Sokadik nekifutásra sikerült megírnom ezt a beköszönőt. Alig jutottam szóhoz, mikor a kérdés felmerült: elvállalnám-e a pozíciót, lennék-e a magazin főszerkesztője? – és nagyon úgy tűnik, hogy a szavak akkor elszaladtak, és még most is nehezen jönnek vissza.
Amikor arra gondolok, mi is történik épp, mi vár rám a következő hónapokban, sorra jönnek az érzések: meglepődés, hitetlenkedés, öröm, félelem, bizonytalanság, bátorság – felültem egy érzelmi hullámvasútra, ahonnan úgy érzem, egy darabig nem fogok leszállni.
Mindenki azt hiszi, ismeri saját magát, de időről időre felmerülhet a kétely: elég jó vagyok ehhez?
Épp megmelegedtem a szerkesztőségben, beletanultam a szerkesztői feladatokba, egyre magabiztosabban végeztem a dolgom – ebből a biztonságból ugrasztott ki a fent említett kérdés, és sürgős önvizsgálatra késztetett: készen állok erre? Képes leszek rá? Elég jó vagyok? Van elég tapasztalatom? Más nem lenne jobb?
Persze igent mondtam. Bár a kétely felmerült bennem, azért ott volt a tudat: igenis képes vagyok rá, ezért tanultam, és azért vagyok itt, hogy még többet tanuljak. Márpedig megülve a langyos pocsolyában, a kihívásokat kikerülve nem fogok tovább fejlődni. Egyetlen út van: félretenni a kétkedést és belevágni. Ott lesz mellettem a csapat, segítenek, támogatnak, Dóra pedig felkészít a menetre. Ennél többre nem lesz szükségem.
A Tudaton Magazin 2020 áprilisában indult útnak, alig pár hónappal azelőtt, hogy a friss szerkesztői oklevelemmel a hónom alatt szerkesztőnek jelentkeztem. Akkor még mit sem tudtam arról, mi fán terem ez, de tudásvággyal és kíváncsisággal telve érkeztem, és ez azóta sem változott. A magazin három kulcsszava az önismeret, környezet és az egészség – szerteágazó, mégis egybefonódó témakörök, nincs egyik a másik nélkül. Élhet valaki egészséges testben, de attól a lelke szomjazhat. Meglelheti-e a lelki békét az, aki a környezetével hadban áll? De lehet-e mindent egy időben egyformán egyensúlyban tartani? Törekedni lehet rá, bízni és küzdeni, de megvan az ideje az elengedésnek is, kibékülni azzal, hogy nem lehet minden mindig tökéletes. A magazinnál arra törekszünk, hogy releváns, hiteles írásokkal támogassuk olvasóinkat a nem tökéletes, de tudatos élet mindennapjaiban.
Egészség
A 2020-as év egészség szempontjából nem volt az én évem. A Coviddal sikerült elkerülnünk egymást, helyette kaptam valami mást, valami sokkal emberpróbálóbbat: egy év alatt elveszítettük a második és a harmadik kisbabánkat is, velük együtt pedig ment a levesbe mindkét oldali petevezetékem is, így elveszett a lehetőségünk, hogy természetes úton szülőkké válhassunk.
Ez nemcsak két műtét volt, amiket túl kellett élni, hanem teljes lelki törést, a nőiességem, a testem iránti bizalmam elvesztését jelentette.
A Tudaton rengeteget segített a gyógyulásban, több úton is. Az óvoda nem az a hely, ahová a doki négy hétnél előbb beereszt egy műtét után, ezért az itthon ülésben-lábadozásban különösen jól jött, hogy van valami, ami feladatot ad, eltereli a figyelmem, teret ad a gyógyító írásnak is, amiért külön hálás voltam. Másrészről valahogyan mindig megtaláltam rajta azt az olvasnivalót, ami továbblökött egy-egy rosszabb napon. Fájdalmasan szeretem például a pályázat egyik díjnyertes versét, az Első trimesztert Magyar Dánieltől. Pont ott, és pont akkor ért utol, ahol, és amikor a leginkább célba ért.
Az egészség után önismeret
Az év végére megérlelődött bennem a vágy: valaki segítsen, vágja fel a szívem, vegye ki belőle, ami oda nem kell, s töltse meg minden jóval: szeretettel, elfogadással, megnyugvással, hittel, bizalommal, erővel. Sok-sok erővel. Szükség lesz még rá, és úgy éreztem, ebből van a legkevesebb mostanság. Sokat dolgoztam magamon, és a munka meghozza a gyümölcsét (bár még közel sem ért véget!). Ennek a gyümölcsnek egy szelete a Nemet mondani ér! című írás. Mert tényleg ér, és kell is. Ha ismerem, és szeretem magam (ez mondjuk hullámzó), tudom, mikor van szükségem arra, hogy valamire nemet mondjak, és bár sok erő kell hozzá, de ki kell tudni mondani. A rokonság terhes tagjainak látogatása egy nemrég átélt vetélés után – nos, az határozottan egy ilyen alkalom.
Végül környezet
A tudatosság, a környezet, a környezettudatosság számomra egybefonódik a gyerekekkel, az anyasággal. A modern környezetben a terhesség, szülés, az anyaság megélése, a gyereknevelés valahogy közelebb hozza, kívánja a természetet. Ilyenkor valamiféle elemi vágy fogja el a nőket (és férfiakat), hogy lehajoljanak, és fülüket a földre tapasztva hallgassák természetanya jó tanácsait, az ösztönökre, érzésekre hagyatkozva térjenek vissza a természetközeli élethez. Nem hiába olvashatunk egyre többet újabb és újabb nevelési módszerekről, teret hódító ökomegoldásokról, a meséről, játékról mint a gyermekek elemi szükségleteiről. A tudatosság a gyereknevelés egyik alappillére, talán ezért sem kérdés, hogy van-e helye a Tudaton oldalán ilyesféle témáknak. A következő nemzedékek formálása nagy feladat, ami a szülők vállát nyomja elsősorban, ezért ha őket tudjuk segíteni egy-egy tartalommal, azzal a következő nemzedéket segítjük, az ő jövőjüket helyezzük biztos alapokra.
Elég jó vagyok?
A válasz: igen! Lehet, hogy most nem érzem magam szupernőnek, erősnek, egészségesnek, tudatosnak, hogy sok munka van még az önismeret útján, vagy nincs meg a kellő hitem. De mindig van valami, ami tökéletes: most a környezet. Remek családom van, szuper férjem, és egy kiváló lehetőség áll előttem szerkesztőként. Hiba lenne a tökéletlenségre fókuszálni, és elhinni, ha minden más rossz, ebből sem lehet kihozni semmi jót. Úgyhogy belevágok, és bízom benne, hogy a szerkesztőség többi tagja által letett biztos alapokra főszerkesztőként én is értékes pilléreket helyezhetek majd el, tovább gyarapítva a Tudatont, bölcs és tudatos olvasnivalót adva az olvasóinknak, hogy ők is legalább annyi erőt meríthessenek belőle, mint amennyit nekem adott a legnehezebb időkben!
Hacskóné Bezzeg Alexandra írása
Kiemelt kép: Sebastian Voortman/Pexels.com
