbak.

Forrás: Teddy Maci Kórház (Pécs) Facebook-oldal

Várható-e mostanában új Teddy Maci akció? 

Ebben a félévben még csak online leszünk jelen a közösségi médián, illetve az online Teddy Maci Családi Nap formájában, azonban a következő szemesztertől már nagyon bízunk benne, hogy újra útra tudunk indulni a macikkal.

Mik a jövőbeli tervek? 

A célunk, hogy minél több kisgyermekhez elérjünk a programmal, nemcsak Pécsett, hanem a környező falvakba is. Ezzel igyekszünk segíteni az egészségügyi dolgozók munkáját, valamint szeretnénk csökkenteni a gyermekek félelmét attól a bizonyos „fehér köpenytől”.

Az interjút Devecseri Gertrúddal készítettük (Pécsi Orvostanhallgatók Egyesülete).

Interjú: Sós Dóra Gabriella

A képek forrása: Teddy Maci Kórház (Pécs) Facebook-oldal
Kiemelt kép: Marina Shatskih (Pexels.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük